Busch Ildikó elnök és Kakukk Pál, mint a bál szervezője örömmel, s koccintással várták az előtérben az érkező vendégeket. A bált a Szárny-nyitogató Művészeti Iskola és a Tököl Népművészetéért Egyesület szülői munkaközössége hozta létre. Belépő jegyek és támogató jegyek vásárlásával adományokat kapott az Egyesület.
A fiatal táncosok nagyszerűprogramot mutattak be, különösen nagy sikere volt a busómaszkos fiú csapatnak. A zárótáncra a fiatalok szüleiket, vagy vendégeket kértek fel. Páter Zsófia 8.c. osztályos diák Hoffman Pál polgármesterrel keringőzött.
Az est sikerét tovább emelte, hogy a bálon Magyarország egyik legnevesebb házibuli zenekara, a Madarak együttes játszott. Ők már többször meghódították bulijaikon a tökölieket, s így volt ez most is. A bálozókat a vendéglátók saját készítésű borokkal, pálinkával, sajttálakkal és pogácsával kínálták.
A remekül felépített zenei program, s frappáns összekötő szöveg mindenkit magával ragadott. Ez a bál is hűen a hagyományokhoz batyus bál volt, mégis rácáfolt a fanyalgókra, mert többségében fiatalok szórakoztak elegánsan, mértéktartóan, ahogy ez az ilyen bálokon Tökölön szokás.