A Kolo Együttes a Zenés Nyári Esték sorozatban
Petőfi versek tamburára, harmonikára és furulyára
Halász László a Kolo Együttes vezetője régóta készült arra, hogy zenekara művészi színvonalát egy koncert keretében is bemutassa a tököli közönségnek. A kedvelt zenekar már számtalan bál és előadás alkalmával kápráztatta el a közönséget, de ez az est valóban különleges volt. A baljós időjárás miatt a Művelődési Házban rendezett produkció a tököli Milkovics „Mijo” zenekar 1954-es archív felvételével kezdődött, majd ugyanazt a számot a Kolo is eljátszotta. Az est folyamán ez többször is megvalósult, de később a népzene felcsendülése apropoul szolgált Petőfi Sándor népdalokká vált költészetének bemutatásához is.
A „Petőfi 200” emlékév keretében Halász László felkérésére Ráckevei Anna Jászai Mari-díjas színművész, Tököl díszpolgára a Falu végén kurta kocsma című vers, s a Petőfi és Arany barátságáról szóló Gyulai Pál-írás előadásával percek alatt elvarázsolta a közönséget. Az est folyamán megzenésített Petőfi verseket, és más népdalokat is hallhattunk Juhász Katalin gyönyörű előadásában. A dalok mellett irodalmi gondolatokat is közvetítettek az előadók. Petőfi és Arany barátságát példaként állították a mai fiatalság elé, a közönség felé, akik a Befordultam a konyhába dalnál kórussá alakultak. A közös éneklés felemelő hatást váltott ki.
Az est záró része is szolgált meglepetéssel, mert a Kolo együttes a délszláv – tudatosan, arányosan választott szerb és horvát – dallamok mellett szlovén feldolgozásokat is játszott. A koncert zenei színvonala megerősítette bennünk azt, ami eddig is tudtunk. A Kolo együttes zenészei fantasztikus muzsikusok, mesterei hangszereiknek. Halász László harmonikával, Szabó Zoltán sokoldalúságával, különleges furulya- és dudaszólóival, György Mihály, Rodek Krisztián és Gajárszky László gitár- és tamburajátékával kápráztatta el a lelkes közönséget. Balogh Zoltán és a bőgős Bokros György játéka a legkényesebb ízlést is kielégítette. Gyönyörű hangjával Sofia Giovantsi, az együttes új énekesnője a korábbiaknál is érdekesebbé tette a Kolo együttes zenei hangzásvilágát.
Felemelő volt megtapasztalni, hogy az egyébként könnyen táncra, kólózásra hajló közönség milyen lelkesedéssel köszönte meg ezt a rendhagyó, különleges előadást.
40 éves kick-boksz jubileum
Örömteli találkozások
2023. július 29. szombaton a Művelődési Központban rendezte a Tököli Kick-boksz Egyesület megalakulásának 40. évfordulóját ünneplő gála programját. Gnyálin István az egyesület alapítója köszöntötte a régi és új versenyzőket s meghívott vendégeket. A vendégek között volt Hoffman Pál Tököl polgármestere, Dunaharaszti képviseletében Gerber Ferenc képviselő s szponzoraik közül Sebő Gyula a Julius K9 tulajdonosa is. Gnyálin István bemutatta a klubról írt Emlékkönyvet és az erre az alkalomra készített „Dokumentumfilm” gyűjteményt. Ez egy 214 részből álló 30 órás anyag, ami 1983-tól öleli fel az egyesület életét. Az ünnepséget álló fogadás és kvízműsor követte, majd kisorsolták a tombola nyereményeket. Gnyálin István megfogalmazása szerint a „rendezvény kiváló időutazás volt. Öröm volt látni a sok boldog embert, akik a kick-boksz sportban eltöltött 40 évének részesei voltak”. Tanítványok, akik közül sokan külföldön élnek, s a nagy távolság ellenére is eljöttek. Régi versenyzőtársak, a sportág legjobbjai, közöttük több régi világbajnok. Köszönet jár a sok hasonló értékrendű résztvevőnek, hogy a 40. év évforduló megünneplésének részesei voltak. Gnyálin István külön köszönetét fejezte ki a rendezvény költségeit támogatók felé, s kiemelte G. Németh Irén, Kócs Ildikó, Nagy Gábor, Misinszky Gábor és Jakab Sára rendezésben nyújtott önzetlen munkáját.
A város vezetése és a tököliek nevében is gratulálunk a kiváló közösségnek a jubileumhoz. Köszönjük valamennyiüknek, s kiemelten Gnyálin Istvánnak, hogy magas színvonalú munkájukkal, eredményeikkel évtizedek óta erősítik Tököl jóhírét.
További sikeres éveket kívánunk!
HVG
A HVG újságírójának megkeresésére, melyben az agglomerációs települések jelenlegi és új építési szabályozásairól készülő cikkhez kérte a tököli helyzet ismertetését, az alábbiakban összefoglaltam Tököl jelenlegi helyzetét, s a városvezetés fejlesztési elképzeléseit.
Tököl otthonos hely marad!
A szigorú építési szabályokról a Képviselő-testület már 13 éve döntött
A médiában sorra olvashatjuk, hogy városok, falvak rendelnek el beépítési tilalmakat, s állítják meg az építkezési lehetőségeket.
Környezetünkben Dunaharasztin, Szigetszentmiklóson, Halásztelken, Szigethalmon, s most már Érden is szigorúbb építési szabályokról döntöttek. Tökölön ezt a döntést mi 13 évvel ezelőtt meghoztuk.
Az építési telekméretek, s a főszabály, az „egy telek, egy lakás” meghatározása szigorúnak tűnt, de jól szolgálta az itt élő családok érdekeit.
A hosszú távra kialakított koncepció és gyakorlat bevált, amit jól mutat a lakosságszám-változás. 2001-ben a várossá váláskor 8.703-an laktunk Tökölön, az elmúlt húsz évben ez 10.600 főre nőtt. Bizonyított, hogy mi nem a lakosságszám-növekedésben, a beköltözések erőltetett menetében gondolkodtunk. A fejlődést a tököli családok életének jobbításában, kényelmének elősegítésében, a biztos munkahelyekben láttuk, s látjuk.
2020-ra új helyzet állt elő. A Magyar Kormány családtámogatási döntései miatt kialakult építési láz bennünket is elért. Tököl vonzó lakóhely, így befektetési célponttá vált. A város belső területeinek családiházas beépítése és a társasházi beépítések nyomán az elmúlt években mintegy 200 lakásba költöztek új lakók, akiknek fogadására készen álltunk. Különleges helyzet, hogy minden gyereket fel tudtunk venni bölcsődébe, óvodába, iskolába.
Nyomás van rajtunk egy sokkal sűrűbb beépítettségű, sokkal több idegent beengedő, befogadó városfejlesztési irány felé. Mi viszont mást gondolunk erről, ezért a szabályaink is szigorúbbak, mint másutt. Nemcsak 2-3 éve, mint a szomszédainkban, hanem 13 éve, amikor az első nagyarányú építési, beruházási hullámmal szembesültünk. A város mostani nyugalma, rendezettsége Tököl Város Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2010. (IX.28.) számú rendelete a Tököl Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló döntés helyességének visszaigazolása.
A Közép-Magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna komplex fejlesztéséért folyó előkészítő munka során kifejtettem álláspontomat Láng Zsolt kormánybiztos megkeresésére. Hosszú ideje az a véleményem, s ebben a képviselő-testület többségét is magam mögött tudom, hogy a Csepel-szigetre is vonatkozó fejlesztési dokumentumokban meg kellene határozni azokat a határokat, amelyek a térség jövőjét, elsősorban az itt élő családok érdekeinek megfelelően, biztosítanák.
Polgármesteri munkám során a Tökölt érintő döntéseknél ezeket a szempontokat figyelembe vettem, s érvényre juttatásukra is törekedtem. Azt az álláspontot képviselem, hogy Szigetszentmiklóst és a vonzáskörzetében lévő településeket nem lehet egymástól független, különálló tényezőként kezelni. Ugyanakkor el kell fogadni, hogy az önkormányzati törvény által biztosított települési önállóság térségi jelentőségű döntéseket is eredményez.
Tökölön elkötelezettek vagyunk a települési és térségi fejlesztések mellett, de ezt a minél élhetőbb környezet kialakításával, a természeti táj védelmével, a szolgáltatási és közlekedési körülmények javításával tartjuk csak elfogadhatónak.
Célunk az európai szintű, kertvárosias Tököl. Ki lehet mondani, hogy irigyelt körülmények között, igényes lakásokban, családi házakban, zöld, kertes övezetekben élünk. Emberi léptékű az épületek egymástól való távolsága, és a bennük lakók száma. Tököl otthonos hely. A mi felfogásunkban a kertvárosi léthez nemcsak az egyéni komfortérzet tartozik, olyan közösségi tereink, intézményeink vannak, amelyek a szélesebb összetartozást mutatják és segítik.
Hoffman Pál
polgármester
Az I. számú háziorvosi körzet rendelési idejének módosulása
Tisztelt Betegeink!
Az I. számú háziorvosi körzet rendelése az alábbiak szerint alakul:
Rendelési idő:
Hétfő: 12-14
Kedd: 11:30-13:30
Szerda: 11-13
Csütörtök: 10-12
Péntek: 10-12
A helyettesítési feladatokat dr. Zámbó Mónika látja el.
Telefonszám: 06 30 950 9506
e-mail: rendelomedveczky@gmail.com
Zenés Nyári Esték
„Szép város, rendezett környezet” 2023
Tájékoztatás a mai napra tervezett szúnyoggyérítés elamadásáról
Tájékoztatom, hogy a megváltozott időjárási viszonyokra, valamint számos folyón kialakult árvízi helyzetre való tekintettel a tervezett szúnyogirtások időpontjai megváltoznak.
A 2023. augusztus 7-11. között tervezett szúnyoggyérítések elmaradnak, a továbbiakban tervezett időpontokról a megszokott rendben fogjuk a tájékoztatást küldeni.
Megértésüket megköszönve, üdvözlettel:
Szerocor Konzorcium
Tájékoztató a központi földi szúnyoggyérítésről
Tökölön az országos központi szúnyoggyérítés keretén belül
2023. augusztus 07. napján,
a napnyugta utáni órákban földi kémiai védekezésre kerül sor.
Rossz idő esetén a védekezés 2023. augusztus 8-9. napján, ugyanebben az időben kerül elvégzésre.
A méhészek kiértesítése közvetlenül, egyenként megtörtént.
A lakosság részére javasolt intézkedések:
A szabadban tárolt gyermekjátékokat, élelmiszereket, evőeszközöket, a szabadban szárított ruhákat, a kezelés napján javasolt összegyűjteni vagy letakarni. A kezelés idejére és az azt követő 1 órában javasolt az ablakokat, ajtókat zárva tartani és a külső levegőt bejuttató mesterséges szellőztető berendezéseket kikapcsolni. A kezelt területen termő zöldségeket, gyümölcsöket fogyasztás vagy feldolgozás előtt ajánlott megmosni. A kezelést végző gépkocsi közvetlen közelében tartózkodni nem szabad.
A szabadban, fedetlenül tárolt vízgyűjtő edényekben, a különböző tárgyakban megülő esővízben akár egy hét alatt is kifejlődhetnek a szúnyoglárvák. A szúnyogirtó kezelés kiegészítéseként ajánlott, hogy az ingatlantulajdonosok szüntessék meg, rendszeresen ürítsék vagy takarják le az épületek körüli kisebb, pangó vízgyülemeket.
Alkalmazott készítmény: Deltasect Plus 1,2 ULV szúnyogirtó szer.
A készítmény a kijuttatott csekély mennyiségben (0,6 liter/hektár) kizárólag az érzékenyebb rovarokat pusztítja el, melegvérű állatokra, emberre nem veszélyes, hatóanyaga néhány óra alatt lebomlik.
Zenés Nyári Esték előadás
Kiváló nyáresti kikapcsolódás
Nagy érdeklődés előzte meg a Muzsika TV énekesének Jessynek tököli fellépését. A hallgatóság nemcsak tököliekből állt, a törzsközönség mindenhova elkíséri az előadót. Jessy már az est kezdetén kiváló hangulatot teremtett, a nézők vele együtt énekelték a refréneket. A vendég fellépői Szalókil Anett és Várhegyi Gábor más stílust hoztak, s ettől még különlegesebbé vált a program. A zárórész már igazi Tutti Buli volt Jessyvel, mert a résztvevők jó részre már táncra is perdült a pezsgő dallamokra.
Nagy siker volt a PikNik mozi
Sokan várták a hetek óta meghirdetett önkormányzati rendezvényt a sportpályán. Hoffman Pál polgármester tájékoztatása szerint eredetileg a Vásártér volt a kiválasztott helyszín, azonban a könnyebb lebonyolítás miatt a sportpályára hívták az érdeklődőket. A Városi Sport Kör elnöke Márczy Gábor és a labdarúgó szakosztály vezetője Jaszenovits Balázs örömmel fogadta az ötletet, s a nézőket szépen előkészített körülmények várták. Egy rövid eső megijesztette a szervezőket, de nem tartotta távol a vetítés iránt érdeklődőket. Az esti kezdésre közel 200 vendég ült a fűre terített pokrócokon, plédeken, s élvezte a moziban is nagysikerű Elvis film zenéjét. A kiváló hangminőség, s a hangulatos környezet igazán kellemes nyáresti élmény volt mindenkinek. Az est sikerét látva Hoffman Pál polgármester jövőre is tervezni kívánja a programot, s bízik benne, hogy az 1mFt-os költséget biztosítani tudják.
Zenés Nyári Esték előadás
Tájékoztatás dr. Turopoli Éva fogorvos rendelési idejének módosulásáról
Tisztelt Betegeink!
2023. Turopoli Éva rendelése 2023. június 31-augusztus 18. között szabadság miatt szünetel.
Első rendelési nap: 2023. augusztus 21. (hétfő) 14 órától
Helyettesíti: dr. Részegh-Staufer Norbert a saját rendelési idejében.
Telefonos bejelentkezés szükséges: 06-24/406-997
Fogászati ügyelet: Budapest VIII., Szentkirályi u. 40.
Megértésüket köszönjük!
Zarándoklat a kápolnához
Élő Anna napi hagyomány
Hagyományosan zarándoklattal érkezett a katolikus hívek egy része a Szent Anna kápolnához, az Anna napi szentmisére. A tököliek mellett környékbeli településekről is részt vettek hívek a Brezina Károly plébános által bemutatott szertartáson. A tököli történelmi egyházak közötti együttműködést erősítette, hogy Horváth Dániel református lelkész is szólt a jelenlévőkhöz. A szentmisét követően a hívek szeretetvendégségen vettek részt.
Nagyhatású természetvédelmi beruházás
Elindult a sittlerakó rekultiváció
Aláírták a hulladéklerakó rekultiváció szerződést. A munkálatokat a Globe Aqua Kft. végzi. Megtörtént a munkaterület átadása is. A nettó 247,5 mFt összegű munka elvégzésének határideje a rekultivációs hatósági engedély szerint 2023. december 31.
A tököl Csépi úti hulladéklerakó rekultivációját kívánja az önkormányzat megvalósítani. A rekultiváció célja a felhagyott hulladéklerakó megfelelő fedőréteggel történő lezárása, tájba illesztése, ezzel elősegítve a felszín alatti közeg és a környezet védelmét. A hulladéklerakó rekultivációjának hatósági engedélyezése megtörtént, ennek alapja a jogszabályoknak megfelelően elvégzett környezetvédelmi felülvizsgálat volt. A felügyelőség 1 ütemű rekultivációt engedélyezett. Ennek eredményeképpen a területen elhelyezett hulladék mennyiség nem, de a környezetterhelő hatása jelentősen csökken. A hulladéklerakó felszín alatti vizekre és földtan közegre gyakorolt hatásának ellenőrzésére a felszín alatti víz állapotának nyomon követése céljából 3 db talajvíz megfigyelő kút létesül. A rekultiválandó területet körülöleli és átfedi az az országos ökológiai hálózat övezete, melynek célja, hogy a természetvédelmi szempontból jelentős, természetközeli állapotokat biztosítsa. A hulladéklerakó környezetének rendezése, tereprendezés, felszínalakítás, tájba illesztés, növényesítés munkálatainak átmeneti elviselhető negatív hatása után a rendezés teljes mértékben pozitív hatást eredményez.
PikNik Mozi Tökölön
Zenés Nyári Esték
Tököli Weöres Sándor Általános Iskola évzáró ünnepsége
Giczi Miklós iskolaigazgató ünnepi beszéde, kitűnő tanulók és jutalmazottak névsora
Giczi Miklós iskolaigazgató évzáró beszéde
Jutalmazott 8. évfolyamos diákok névsora
Labdarúgó edzőtábor
2023. június 26 -június 30 között edzőtáborozással zártuk le 2022-2023-as labdarúgó szezont.
U7-től U14-ig lévő korosztályú gyerekek vegyesen jelentkeztek. Reggeli futás, majd napi két edzés szerepelt a programokban. Nagyon büszkék vagyunk a gyerekekre, mert a nagy melegben a kicsik és a nagyok is végig edzették a hetet. Szuper hangulatot teremtettek a srácok, és megismerhették egymást a különböző korosztályban futballozó, de a Tököl VSK igazolt vagy volt igazolt labdarúgói. A nagyobb gyerekek pátyolgatták a kicsiket, a kicsik pedig szurkoltak a nagyoknak a különböző versenyeken, és a hét második felére már kialakult egy nagyon jó közösség. Köszönjük Balunak a szuper kajákat, Mariannak a ,,Tündérvíz” támogatását, és Baunok Árpinak a gyros alapanyagát, és Sali Muhadrinak a szuper pizzát és a virslis buktát, Mónikának és Andreának a sok sok sütit és palacsintát.Köszönjük a szülőknek az egész éves pozitív hozzáállást, hogy rendszeresen járnak a gyerekeitek edzésre és megadjátok nekik az esélyt a fejlődésre.
Természetesen nem maradhatott el az Anyuka-gyerekek, Apuka-apuka, Apuka-gyerekek foci sem, ami szerintem nagyon jól sikerült szuper hangulatban. Köszönjük Hoffmann Pál polgármesternek, és Márczy Gábor elnöknek az egész éves támogatást.
Mindenkinek jó pihenést és balesetmentes jó nyarat kívánunk. Hajrá Tököl!!!