Továbbra is a legalacsonyabbak között van a lakossági adóteher Tökölön
A helyi adórendszer az elmúlt évtizedekben kiállta az idők próbáját. Úgy biztosít forrásokat a város működéséhez, fejlesztésekhez (saját forrásként), hogy kiszámítható és a felhasználás is teljes mértékben átlátható. Az építményadó 6, illetve 700 forint/négyzetméter és a kommunálisadó 12 ezer Ft/év mértéke méltányos módon a lehetséges maximum 30-40%-a. Együttes összegük 179,414 millió forint.
Az iparűzési adó bevétel 2%-a ismét az önkormányzatokat illeti meg, s ez azt jelenti, hogy 2024-től nem kompenzációs eljárással, hanem a befizetési határidők szerinti időpontokban jutunk hozzá a bevételekhez.
Ez a 710,4 millió forint, illetve a teljes, közel 890 millió forint teszi stabillá a város költségvetési helyzetét, s biztosít kereteket a szabadon választott feladatainkhoz.
A helyi adóbevételekről, illetve a teher mértékéről két összehasonlítás ad képet.
- Tökölön az 1 főre jutó helyiadó bevétel 82 ezer forint körüli, ugyanez Szigetszentmiklóson 285 ezer forint, Dunaharasztin 277 ezer forint.
Ez természetesen versenyhátrány, azonban külső forrás bevonással, sikeres pályázatokkal ezt kiegyenlítjük. - A kommunális adó havi 1000 forint, évi 12 000 forint mértékét a felhasználás viszonylatában érdemes mérlegre tenni.
A havi 1000 forint két gombóc fagylalt, a 12 000 forint fél négyzetméter! viakolor burkolat ellenértéke. Még döbbenetesebb az összevetés, ha azzal szembesülünk, hogy egy 16 méter járdaszakasz kiépítése egy családi ház előtt (16×130) 21 négyzetméter 25 ezer forint/négyzetméterrel számolva ez több, mint 525 ezer forint.
43- negyvenhárom! évig kellene várni, hogy a kommunális adókból összejöjjön egy ingatlan előtt a járda burkolásának ára.