Tisztelt Polgármester Úr!
Tisztelt Emlékezők!

 Immáron harmincnégy éve, 1989 óta áll örök mementóként ez a kopjafa, amely egyszerre állít emléket és egyben figyelmeztet is. Emléket állít egy katonának, aki számára nem volt kérdéses, mit követel meg tőle szeretett hazája és népe. Egy olyan katona emlékét őrzi, akit esküje egy életre kötelezett. Azonban figyelmeztet is minket múltunk egy tragikusan szomorú, sorsfordító eseményére.

Bár Maléter Pál sohasem vágyott arra, hogy a politika reflektorfényébe kerüljön, mégis az ’56-os forradalom egyik legismertebb alakja lett. Katona volt. Elhivatott katona. Bár nem katonacsaládból származott, de a Ludovika Akadémia megtanította és megszerettette vele a tiszti hivatás szépségét, a katonai szolgálat méltóságát.

Elhivatottságának, felkészültségének köszönhetően megindult felfelé a katonai ranglétrán és az 1956-os forradalomig ezredesi rendfokozatot ért el. A tisztet 1956. október 25-én a Kilián laktanyához küldték a rend helyreállítására, miután az előző napon összecsapások robbantak ki a felkelők és a szovjetek között, ráadásul a konfliktusba az ott állomásozó katonák is belekeveredtek.  Paradox módon, a férfi, aki életét áldozta a forradalomért, úgy került először kapcsolatba a felkelőkkel, hogy tűzharcba keveredett a Kilián-laktanyánál tanyázó fegyveresekkel, ahol kieszközölte a felkelők fegyverletételét, és ellenőrzése alá vonta az objektum területét.

Október 28-a után már nem csak a Kilián-laktanya parancsnokaként kezdték ismerni, hanem elkötelezett, a forradalmat megvédeni képes, haderőt megszervezni akaró katonatisztként is. Nem volt tehát véletlen, hogy Nagy Imre miniszterelnök november 3-án honvédelmi miniszterré nevezte ki. Honvédelmi miniszterként aztán azt a feladatot kapta, hogy egyezzen meg a szovjetekkel a Szovjet Hadsereg kivonásáról, valamint – a Nagy Imre-kormány terveinek megfelelően – ismertesse el hazánk semlegességét és kilépését a Varsói Szerződésből.

A döntés azonban megszületett a színfalak mögött.  A Tökölön tartózkodó, Szerov tábornok vezette küldöttség gyakorlatilag csak az időt húzta, hogy biztosítsa a Szovjet Hadsereg zavartalan bevonulását Magyarországra. November 3-án aztán Malétert és a magyar vezérkart a szovjetek Tökölre hívták, ahol foglyul ejtették a forradalom teljes katonai vezetését. A honvédelmi miniszter tisztában volt a találkozó kockázatával, de vállalta a halálos veszélyt.

Özvegye, a néhány éve elhunyt Gyenes Judith egykori megemlékezésében így elevenedik meg az a végzetes este: Ekkor mondta el nekem, hogy megy Tökölre tárgyalni a szovjetekkel a kivonulásról. Én sírva könyörögtem neki, hogy ne menjen el, amire ő azt mondta kicsit idegesen és fegyelmezően: itt most nem számít semmi, se feleség, se család. Nekem ki kell oda mennem az életem árán is, mert az ország várja a segítséget.”

Maléter Pál addigi, 1956-ot megelőző katonai múltjával és tevékenységével már bizonyította: ha szükség van személyére és szolgálatára, hajlandó és képes azt hazája és népe érdekében minden hátráltató körülmény, minden nehézség ellenére is felajánlani. És ezt bizonyította mártíromsága is, mely itt, Tökölön, az egykori szovjet laktanyában kezdődött. Ilyen forradalmár volt Maléter Pál, s mellette persze számos ismert és anonimitásban maradt bátor honfitársunk is.

Maléter Pál vezérezredes, honvédelmi miniszter élete, mártír halála – ahogyan az emlékét őrző kopjafa is – egekig szökő, örök mementóvá nemesült figyelmeztetés a saját életünkben meghozandó, a haza sorsával összefonódó döntések, a nemzetünk megmaradásáért vállalt felelősség és a hit fontosságára.

Köszönöm, hogy együtt emlékeztünk, emlékezünk Maléter Pálra, a katonatisztre, a szabadságharcosra és a miniszterre.

Emlékét megőrizzük, áldozatát nem feledjük!