Újabb sikeres takarítási akció

Tököl Város Önkormányzata a lehetőségeihez képest egy évben többször is szervez szemétgyűjtést és ezenkívül segítjük a helyi önszerveződő akciókat. Az elmúlt hetekben a Tököli Gazdák Vadásztársaságának akcióját és Szigetmajor takarítását segítettük. Folyamatosan partnerei vagyunk a civil kezdeményezéseknek is. Ezek során igény szerint zsákot, konténert és kesztyűket biztosítunk a résztvevőknek.

A város vezetése sikeresen használja ki az illegális hulladék gyűjtésére lehetőséget adó pályázatokat. Az elmúlt években 11 M Ft összegben, 200 m3 hulladékot szállítottunk el a város környezetéből. Évek óta résztvevői vagyunk az országos „TeSzedd!” akciónak, melyre az idén is sor kerül.

Legutóbb a Nagy- Dunapart környékének megtisztítására irányuló kezdeményezést jeleztek a Polgármesteri Hivatal felé.

Eötvös Miklós szervezőtől tájékoztatást kaptunk arról, hogy milyen segítségre van szükség s ezt igény szerint biztosítottuk. A hétvégi munkában több mint harminc természetet kedvelő tököli vett részt. A fotók mutatják, hogy nem flakonok, zacskók összeszedésére volt szükség. Az építési törmelék,  lakásfelújítás, költözés felesleges hulladéka mellett autógumik, matracok töltötték meg a 4 konténert. Eötvös Miklós instrukciói alapján a Polgármesteri Hivatal munkatársa Kőszeri Ferenc segítette a csoportos munkát.

Köszönjük Eötvös Miklósnak a kezdeményezést és szervezést, s a résztvevők odaadó munkáját.

Fotók: Eötvös Miklós és Kőszeri Ferenc

Húsvéti üzenet Kozma Imre atyától

Szeretett magyar hazám parlamentje váratlan ajándékkal lepte meg nemzetünket.

Vészterhes és nemzeti kultúránktól, hagyományainktól idegen időszak után 2017-ben és ezt követően munkaszüneti nappá nyilvánította Nagypénteket.

Úgy 50 évvel ezelőtt tanúja voltam három nagy magyar beszélgetésének. Egy szobrászművész, egy drámaíró és egy költő beszélgettek.

A drámaíró vetette fel: Az emberi élet műfaját tekintve dráma. Bizonygatta, hogy a szeretet drámai, mert ha az ember igazán szeret, kiszolgáltatja magát, belehal a szeretetbe.

A kereszt sötétségében az Istentől elhagyatott, bár az Atyát soha el nem hagyó Fiú kiáltásával megvalósul Isten közelsége, „Aki megközelíthetetlen fényben lakozik”. A szeretetnek ebből az egymásra találó diadalából született Húsvét öröme.

Napjainkban tanúi vagyunk Európa erkölcsi kimerülésének. Sőt az erkölcsi gondolkodás teljes felfüggesztésének lehetünk tanúi. Ez a szemlélet minden kérdést az egyén világába utal, és minden egyetemes fogalmat gyanús szemmel néz. Az erkölcsi tehermentesítéssel foglalkozik, tompítja az együttérzés kézzelfogható megnyilatkozásait, ugyanakkor álmodozva nagy igazságokról szónokol.

Hiányzik-e nekik a Közel-Keleten bölcsőjében haldokló kereszténység? Hiányoznak-e nekik a népesedési egyensúlyát vesztett Nyugaton az anyaméhben elpusztított magzatok?

Napjainkban felmerül az a kérdés is, nyugtalanítja-e kereszténységünket az ártatlanul szenvedők sorsa? Az üldözött keresztények és más üldözöttek sorsa?

A kereszténységnek kötelessége lenne, hogy a szenvedésre való érzékenységgel, a rábízott igazság erejével harcoljon egy mindenkire érvényes erkölcsért. A felejtésnek mindig következményei vannak. Nem veszítünk-e el valamit emberségünkből, ha engedünk a felejtésnek? Mert életünknek nem csak felszíni története van, hanem mélytörténete is van, s azon mélységes sebet ütnek a tragédiák.

Feljajdulunk, mi zajlik Európában és az európai kereszténységben? Nem Európában hirdették-e először nyilvánosan „Isten halálát”? Nem ugyanitt, Európában készítenek-e föl minket már jó ideje az „ember halálára”?

Csak néhány tünetet jelzek. Európa modernizálódási folyamatai nem megerősítik, hanem gyengítik az ember egyediségét és a személyes kapcsolatok kialakítására való képességét és történelmi tudatát. A civilizáció árucsere forgalma a gazdaságon túl társadalmunk lelki alapjaiba is beépült, gyarmatosította szívünket. Minden kicserélhetőnek tűnik, az emberek közötti kapcsolatok is. Történelmi emlékeink területén sem az erkölcsi felelősség az iránymutató, egyre inkább az objektívnek beállított ártatlanság. Az életünket magával rántó szédületes felgyorsulás, a fogyasztás, a divatok követhetetlen változásai, semmiféle konkrét szemlélet kialakítását nem teszik lehetővé. Csak követjük az eseményeket.

Gyermekkori fantáziaképeinkhez sem fordulhatunk, mert játékautomatákkal megfojtottuk őket, mielőtt kialakulhattak volna. A tömegmédiumok információáradata sem csupán a felvilágosítást szolgálja, hanem éretlenséget is szül, mentesíti az embert, hogy önállóan értelmezze a történteket.

Az ember nem önfeledten él, mint az állat. Az ember önmagára eszmél, örömét leli abban, hogy önmagát alakítsa. Végső soron minden ember elé odanyílik a tökéletesség kihívása: „A mindenséggel mérd magad”! Jézus, amikor az ember rendeltetését és a tökéletesség mércéjét tisztázza, vakmerően így fogalmaz: „Legyetek tökéletesek, ahogyan a ti mennyei Atyátok tökéletes”. Nem erkölcsi törvényt közöl ez a parancs, hanem kegyelmi erőt. Isten tökéletességével az lehet tökéletes, akiben Isten kegyelme működik.

Emberi életünk, keresztény életünk pedig küldetésszerűen nem önkéntes jellegű, hanem tényszerű, éspedig lelkiismereti háttérrel, vagyis felébredt felelősségtudattal a teremtett világért és egymásért; valamint erkölcsi bizonyossággal, amely az egészséges lélek sajátja, amely mindig-érvényes normákhoz igazodik, normakövető, tehát normális.

Máltai vezetőként tudom, hogy társadalomkritikai éberségű kereszténységre van szükség, amely Jézust osztatlan szívvel követi, és az éhezőkben, szomjazókban, idegenekben, mezítelenekben, fogvatartottakban Urunkat szolgáljuk, Urunkkal találkozunk. Ha jól értem a Biblia intéseit, Jézus útmutatásait, akkor Isten és ember titokzatos szövetsége abban tapasztalható meg, ahogyan mások szenvedéséhez viszonyulunk.

Irgalmasrendi szerzetesként kérdezem: Van-e nagyobb lehetősége a szegénynek, a betegnek az irgalmasok ajándékánál, akik Istenes Szent János példájára irgalmas szeretettel szolgálnak. Szeretettel, amely kiszolgáltatja magát, irgalommal, amely védettséget is garantál?

Kozma Imre OH
prior

Tököl Város Képviselő-testülete nevében áldott húsvétot kíván Hoffman Pál polgármester!

Köszönjük a húsvéti tojásfa és díszkút dekorációt a Millennium szökőkútnál a Szivárvány Óvoda munkatársainak, a Piac téren lévő nyuszi díszek készítését és kidíszítését Burlovics Attilának és a Hagyományőrző Óvoda munkatársainak, valamint köszönjük a Szárny-nyitogató Alapfokú Művészeti Iskola diákjainak a húsvéti tavaszköszöntést.

Közlemény

Sajnálatos módon folyamatossá vált az önkormányzati közigazgatási munkával kapcsolatos téves tájékoztatás. A legújabb a kutakkal kapcsolatos információk félremagyarázása.

Alapvető ismerethiányt mutat a más településekkel való összevetés, mert a településekre eltérő területi lehatárolások vonatkoznak.

A Tököli Polgármesteri Hivatal a korábbi években is maximális rugalmassággal segítette az érdeklődőket, s ez így van most is.

Kérjük, hogy a pontos információkért mint eddig is, forduljanak a Polgármesteri Hivatal munkatársaihoz.

Érd és Térsége Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás

Társulási tanács ülése

2023. március 31.

Csőzik László elnök úr köszöntője után a 11 önkormányzat polgármestere, alpolgármestere elfogadta a napirendeket. Elsőként Dr. Szabó Bence, az újonnan alakult MOL MOHV vezető tanácsadóját hallgatták meg, aki ismertette az új koncessziós rendszer alapvetéseit. Ebben elkülönül egymástól a hulladékgyűjtés és a feldolgozás. Ezeket külön szerződésekkel rendezik úgy, hogy a lakosság a szervezeti változásból minél kevesebbet érzékeljen.

A cél, hogy minden területen a jelenleg is megfelelő színvonalon dolgozó cég maradjon. Az ÉTH-val nevesített közszolgáltatóként kívánnak szerződést kötni. A térségben feladatot jelent az alvállalkozókkal kialakított kapcsolat zökkenőmentessé tétele.

A témához tartozik, hogy az országot hat régióként látják el a koncessziós szerződésbe vont társulások. Miután Tökölön a hulladékgyűjtést és szállítást az ÉTH saját tevékenységben végzi, az alvállalkozói egyeztetés bennünket nem érint.

A leglényegesebb kérdések a lakossági árra és az alvállalkozói számlák rendezésére vonatkoztak. A társulás területén a Szákom, az Aries, a GYTH és az ÉTH dolgozik velük. A lakossági díjak nem változnak, azok a 2013-ban megállapított, jelenleg is érvényes szinten maradnak. Az új szervezeti felállás 2023. július 1-vel alakul ki.

A Társulási Tanács erre a félévre nem emelt tagdíjat, s tudomásul vette Budaörs, Vecsés, Százhalombatta társulásból való kiválási szándékát.

Tököl Városi Programok

Városi Sportcsarnok (Tököl, Aradi u. 56.)

2023. március 31. (péntek) 17,00 órától: VSK Tököl – Albertirsa lány U17 kézilabda

 

Sportpálya (Tököl, Sport utca)

2023. április 1. (szombat) 15,30 órától: VSK Tököl – Pilisi LK-Legenda Sport I. oszt felnőtt bajnokság
2023. április 2. (vasárnap) 10,00 órától: VSK Tököl – Kincsem SE II. U15 II.osztály
2023. április 2. (vasárnap) 13,00 órától: VSK Tököl – Astra HFC-Üllő II. U19-es bajnokság IV. osztály

Művelődési Központ és Könyvtár (Tököl, Kossuth L. u. 66.)

2023. április 2. (vasárnap) 14,00- 18,00 óráig: Nyusziváró családi vasárnap

 

Megbeszélés a Fővárosi Vízművek Zrt vezérigazgatójával

Látogatást tett Tökölön Hoffman Pál polgármester úrnál a Fővárosi Vízművek Zrt vezérigazgatója Csörnyei Géza Úr, valamint dr. Dienes Adrienn Koordinációs és Kapcsolattartási Osztályvezető, Debreczeny László Üzemeltetési Igazgató és Brandstätter Gábor Fejlesztési, fenntarthatósági és innovációs Igazgató.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A megbeszélésen azokat a fontos témákat érintették, amelyek a közelmúltban feladatot jelentettek. Mindkét fél várakozó álláspontra helyezkedett a víz-, csatorna szolgáltatásnál az üzemeltető változtatásra vonatkozó döntéssel kapcsolatban. Áttekintették a Gördülő Fejlesztési Tervben meghatározott feladatokat, s az ezekhez rendelhető forrásokat. Megállapították, hogy a jelek szerint a Szigetszentmiklóssal tervezett közös pályázat sorsa kétséges, miután az Szigetszentmiklós város és az ottani beruházók által biztosított forrásokból fog megvalósulni.

Természetesen elemezték a tököli szennyvíztisztító kapacitás lekötöttségéből adódó helyzetet is. Figyelemmel kísérik a használati tapasztalatokat és változásokat, de nem vetik el a tulajdonos Halásztelekkel, Szigethalommal közös bővítési pályázat tervét sem.

Aktuális feladatként jelentkezik a 10 évenként esedékes vagyonértékelés és az ügyfélszolgálat kérdése. Hoffman P

ál polgármester megerősítette a helyi ügyfélszolgálat további fenntartására vonatkozó igényét. Eltérő álláspontokat fogalmaztak meg az átemelő meghibásodással kapcsolatos felelősség megállapításnál. Az egyetemes felelősségre kialakított Fővárosi Vízművek álláspontjával szemben a város vezetése a lakossági észrevételezést támogatja.

Ebben a témában Dr. Koczka Gábor ügyvéd úr 112 érintett ügyfél megbízásából a város felkérésére jár el. Mellékeljük az ügyvéd úr által készített összefoglalót.

FVM Zrt – csatorna összefoglaló 202303 2_

 

Nagy ugrások és kis lépések a gyerekekért

Az elmúlt hetekben minőségi változást értünk el az iskolai, óvodai étkeztetés tekintetében.

Az óvodai ellátásban hoz jelentős változást a Napsugár és Horvát Óvoda korszerűsítése, bővítése. A kiviteli terv elkésztésének határideje: 2023.04.21.

Ezek mellett a nagy horderejű ügyek mellett aktuális örömeink is vannak. Kinyilvánítottuk együttműködési készségünket a Hagyományőrző Óvodára tervezett energiahatékonyságot eredményező programra, s a „nagy” bölcsődében is elkészült a hangulatos térhatároló kerítés.

Pályázatok – Csapadékvíz elvezetés és belterületi út aszfaltozás

  • Tököl városa is pályázott a belterületi utak aszfaltozására kiírt TOP PLUSZ pályázaton. A pályázat megfelelt a kiírási feltételeknek, és a tisztázó kérdésekre is választ adtunk.
    A TOP Plusz pályázati csoporthoz rendelt keret szűkössége miatt pályázatunk forrás hiány miatt nem részesült támogatásban. Természetesen továbbra is figyelemmel kísérjük az Európai Unió által társfinanszírozott valamennyi pályázati lehetőséget is.
  • Érvényes vízjogi üzemeltetéssel lezárult az Északi kertváros csapadékvíz elvezetés II. ütemének beruházása. A rendszer az I. ütemhez tartozik, amely már rendelkezik vízjogi üzemeltetési engedéllyel. Az engedély 2033. március 31-ig hatályos. A II. ütem 174 mFt pályázati támogatással valósult meg. Természetesen fontos a végleges engedély, de legalább ilyen fontos az a lakosság által tapasztalt pozitív változás, amit az építkezés eredményezett.

Tavaszi munkálatok viharkárral nehezítve

A Polgármesteri Hivatal Műszaki Irodájának munkatársaival és a Városgondozási Csoport vezetésével egyeztetett Hoffman Pál polgármester.

A tavaszi feladatokat felgyorsítandó a kátyúzás, az utak gréderezése, a játszóterek felülvizsgálata, a buszmegállók felújítása, s az elhasználódott, tönkretett padok felújítása, hulladékgyűjtő edények beszerzése már folyamatban van.

A csapadékvíz elvezető árkok, a forgalomtechnikai változások felmérésére a közeljövőben kerül sor.

Tájékoztatás hangzott el a szélvihar okozta kárelhárításról is.

Köszönjük a lakossági bejelentéseket, természetesen a fontossági sorrendeket kialakítva minden helyszínt rendezünk.

Nagyívű tervek a Novara Coop Kft-nél

Hoffman Pál polgármester fogadta Pilisi Andort, a Novara Coop Kft. tulajdonosát. A cég vezetője a tököli telephellyel kapcsolatos fejlesztési lehetőségekről adott tájékoztatást s megköszönte a jelenlegi tevékenységet segítő területhasználati lehetőséget. Arra számítanak, hogy továbbra is nő az érdeklődés a mezőgazdasági gépek és eszközök iránt, így az erőgépek, munkagépek modernizációja várható. A tervezett gépberuházások megvalósulását új agrárpolitikai források is segítik majd. A város vezetése támogatja a Novara Coop Kft. gyártási kapacitás létrehozására irányuló elképzeléseit s vizsgálják a konkrét területhasználati igény Tökölön történő biztosítását.

Bírósági ülnök választás 2023. – Szigetszentmiklósi Járásbíróság

Tisztelt Érintettek!

Szigetszentmiklós Város Polgármestere kérésére az alábbiakról tájékoztatom Önöket:

A Köztársasági Elnök 32/2023. (III. 6.) KE határozatával a bírósági ülnökök megválasztását 2023. március 7. és április 30. napja közé eső időszakra tűzte ki. Az Országos Bírósági Hivatal Elnökének 24/2023. (II. 15.) OBHE határozata alapján a Szigetszentmiklósi Járásbíróságra 6 fő fiatalkorúak büntetőügyében eljáró ülnököt kell megválasztani.

A bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény (a továbbiakban: Bjt.) 212. § (1) bekezdésében rögzített általános feltétel szerint ülnöknek az a 30. évét betöltött magyar állampolgár választható meg, aki nem áll a cselekvőképességet érintő gondnokság, vagy támogatott döntéshozatal hatálya alatt, továbbá büntetlen előéletű és nem áll közügyektől eltiltás hatálya alatt sem.

A büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (a továbbiakban: Be.) 680. § (5) bekezdésében rögzített különös feltétel szerint a fiatalkorú elleni büntetőeljárásban ülnökként kizárólag

a) pedagógus,
b) pszichológus, vagy
c) a család-, gyermek- és ifjúságvédelmi szolgáltatás, gyámügyi igazgatás keretében az ellátottak gyógyítását, ápolását, foglalkoztatását, fejlesztését, ellátását, nevelését, gondozását vagy szociális segítését, a gyermek sorsának rendezését közvetlenül szolgáló, egyetemi vagy főiskolai végzettséghez kötött munkakörben dolgozó vagy korábban dolgozó személy vehet részt.

A Bjt. 213. § (2) bekezdés a) pontja értelmében a fiatalkorúak büntető ügyében eljáró bíróság pedagógus ülnökeit a bíróság illetékességi területén működő alapfokú és középfokú nevelési­oktatási intézmények tantestületei jelölik.

A tantestületek nyugdíjas, állományukba már nem tartozó pedagógust is jelölhetnek.

A Bjt. 213. § (2) bekezdés b) pontja értelmében a fiatalkorúak büntető ügyében eljáró bíróság nem pedagógus ülnökeit az egyesületek, kivéve a pártokat, a foglalkozásuk szerinti érdek­képviseleti szervek, valamint őket a Be. 680.§ (5) bekezdés c) pontja szerinti munkakörben foglalkoztató, vagy korábban foglalkoztató szervezetek jelölik.

A jelölő és az elfogadó nyilatkozatot és a hozzájuk csatolt erkölcsi bizonyítványt, valamint a képesítést igazoló bizonyítványokat lekésőbb 2023. április 12- ig kell megküldeni a Szigetszentmiklósi Polgármesteri Hivatal címére (2310 Szigetszentmiklós, Kossuth L. utca 2.).

Az ülnökválasztással kapcsolatban érdeklődni a következő telefonszámon és e-mail címen lehet: dr. Vájná Eszter 06 24/505-622, vajna.eszter@szigetszentmiklos.hu

Tisztelettel:

Hoffman Pál
polgármester

Letölthető mellékletek:

3_melleklet_a_birosagi_ulnok_jogai_es_kotelezettsegei 4b_melleklet_jeloles_minta_-_fk_ulnok_2023 5_melleklet_jelolest_elfogado_nyilatkozat_2023_1 (1)

Út, járda, parkoló

Összefoglalás és tervek 5 részben

5.rész

Tököl város képviselő-testülete kiemelten fontosnak tartja a Szigetszentmiklós-Gyártelep csomópont közlekedésének javítását. A megnövekedett gépjárműforgalom fogadására korábban tett tököli javaslatokat a szakmai tervezői csoport nem tartotta megvalósíthatónak, pedig a védőtöltésen vagy mellette kialakítható út az M0 Halászteleki felhajtójáig kiváló elkerülő szakaszt jelentene. A csomóponti megoldások közül a Hunyadi úti körforgalomnál jeleztük a dupla sávú kialakítás szükségességét, s a Tesco körforgalomtól a Hunyadi körforgalomig egy Tököl, Ráckeve irányú sáv kiépítését.

A H6 HÉV fejlesztési terveinél javasoltuk a HÉV sínek feletti felüljáró építését. Az elővárosi vasútrendszer megvalósulásáig lehetségesnek tartunk kisebb költségű beruházásokat, melyek a jelenlegi helyzetben hoznának áttörést. Ezek:

  • Lehajtósáv a Tesco körforgalomtól a Hunyadi körforgalomig Tököl-Ráckeve felé
  • A Hunyadi körforgalom dupla sávossá alakítása
  • A Hunyadi körforgalomból kihajtás biztosítása Szigetszentmiklós felé
  • A körforgalomból a HÉV átjáró felé hosszabb balra kanyarodó sáv kialakítása Szigetszentmiklós felé.

Fontosnak tartjuk, hogy a végleges megoldást eredményező hosszabb tervezést és beruházást megoldást igénylő munkálatok előtt a napi közlekedési gondok is enyhüljenek.

A tájékoztatóban részletesen beszámoltam Tököl közlekedési helyzetéről, a beruházásokról, fejlesztésekről, azonban az innovatív, újszerű gondolkodás nemcsak ezekben az építésekben jelenik meg, hanem olykor olyan döntésekben, amelyekkel nemkívánatos változásokat akadályoztunk meg. Az első és legfontosabb a városfejlesztési elképzelések tudatos ütemezettsége, a lakosságszám növekedés szinten tartása.

Fontos döntés volt a sóderbánya létesítés megakadályozása, melynek során hosszú ideig nagy terhelési súlyú gépjárművek százai kerültek volna a tököli utakra. Ez közlekedési szempontból káros forgalomnövekedést hozott volna, s az utakra, ingatlanokra is nagy terhet helyezett volna.

Ebbe a sorba tartozik annak a szándéknak az elvetése is, mely a Ráckeve felől Tökölre irányuló forgalom számára lehetővé tette volna a lehajtást a szántóföldeken keresztül a Parkerdei útra, s a Taksony-vezér híd elérésére.

Az összefoglaló megítélésem szerint visszaadja Tököl város közlekedésfejlesztési változásait. Látható, hogy az igények, vélemények begyűjtését követően halogatás nélkül hoztuk meg a szükséges döntéseinket. Eredményeink azt mutatják, hogy felkészültek voltunk az előnyök, hátrányok összevetésében. Szakmailag megalapozott dokumentumokkal nagy összegű pályázati forrásokat szereztünk Tököl, a tököliek számára.

Innovatív szemléletmóddal vettünk részt, alakítottuk a közlekedésfejlesztés folyamatát. Céljaink elérését ezen a területen is segítette, hogy a város vezetése egységes volt abban, hogy nem nagyobb, hanem biztonságosabb, kényelmesebb, szebb várost akartunk. Meggyőződésem, hogy céljainkhoz közlekedésfejlesztési döntéseinkkel is közelebb kerültünk.

Tököl Városi Programok

Városi Sportcsarnok (2316 Tököl, Aradi u. 56.

2023. március 24. (péntek) 18,30 órától:

SZISE – Oxxo Energy Orosháza NKC felnőtt női kézilabda

2023. március 25. (szombat) 09,00 – 16,00 óráig:

Fiú U14 kézilabda

2023. március 25. (szombat) 18,00 órától:

VSK Tököl – Budai Farkasok–Rév U23 férfi kézilabda

 

Tököli Sportpálya (2316 Tököl, Sport utca

2023. március 25. (szombat) 15,00 órától:

VSK Tököl II – Szigetcsép SC felnőtt bajnokság IV. osztály

 

Út, járda, parkoló

Összefoglalás és tervek 5 részben

4.rész

Hosszútávú terveink alapján a jövőben megvalósítandó út, járda, kerékpárút és parkoló beruházásoknál a költségvetési források szűkössége határozza meg az építések ütemét.

Útépítéseknél a még kavicsos, murvás útalapú utak aszfaltozása a feladat, ezek több százmillió Ft-os költsége pályázatokból, illetve hitelből finanszírozhatók. Ebbe a programba tartoznak a Kis-Duna melletti közök, s a Dunasor, Tököl belső területén a Szent Erzsébet utca, Barackos út, Szent Margit utca, Határ út, Gyöngyvirág utca, a Pesti úti lakótelep belső útjai, s a lakótelepről a Vásártér mellett a Fő utcára vezető út.

A járdaépítési program évente a költségvetési lehetőségek, illetve a pályázati sikerek függvényében 50-100 mFt-os beruházást jelent. Napjainkban a Csépi úti járdaépítés folyik, ez az első ütemben a Fő út és a Kolozsvári út között készült el. Ennek befejezése 100 mFt-os forrásigényt jelent.

Kerékpárút építésnél a szomszédos településekkel lehetséges együttműködésen dolgozunk. Mind a turisztikai célú fejlesztésre, ami Szigetcsép, Szigethalom, Tököl összefogását igényli, mind a repülőtér melletti kerékpárútra kiemelt figyelmet fordítunk. Cél, hogy kész tervekkel rendelkezzünk egy-egy új pályázati kiírásra.

Pakolóépítésnél is folytatjuk az előre mutató felkészülést. A H6-os HÉV fejlesztések az adott területen teljesen új helyzetet teremtenek. A P+R parkoláshoz az esetleges önkormányzati területek kihasználását biztosítottuk. A városközpontban a Református templom, illetve „Spar” parkolónál lévő homokos dombfelület átalakításával bővülhet a parkolók száma. A Pesti úti lakótelepen az uszodánál lévő és a játszótér melletti parkoló bővítésére van igény és lehetőség. Felgyorsítható a társasházak közötti parkolóhelyek lakókkal közös korszerűsítése, bővítése esetlegesen egy jól előkészített parkolóbérlési rendszer létrehozásával.

A teljes programban természetesen gondolunk a külterületi utak szilárd burkolattal való ellátására, valamint a Csépi úti temető belső földútjainak aszfaltozására is.

Az új építések mellett gondoskodnunk kell az elhasználódott, helyenként megsüllyedt, alámosódott utak és járdák felújításáról, s a rendszeres kátyúzásról is.

Folytatjuk az építési tevékenységek során eddig is érvényesített gyakorlatot, s az út, de különösen a járdaépítéseknél biztosítjuk a városképhez illeszkedő aszfalt vagy térkőburkolat kihelyezését, s új buszmegállók vásárlását.

Korábbi programunk folytatásával törekszünk a baleseti veszélyforrást jelentő helyzetek megszüntetésére. Jó példa erre az Iskola utca, Petőfi utca, s a Mester utca, Pozsonyi utca sarokkereszteződéseknél korábban megvásárolt ingatlanok lebontása, a veszélyhelyzet megszüntetése. A baleseti veszélyforrást jelentő, a párhuzamos közlekedést akadályozó 40 tonnás tehergépkocsik közutakról való leterelése szintén megoldandó, sajnos komoly költségigényű feladat a jövőben.

Út, járda, parkoló

Összefoglalás és tervek 5 részben

3.rész

A kerékpárút építési igények és a lehetőségek nem fedik egymást. A Pesti úti lakótelep átadásának idejétől felmerülő igény egy repülőtér melletti kerékpárút létesítése a Hermina úton lévő üzletközpontig. Ezen kívül a Dunai ártéren lévő védőgát felhasználása merült fel kerékpárút építésre egy Halásztelekkel, Szigetszentmiklóssal közös projekt keretében. Tököl közlekedésében új helyzetet hozott, hogy a városon keresztül halad az Eurovelo 6-os kerékpárút. A Százhalombatta-Tököl kompjárattól a Szigethalomra átvezető Fő utca-Kossuth L. u.-Mester utcai szakaszokon át a Taksony-vezér hídhoz vezet a fenti utakon lejelölt kerékpárútsáv.

Az első két terv megvalósítása csak a szomszédos települések összefogásával és jelenleg kizárólag települési forrásokból lenne megvalósítható. Az ellentétes érdekek, a különböző tulajdonviszonyok, s az egymilliárd forintnál is nagyobb költségigény, ezeket a terveket időben kitolták.

A Pest Megye területére kiírt pályázat kihasználásával új lehetőség adódott kerékpárút létesítésére Tököl képviselő-testülete a turisztikai fejlesztési célú pályázathoz kizárólag egy új, az Eurovelo 6-os kerékpárúthoz csatlakozó fejlesztési javaslattal kapcsolódhatott. A szűk határidőre is sikerült elkészíteni egy önkormányzati tulajdonú komplett 3 ütemre tervezett turisztikai célú fejlesztés tököli szakaszának terveit, s a pályázati dokumentációt. Az Eurovelo 6-os út Mester utcai szakaszától kiinduló nyomvonal a Ledina dűlő, Ledina út, Kapisztrán út, Széchenyi út közötti szakaszon készült el. A beruházás 161 mFt+66 mFt támogatást kapott. A határidőre, jó minőségben, s a közbeszerzés alapján leszerződött áron elkészült beruházás első ütemként kiváló alapot jelent a folytatásra. Az első ütem költsége bruttó 219,596 eFt volt.

A második ütemet a Csépi úton a Szigetcsépi strandig kiépíthető szakasz jelenti.

Harmadik ütemben a Kis-Dunapart mellett a Parkerdőn át a Taksony-vezér hídról az Eurovelo 6 kerékpárúthoz visszacsatlakozó szakasz készíthető el.

A város vezetése nyitott a lakossági megkeresésekre. Mint korábban jeleztük, ezek leginkább a forgalom lassítására irányulnak. A forgalomlassítók és zebrák felfestése mellett több belső út esetében forgalmi rend változtatásokat tartunk szükségesnek. A hirdetményeinken megjelölt utakra jelentős számú lakossági javaslat érkezett. Ezek feldolgozása folyik. Az egyértelmű és egyszerű változtatási javaslatokat, mint az Eötvös utca-Csépi út-Gárdonyi G. út közötti szakasza, s az Árpád köznek az egyirányúsítása, a képviselő-testület már jóvá is hagyta.

Az utakra, járdákra, parkolókra, kerékpárútra, forgalomtechnikai változtatásokra vonatkozó javaslatok, előterjesztések széles körben kerülnek meghirdetésre és megvitatásra. A város Facebook oldalán, a városi honlapon, a Duna-média Televízióban és a Lakihegy Rádióban folyamatosan tájékoztatja a tökölieket a tervekről, megoldási javaslatokról.

Az interneten és médiában biztosított információhoz jutás mellett a lakosság a nyilvános közmeghallgatásokon, képviselő-testületi és bizottsági üléseken, s az Életünk, Értékeink című előadássorozat keretében személyesen is tájékoztatást kaphat, illetve kifejtheti véleményét.

 

Út, járda, parkoló

Összefoglalás és tervek 5 részben

2.rész

 A város vezetése a közlekedésbiztonsági szempontból kiemelten fontos parkolóépítést is hangsúlyosan kezeli.

A Képviselő-testület és a szakemberek célja a zsúfoltság megelőzése volt. A 15 helyszínen megépített közel 700 parkolóhely kialakításával ez sikeresen megvalósult. A parkolók többsége szilárd aszfalt vagy viacolor burkolatú, néhány kevésbé jelentős helyszínen murvás kialakítás történt. A HÉV-állomás környékén a városközpontban, a Polgármesteri Hivatalnál, a katolikus és református templom, a Piac tér helyszínein, a Kossuth Lajos utcában, a Mester utcában, a Kormányablak épülete előtt, s a gátfelhajtó mellett a parkolókat a sikeres Városközpont fejlesztési projekt keretében építettük meg. A városi intézményekhez óvódákhoz, iskolákhoz, orvosi rendelőhöz, sportcsarnokhoz épített parkolókat úgy alakítottuk ki, hogy azok nyitottak, normál közlekedési helyzetekben is igénybe vehetők.

A város vezetése a helyi vállalkozások segítése szándékával az üzletek előtt kialakított, a működéshez szükséges parkolókat is a városi költségvetésből, illetve pályázati forrásból finanszírozta. Az jelenlegi helyzetben a forrás biztosításához várhatóan a vállalkozások bevonása is szükséges lesz. Fontos tény a parkolóépítési program megvalósításánál, hogy a mozgássérültek számára szükséges parkoló mennyiséget minden helyszínen biztosítottuk. 

A lakossági igényeket a város vezetése maximálisan figyelembe veszi.

A költségvetési korlátok fontossági szempontok kialakítását követelik meg. Ezek alapján kiválasztott projektekben, pályázati forrás nélkül csak kisebb léptékű fejlesztésekre, korszerűsítésekre lehet számítani. A jelenlegi igények elsősorban járdaépítésre vonatkoznak, de gyakori a gyorshajtás megelőzésére forgalomlassító küszöbök építésének, elhelyezésének kérése, s a gyalogátkelőhelyek felfestésének szorgalmazása. Tököl ezen a területen is előre lépett, a Fő utcán, Kossuth L. utcán, Csépi úton a gyalogátkelőhelyek figyelem felhívó felfestése megtörtént, s az általános iskolások biztonságának növelése érdekében az Aradi utcában forgalomlassítókat is építettünk.

Sajnálatos tapasztalat a lakossági rongálások számának növekedése. Összetört tükrök, ellopott közlekedési táblák, megrongált buszmegállók jelentenek folyamatos helyreállítási feladatot, a táblák hiánya közlekedési veszélyhelyzetet is.

Tököl közvilágításának korszerűsítési programja a város közlekedési útjainak használhatóságát, a biztonságos közlekedést erősíti.

A Tököl teljes területén megvalósított közvilágítási rekonstrukció és bővítés során nemcsak a korábban működő 1080 lámpatest, LED világítótestekre történő cseréje valósult meg, hanem újabb 500 szintén LED-es lámpa került kihelyezésre. A korszerűsítés az úttest erősebb megvilágítását teszi lehetővé, s eddig el nem látott területeken is nagyobb biztonságot ad. A fejlesztés komoly pénzügyi megtakarítást is eredményezett, a teljes költsége 224 mFt volt.

Néhány gyűjtőúton nagyobb esőzések idején közlekedési problémát jelentett az úttesten tartósan megmaradó vízfelület. A legproblémásabb helyszínen Tököl északi városrészében 450 mFt-os csapadékvíz elvezetési programot valósítottunk meg, mely a jelzett problémát a területen megszüntette.

Út, járda, parkoló

Összefoglalás és tervek 5 részben

1.rész

Tököl város vezetése az elmúlt évtizedekben tudatosközlekedésfejlesztési politikát folytatott. A feladatok meghatározása szakmai felméréseken és a lakossági észrevételek figyelembevételével történt. A program során nagyléptékű, stratégiai jelentőségű változásokat alakítottunk ki a korábbi nagyközség, s a mai város közlekedésében.

A közlekedési beruházásokat nemcsak a település természetes változásai indukálták, hanem történelmi változások is. Az általánosnak mondható települési igények mellett óriási feladatot jelentett a szovjet csapatok távozása után a város kezelésébe került több, mint 1000 lakásos lakótelep közlekedési feltételeinek megteremtése. Miután a korábban használt út a repülőtér használatába került kulcskérdés volt a terület bekötése a magyar közúti hálózatba. Ez a Duna utcai kialakításával és a szilárd burkolat megépítésével, a Pesti útba csatlakozásával megtörtént. Természetesen fontos volt mindkét irányba a buszmegállóhelyek kialakítása is.

Ezzel párhuzamosan a Fő utca közlekedési terheinek csökkentése érdekében megtörtént a Ledina út közúti forgalomra alakítása. Sikeres pályázat nyomán a Csépi úttól a Halomi útig megtörtént az út aszfaltozása. A Tökölön Ráckeve-Szigetcsép felől jövő forgalom egy része így elkerüli Tököl városközpontját. A Csépi és a Fő utca forgalma jelentősen csökkent.

Jelentős változás volt a Mester utca, Akácos út aszfaltozása is, melyek a településközi és a belső forgalom javulásához is hozzájárultak. A szilárd burkolatú utak emelték a Tökölre beruházni szándékozó cégek számát, növelték a város gazdasági erejét, versenyképességét, költségvetési bevételeit.

Fontos előrelépés volt az országos forgalmi jelentőségű Tököl-Százhalombatta között közlekedő komphoz vezető út szilárd burkolattal való ellátása is.

A következő lépésben a város gyűjtőútjai kaptak szilárd burkolatot, mostanra a kisebb forgalmú utak is aszfaltozottak. A város úthálózata 56,5 km, ebből szilárd burkolattal rendelkezik 53 km.

Nehéz közlekedéspolitikai döntés volt, hogy a lakossági igényeket a kedvezőbb árú, de gyengébb minőségű szórt makadám szerkezetű utak építésével, vagy a drágább, de hosszabb élettartamú aszfalt burkolattal elégítsük ki. Szerencsésen alakult, hogy bár az egyszerűbb, de több lakóingatlant érintő megoldást választottuk, sikeres pályázatokkal a szórt makadám szerkezetű utak aszfaltozása is gyors ütemben valósult meg.

A szilárd burkolatú utak kialakítását befolyásolta Tököl víz- és szennyvízhálózatának kiépítése. A végleges burkolatok egy-egy útszakasz kiépítettsége a végleges burkolatok kialakítása, víziközmű munkálatok után történt.

A közútfejlesztési program követte a település szabályozási terveinek változásait is, így sor került az üdülőövezetből lakóövezetté minősített Kis-Dunai településrész gyűjtőútjának, a Dunasornak az aszfaltozására is.

Az úthálózat korszerű kialakítása mellett komoly igény jelentkezett az ingatlanok előtti járdaszakasz kialakítására is. Kezdetben sikeres volt a lakosság bevonása ebbe a programba oly módon, hogy az önkormányzat biztosította a járdához szükséges építőanyagot, s a jelentkező ingatlantulajdonosok szakember segítségével saját maguk építették meg az ingatlanuk előtti járdákat.

Járdaépítés 2019. előtt

Járdaépítés 2019.évtőlEz a lehetőség ma is fennáll, de már nincs komoly érdeklődés erre a programra. Az ingatlantulajdonosok a város vezetésétől várják a jó minőségű, viacolor burkolatú járdák megépítését is. Erre alapot ad az ingatlanokra kivetett kommunális adó, melynek mértéke 12 eFt/év. A reális helyzet megítéléséhez azonban ismerni kell a jelenlegi építőipari árakat is. A jelenlegi 20 eFt/m2 építési árból kiszámítható, hogy az átlagos 16 méteres ingatlan előtti 1,30 cm széles járda megépítése 350-400 ezer forintba kerül. Tehát kb. 30 évi kommunális adóbefizetésből valósítható meg. Ezzel szemben pályázati forrásból 8,6 km (12.891 m2) burkolt viacolor felületű járda épült az elmúlt években. A városban megvalósított járdaépítési program forrását csakúgy, mint az útépítési, aszfaltozási munkákat főként sikeres pályázati tevékenységgel biztosítjuk.

Sokat jelent a városi közlekedés megfelelő színvonalának biztosításában, hogy a Magyar Közút jelentős fejlesztési forrásokból korábban a Kossuth L. és Csépi út, a közelmúltban a Pesti út-Fő út-Ráckevei utakat jó minőségű aszfalt felületekkel látta el.

Összegezhető tehát, hogy a város valamennyi jelentős forgalmat lebonyolító útja, s a gyűjtőutak, valamint a kisebb belső utak is szilárd burkolatot kaptak. A Tökölön végrehajtott önkormányzati fejlesztések során az úthálózat értéke 1,8 mdFt-ra, nettó 950 mFt-ra nőtt. Ebben nem szerepelnek az állami utak, így a Pesti út-Fő utca sem, amely 1,1 mdFt-os beruházással készült el.

…az élhető kisváros

akadálymentes