Szárny-nyitogató AMI, Koszorú csoport
Nagy izgalommal és örömmel készültünk Marokkóba a „Gyermekek a békéért” fesztiválra, melyre Tököl művészeti iskolájából A Szárny-nyitogató Alapfokú Művészeti Iskolából Koszorú néptánccsoportunk meghívást kapott.
Már az indulásunk kalandosra sikerült, a rossz idő miatt nem tudott a repülőgépünk időben felszállni, ezért Frankfurtban lekéstük a csatlakozást. Egy napot töltöttünk a német városban, egyikünk sem várakozott még ennyit reptéren, de a jó társaságban hamar elrepült az idő, még egy városnézés is belefért.
Az éjszaka közepén landoltunk Casablancában, innen még két órányi buszozás várt ránk Rabatig.
A szállásunk 9 napig egy campuson volt a többi ország delegációival együtt. A gyermekcsoportok Afrika, Európa és Ázsia országaiból érkeztek. A legtöbb időt az udvaron felállított sátrak alatt, közösen töltöttük. Kísérőnk és angol tolmácsunk Ikram, egy helyi egyetemista önkéntes lány, mellette állandó kísérőnk Gésa, a buszsofőr volt.
A fesztivál minden napján vagy színpadi fellépésünk volt, vagy viseletben vonultunk fel a városok utcáin. Nagyszerű volt a fogadtatás, nagy tömegek voltak mindenhol.
Két koreográfiát vittünk, egyet magyarpalatkai és egyet szilágysági táncokból. Mindkettőt nagy örömmel táncoltuk és érdeklődéssel néztük a többi ország táncait és hallgattuk zenéit. Este a szálláson volt lehetőségünk ismerkedni, táncokat tanulni és tanítani egyaránt. Talán legszorosabb barátságba a törökökkel kerültünk, és a legnagyobb odaadással is ők és a kongóiak tanulták a mi legényes csapásainkat.
A délelőttöket szabadprogrammal tölthettük. Voltunk a gyönyörű óvárosban, a helyi bazárban, egy jellegzetesen marokkói étteremben helyi ételeket kóstoltunk. Fürödtünk az Atlanti-óceánban, láttunk különös növényeket a botanikuskertben és kajakoztunk a Rabatot – Salét elválasztó folyón. A bazárban vásárolt hennát is kipróbáltuk egymáson.
A fesztiválprogram részeként fogadáson vettünk részt és beszédeket hallgattunk a békéről a marokkói parlamentben. Casablancában megnéztünk egy óriási mecsetet. Mindenhol büszkén képviseltük Magyarországot.
Óriási élmény volt bepillantani egy másik földrész más kultúrájába, valamint a fesztivál nemzeteinek sokszínűségével találkozni. Tánccsoportunk még jobban összekovácsolódott, örök emlék marad számunkra a sok együtt átélt élmény.
Várkonyi Álmos