A korábbi, döntéselőkészítő útépítési és forgalomtechnikai tervek alapján megkezdődött a munka az Árpád köz forgalmának biztonságosabbá tételére. A döntés egyirányúsítás helyett egyes szakaszokon burkolat szélesítésről szólt. Erre s az Alkotmány utcai forgalom lassítás kialakítására a költségvetési források is rendelkezésre állnak.
Október 30-án, hétfőn indul a komp
Keresik az áramkimaradások okait
Naponta több üzenet érkezik a Polgármesteri Hivatalhoz az áramkimaradásokat nehezményezve. Ugyan nem az önkormányzat a szolgáltató, de természetesen már szeptemberben jeleztük a problémát az MVM felé, azonban sem a meghibásodások okáról, sem megszüntetésük érdekében tett intézkedésekről még nem kaptunk tájékoztatást. A sorozatos áramszünetek elhárításának érdekében Hoffman Pál polgármester legutóbb egyeztetett Szabó Tiborral Halásztelek polgármesterével, hogy közösen lépjenek fel a mindkét településen egyre gyakoribb áramkimaradások miatt.
Megrendítő előadás a BV Intézetben
Hoffman Pál polgármester is részt vett azon a szívbemarkoló előadáson, amelyet meghívott közönség láthatott a BV Intézet színháztermében. A „Harag” című összeállítást elítéltek saját élettapasztalatukból merítve írták, s dalokat is szereztek a szövegekhez. A hol rappesen pörgő, hol fájdalmasan lassú dalokat az elítéltek saját maguk énekelték s kísérték hangszerekkel. Jokán Kata osztályvezető és Várnagy Andrea Liszt Ferenc díjas zongoraművész által felkészített csoport művészi szinten teljesített s természetesen a meghívott hozzátartozók körében is osztatlan sikert arattak.
Indokolt lenne a Kisdunai vízhálózat rekonstrukció
Hoffman Pál polgármester levélben kereste meg a Fővárosi Vízművek vezetését a Tököl Parkerdő területén gyakorivá vált csőtörések, s átmeneti vízhiány miatt.
Válaszukban tájékoztattak arról, hogy 2020-ban Szigetszentmiklós felől is kiépítették a betáplálását, így ennek, s a szakaszoló tolózárnak köszönhetően a vezeték kizárások miatti vízhiány egyre kevesebb utcára korlátozódik.
Egyetértenek azzal is, hogy az ivóvízellátó gerincvezeték rekonstrukciója műszakilag indokolt, ez a Gördülő Fejlesztési Terv része, azonban a becsült 260 mFt-is költség jelenleg sem a szolgáltatónak, sem az önkormányzatnak nem áll rendelkezésre. Az önkormányzat és a Fővárosi Vízművek is figyelemmel kíséri az esetleges pályázati lehetőséget a probléma megoldására.
Térségi konzultáció a Szigetszentmiklósi Kapitányságon
Novák Sándor kapitányságvezető köszöntötte a kistérségi, különösen a szigeti négy településről érkezett meghívottakat. Mint elmondta, fontosnak tartja, hogy a rendőrségi települési beszámolók mellett a közvetlen együttműködés is erősödjön. A részletekre kitérve munkatársai beszéltek a családon belüli erőszak és az ehhez kapcsolódó távoltartási feladatokról. Kiemelte, a gyors eljárás és a bírósággal való együttműködés fontosságát. Tökölön egyelőre nincs szükség iskolaőrre, de Szigetszentmiklóson és Dunaharasztin van iskola, amely már igényelt iskolarendőrt. Halásztelken egy betöréssorozat okoz gondot. A tököli rendőrörs parancsnoka Üveges Csaba és Hoffman Pál polgármester közvetlen egyeztetést folytat az újonnan telepítésre kerülő térfigyelő kamerák felvételeinek használatáról. Hozzászólásában Hoffman Pál polgármester felhívta a figyelmet a közterületi és játszótéri rongálások megelőzésének fontosságára. Szükségesnek tartja a természet és tájvédelem hangsúlyossá tételét. Üveges Csaba megköszönte a Képviselő-testület döntését, amellyel a rendőrségi autóvásárlást s a rendőri túlmunkát finanszírozza Tököl.
Korszerűsödik a gátőr telephely
A Közép-Dunavölgyi Vízügyi Igazgatóság energetikai korszerűsítési projektjének keretében hét telephelyen történnek fejlesztések.
Az elsődleges cél az energia hatékonyság fokozása, az épületek CO2 kibocsátásának csökkentése. Ezt a célt hőszigetelések építésével, hőszigetelt nyílászárók beépítésével, napelem, illetve hőszivattyús rendszerrel kívánják elérni.
Örömteli, hogy a korszerűsítés érinti a tököli gátőr telephelyet is.
Emlékfutás október 23-án
Óriási érdeklődés kísérte az 56-os szabadságharc és forradalom ünnepe alkalmából szervezett tököli futóversenyt. Az október 23-i esemény szervezőjét Bognár Attilát dicséri, hogy a 6300 m-es futóversenyre és a 30 km-es váltóversenyre többszáz nevezés érkezett. Nők és férfiak, fiatalok és idősek bizonyították, hogy a „láb mindig kéznél van”. A precíz szervezés gördülékennyé, a szép díjak és a vendéglátás pedig emlékezetessé tette a tököli versenyt. A képek jól adják vissza a verseny hangulatát s mutatják azokat a tököli futókat is, akik nemcsak teljesítették a távot, de a legjobbak között végeztek.
Tököliek az Opanke Jubileumon
Budapesten a RAM Colosseumban rendezték a Pomázi Opanke Szerb Táncegyüttes 40 éves gálaműsorát. A meghívottak, s a nézők között sok tökölit s környékbelit is láttunk. A Tököli Szerb Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében részt vevők mellett Hoffman Pál polgármester is megtekintette az eseményt.
A rendkívül színvonalas rendezvényen a fellépő táncosok tudása, a látványos koreográfiák s a ruhák elképesztő szín és motívum gazdagsága lenyűgözte s magával ragadta a nézőket. Az est képet adott a csoport elmúlt évtizedeiről s az egyszerre hagyományőrző és korszerűen eleven repertoárról.
Örömteli volt látni, hogy tököliek nemcsak a nézőtéten voltak. Agatics Krunoszláv „Kityó” harmonika, Marosi János gitár, György Mihály dob művészetével járult hozzá az est sikeréhez. György-Krunity Daniella a koreográfiák megtervezésével, s a táncok betanításával a csoport működésének meghatározó személyisége, az Ő és családjának munkája a jövőbeni sikerek alapját is biztosítja.
Meghívó
Október 25-26-ára várható a komp újraindulása
A kompjárat szüneteltetése óta folyamatos megbeszélésekkel törekedtünk a Tököl-Százhalombatta közötti kompjárat újraindítására. A problémás helyzet okairól is rendszeres tájékoztatást adtam.
Végre jó hírrel szolgált az üzemeltető Kővári Ferenc úr. Mint a kikötőben látható, már egy hete a lehajtó felújításával megindultak az előkészületek, s mostanra az is kiderült, hogy a jövő hét közepe a kompjárat újraindulásának várható időpontja.
A pontos indulásról a későbbiekben adunk tájékoztatást.
Meghívó
Ülésezett a Képviselő-testület
2023. szeptember 28-án ülést tartott a város képviselő-testülete, az alábbiakban mutatjuk a napirendeket és a szavazások eredményeit.
A Képviselő-testület tanácskozásáról, döntéseiről a videófelvétel hibája miatt képi anyagot nem tudunk bemutatni, azonban az ülés hangfelvétele teljes egészében a nyilvánosság rendelkezésére áll.
Részt vett 9 képviselő: Hoffman Pál, Ágics Antal, Csurcsia István, Farkas Zsuzsanna, Füle Zoltán, Gergics Illés, Kiss László, Malaczkó István, Vaslaki Judit, Vejmola István, Vukov Máté.
Bejelentéssel távol 1 képviselő: Karászi László
Napirend | Szavazások |
1.) Beszámoló a két ülés között történt eseményekről és a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról | 11 egyhangú igen |
2.) 2023. évi költségvetés módosítása | 8 igen, 3 tartózkodás |
3.) Csatlakozás a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2023. évi fordulójához | 11 egyhangú igen |
4.) Az óvodák tájékoztatója a 2023/2024. nevelési év beindításáról | 11 egyhangú igen |
5.) Javaslat Pest megyei kitüntető díjak adományozására | 11 egyhangú igen |
6.) A Dunai Repülőgépgyár Magyarország Kft. szabályozási terv módosítási kérelme | 11 egyhangú igen |
7.) A közterület-használat szabályozásáról, díjazásáról szóló 17/1999. (IX.7.) számú rendelet módosítása | 11 egyhangú igen |
8.) A „Napsugár és Horvát Óvodák bővítése és felújítása” tárgyú nemzeti nyílt közbeszerzési eljárás dokumentumainak jóváhagyása | 11 egyhangú igen |
9.) Integrált településfejlesztési stratégia módosítása – Tököl – ITS módosítása – záró vélemény a 419/2021. (VII. 15.) Korm. rendelet alapján | 11 egyhangú igen |
10.) ZÁRT – Sajátos nevelési igényű gyermek Narancsliget Óvodában történő nevelése költségeinek kiegészítése | 11 egyhangú igen |
11.) ZÁRT – Tököl Szociálpolitikai Lehetőségeinek Fejlesztéséért Alapítvány támogatási kérelme | 9 igen, 2 tartózkodás |
Erőfeszítések a lakótelepi kispostáért
Hoffman Pál polgármester folyamatos tárgyalásokat folytat a lakótelepi kisposta megmentése ügyében. Miután a jelenlegi szolgáltató szerződése a postával lejár, fennáll annak a veszélye, hogy megszűnik ez a szolgáltatás. A tárgyalások eredményeként azonban elhárulhatnak az akadályok amennyiben a képviselő-testület a feladatellátáshoz szükséges személyi és tárgyi feltételeket biztosítani tudja. A Polgármesteri Hivatalban készül az előterjesztés a következő ülésre, melyben ennek részleteiről dönt majd a képviselő-testület.
Kedvező ajánlatokat várunk
Nagy az érdeklődés a Napsugár és Horvát Óvoda bővítési, korszerűsítési projektje iránt. A Nedwed Ügyvédi Iroda, s a tervező Sipiczki Zoltán várta a 2023. október 17-én a pályázat benyújtására készülő cégek képviselőit az intézményben. Több, mint 10 magyarországi cég szakemberei tehették fel kérdéseiket a kiírással, s a részletekkel kapcsolatban. Egészen biztosan lesznek írásban feltett kérdések is, melyeket a pályázat beadásához szükséges időben kell megválaszolni. A bruttó 641,35M Ft-os feladat iránti érdeklődés érthető, hiszen kevés városban maradt meg ilyen nagy összegű építési beruházás lehetősége.
Hangulatos, informatív nyugdíjas délután
Kedves meghívásnak tett eleget Hoffman Pál polgármester, amikor a Gyöngyvirág nyugdíjas Klub tagjaival találkozott.
Fajtáné Oravecz Magdolna köszöntését követően Hoffman Pál reményét fejezte ki, hogy a jelenlévők sok új információval gazdagodnak. A látványos vetítéssel színesített előadás alapja Hoffman Pál „Tököl a történelemben” című könyve volt. A vetített képes összeállítást Cseperkáló Kamilla készítette. A lokálpatrióta közönség nagy érdeklődéssel hallgatta az előadást, s véleményük a „van mire büszkének lenni” mondatban összegződött.
A társaság, amelyik az év folyamán igen változatos programot bonyolított, az előadást zenés, táncos bulival zárta.
Köszönet Kovácsy Györgynek
„A választások tisztaságának megőrzése a bizalom alapja”, hangsúlyozta Kovácsy György a Helyi Választási Bizottság (HVB) elnöke azon a találkozón, melyre a Tököli Polgármesteri Hivatalban került sor.
Kovácsy György a HVB elnökeként több, mint 30 éven át járult hozzá a tököli közélet tisztaságához.. Hozzáértése, bölcs nyugalma biztonságot jelentett a vele dolgozó hivatali munkatársaknak, s párt delegáltaknak egyaránt.
Hoffman Pál polgármester ajándékkal köszönte meg Kovácsy György több évtizedes munkáját.
Országos siker
Már az előzetes érdeklődés alapján is várható volt, hogy valami különleges dolog készül Tökölön. Halász László, a Művelődési Központ igazgatója által szervezett, s a Sportcsarnokban lebonyolított Haris Džinović koncert aztán igazolta is a várakozást.
A többszáz résztvevőt már a szerb vendégművész fellépésére ráhangoló mohácsi Planina Orkestar zenekar is felpezsdítette, ami csak fokozódott a profi előadás során.
Haris Džinović egyszerre laza, s mégis magával ragadó műsora igazolta a várakozást, és fergeteges élményt jelentett. A Sportcsarnok berendezése, a színpad elhelyezése táncra perdítette a színpad előtti rajongókat.
Az élményszámba menő közel háromórás program nagy sikert aratott az ország minden részéből Tökölre érkezőknek.
Fotók: Horváth László
Kitekintő: információk első kézből
A nyilvánosság különböző szintjein nagy érdeklődés követi a térségi közlekedésre is nagy hatással lévő szigetszentmiklósi beruházásokat. A városok saját hatáskörben hozott döntései az adott települést illetően járhatnak előnyökkel, több milliárdos többletbevétellel és hozhatnak negatív következményeket is. A térségben élő családok, munkavállalók viszont csak a hátrányokat tapasztalják. Az ügyhöz kapcsolódó Szigetszentmiklós város lapjából származó információkkal segíteni kívánjuk a fejlesztési folyamatról történő valós információszerzést.
„Mégiscsak visszakaptuk az életünket”
Pályaválasztái kiállítás Tököl – 2023. október 12.
Hoffman Pál polgármester megnyitó beszéde
Köszöntök minden kedves megjelent kiállítót, a Pest Vármegyei Kormányhivatal és a Szigetszentmiklósi Járási Hivatal Foglalkoztatási osztályának vezetőit. Köszönöm, hogy ismét Tökölt választották a Pályaválasztási Kiállítás helyszínéül. Köszöntelek benneteket is kedves fiatalok.
Mindig nagy élmény látni a nyüzsgést, érdeklődést ezen a napon. Büszkék vagyunk rá, hogy a három Pest Vármegyei helyszín egyike lehetünk. Öröm, hogy itt vagyunk, mert ez azt jelenti, hogy mégiscsak visszakaptuk az életünket. Nem kell maszkban kínlódni, otthoni tanulással készülni. Érezhetjük újra, hogy együtt lenni jó.
Ahogy körülnézünk láthatjuk, hogy milyen szerencsések vagyunk, szerencsések vagytok. Látjuk, hogy elérhető távolságban mennyi lehetőség kínálja magát, milyen széles a választási paletta. Ez aztán meg is nehezíti a dolgotokat.
Nézzetek majd jól körül. Kérdezzétek a tanárokat, mestereket, de beszélgessetek azokkal a diákokkal is, akik segítenek a bemutatkozó iskoláknál, cégeknél.
Azt hisszük, hogy itt iskolát, szakmát, hivatást kell választanotok. Pedig egyszerűbb a dolog. Ahhoz kaptok segítséget, hogy megtaláljátok magatokat. Hogy kiderüljön mi az, ami érdekel, amit szívesen csinálnál. Hogy ne kényszer legyen a választás, hanem örömteli döntés.
Hallgattam reggel Karikó Katalin Nobel-díjas magyar kutatót és lenyűgöz a lelkesedés, ahogy a munkájáról, az életéről beszél. Mert fiatalon megtalálta, amit szívesen csinál. És ehhez nem kell Nobel-díjasnak lenni. Ugyanezt a lelkesedést látjátok majd itt a tanárokon, mestereken a hivatásukban, munkájukban.
Nemcsak foglalkozások iskolák vannak itt előttetek, hanem példaképek is.
Legyetek hát kíváncsiak, figyeljetek jól, hogy olyan hivatást, szakmát tudjatok választani, amit egész életetekben lelkesedéssel tudtok csinálni.
Köszönöm mindazok munkáját, akik az előkészületekben részt vettek. A kiállítóknak, kísérő tanároknak, a Járási Hivatal munkatársainak! Nekik sikeres rendezvényt, a fiataloknak sikeres jó választást kívánok!
Képösszeállításunk több száz érdeklődő Csepel-szigeti diákot, s egy kiállítót, a tököli asztalosmester Demeter István által képviselt BKSZC Kaesz Gyula Faipari Technikum és Szakképző Iskola standját mutatja.