Egyéb kategória bejegyzései
Utazás Marokkóba
Szárny-nyitogató AMI, Koszorú csoport
Nagy izgalommal és örömmel készültünk Marokkóba a „Gyermekek a békéért” fesztiválra, melyre Tököl művészeti iskolájából A Szárny-nyitogató Alapfokú Művészeti Iskolából Koszorú néptánccsoportunk meghívást kapott.
Már az indulásunk kalandosra sikerült, a rossz idő miatt nem tudott a repülőgépünk időben felszállni, ezért Frankfurtban lekéstük a csatlakozást. Egy napot töltöttünk a német városban, egyikünk sem várakozott még ennyit reptéren, de a jó társaságban hamar elrepült az idő, még egy városnézés is belefért.
Az éjszaka közepén landoltunk Casablancában, innen még két órányi buszozás várt ránk Rabatig.
A szállásunk 9 napig egy campuson volt a többi ország delegációival együtt. A gyermekcsoportok Afrika, Európa és Ázsia országaiból érkeztek. A legtöbb időt az udvaron felállított sátrak alatt, közösen töltöttük. Kísérőnk és angol tolmácsunk Ikram, egy helyi egyetemista önkéntes lány, mellette állandó kísérőnk Gésa, a buszsofőr volt.
A fesztivál minden napján vagy színpadi fellépésünk volt, vagy viseletben vonultunk fel a városok utcáin. Nagyszerű volt a fogadtatás, nagy tömegek voltak mindenhol.
Két koreográfiát vittünk, egyet magyarpalatkai és egyet szilágysági táncokból. Mindkettőt nagy örömmel táncoltuk és érdeklődéssel néztük a többi ország táncait és hallgattuk zenéit. Este a szálláson volt lehetőségünk ismerkedni, táncokat tanulni és tanítani egyaránt. Talán legszorosabb barátságba a törökökkel kerültünk, és a legnagyobb odaadással is ők és a kongóiak tanulták a mi legényes csapásainkat.
A délelőttöket szabadprogrammal tölthettük. Voltunk a gyönyörű óvárosban, a helyi bazárban, egy jellegzetesen marokkói étteremben helyi ételeket kóstoltunk. Fürödtünk az Atlanti-óceánban, láttunk különös növényeket a botanikuskertben és kajakoztunk a Rabatot – Salét elválasztó folyón. A bazárban vásárolt hennát is kipróbáltuk egymáson.
A fesztiválprogram részeként fogadáson vettünk részt és beszédeket hallgattunk a békéről a marokkói parlamentben. Casablancában megnéztünk egy óriási mecsetet. Mindenhol büszkén képviseltük Magyarországot.
Óriási élmény volt bepillantani egy másik földrész más kultúrájába, valamint a fesztivál nemzeteinek sokszínűségével találkozni. Tánccsoportunk még jobban összekovácsolódott, örök emlék marad számunkra a sok együtt átélt élmény.
Várkonyi Álmos
A 33, avagy a krisztusi kor……………
Idén július elején a Máltai Szeretetszolgálat Tököli Csoportja a 33. nyári táborát szervezte meg rászoruló tököli gyermekek számára. Ennyi év alatt óhatatlanul rengeteg emlék feltolul, sok sok gyermekarc vésődik az emlékezetünkbe…. sok, egykori nyaraltatott gyermekünk csemetéjét vittük idén. Érdekes a mostani szemekben, mozdulatokban, alkatban az édesanyjukat, apjukat felfedezni.
Mindig megállapítjuk, hogy mennyit változott- s másrészről mégsem változott a világ…Ugyan a 33 évvel ezelőtti nyaraltatáshoz képest egész más a gyermeksereg, más családi hátterek, szokások, gondok vannak, de az öröm, amit szerezni tudunk a srácoknak és a szülőknek az egyhetes nyaraltatással lehet mondani, mit sem változott.
A nyaraltatás teljes megszervezése igen nagy munka. Önkénteseink nyári szabadságukból áldoznak a nemes feladatra. A szokásos, immár „kötelező” gyerekprogramokat mind lebonyolítottuk: kistúra, nagytúra, számháború, sorversenyek, méta a Belső tónál, mindennapos strandolás, ugrálóváras tombolással. A dús program ellenére a gyerekeket nem volt könnyű lefárasztani, de igen hálás csapat volt: válogatás nélkül, s rekord mennyiségű adagok tűntek el a kis bendőkben- öröm volt főzni ilyen csapatnak!
A tartalmas hét után hálával a szívünkben, hogy épségben hazahoztuk őket, tértünk haza, s jó érzéssel nézzük vissza a jóhangulatú fotókat. A szülők köszönő sorait pedig elraktározzuk szívünkben.
Nagy köszönettel tartozunk adományozóinknak, akikre minden évben számíthatunk:
Bagi Istvánné, Bagyó Mártonné, Dévay Hús Kft, Dienes Attila, Dunagép Zrt-Benkovics Antal, Firnigel Györgyné, Fitting Ker Kft, Keller Anna, Ledács Kis Miklós, Nemesné Gólya Krisztina, Maggie Hajsziget Kft, Terbe-Kőszeri Virág, Saftics Györgyné, Schneider Zoltán, Sovány Katalin, Sovány András, Tádics Magdi, Tuza Andy, Tököl Önkormányzat, Vukov Ádám, Ziti Fagyizó- Áschin Zita.
Máltai Szeretetszolgálat Tököli Csoportja
Tájékoztató a központi földi szúnyoggyérítésről
Tökölön az Önkormányzat megrendelésére
2023. október 5. napján,
a napnyugta utáni órákban földi kémiai védekezésre kerül sor.
Rossz idő esetén a védekezés 2023. október 6. napján, ugyanebben az időben kerül elvégzésre.
Érintett helyszínek: Tököl területén 243 ha.
A méhészek kiértesítése közvetlenül, egyenként megtörtént.
A lakosság részére javasolt intézkedések:
- A szabadban tárolt gyermekjátékokat, élelmiszereket, evőeszközöket, a szabadban szárított ruhákat, a kezelés napján javasolt összegyűjteni vagy letakarni.
- A kezelés idejére és az azt követő 1 órában javasolt az ablakokat, ajtókat zárva tartani és a külső levegőt bejuttató mesterséges szellőztető berendezéseket kikapcsolni.
- A kezelt területen termő zöldségeket, gyümölcsöket fogyasztás vagy feldolgozás előtt ajánlott megmosni.
- A kezelést végző gépkocsi közvetlen közelében tartózkodni nem szabad.
A szabadban, fedetlenül tárolt vízgyűjtő edényekben, a különböző tárgyakban megülő esővízben akár egy hét alatt is kifejlődhetnek a szúnyoglárvák.
A szúnyogirtó kezelés kiegészítéseként ajánlott, hogy az ingatlantulajdonosok szüntessék meg, rendszeresen ürítsék vagy takarják le az épületek körüli kisebb, pangó vízgyülemeket.
Alkalmazott készítmény: Deltasect Plus 1,2 ULV szúnyogirtó szer.
A készítmény a kijuttatott csekély mennyiségben (0,6 liter/hektár) kizárólag az érzékenyebb rovarokat pusztítja el, melegvérű állatokra, emberre nem veszélyes, hatóanyaga néhány óra alatt lebomlik.
Szüreti felvonulás
Tököl Városi Programok
Sportpálya (Tököl, Sport utca)
2023. szeptember 30. (szombat) 10,00 órától:
VSK Tököl – Pereg SE U19 foci
Városi Sportcsarnok (2316 Tököl, Aradi u. 56.)
2023. szeptember 29. (péntek) 17,30 órától:
Tököl – Ceglédi Kék Cápák lány U17 kézilabda
2023. szeptember 30. (szombat) 14,00 órától:
Tököl – Dunaharaszti MTK férfi U20 kézilabda
2023. szeptember 30. (szombat) 16,00 órától:
Tököl – Rákosmenti Községi Sportkör Egyesület lány U19 kézilabda
2023. szeptember 30. (szombat) 18,00 órától:
SZISE – Kispest NKK felnőtt női kézilabda
Felújítási munkák a Sportcsarnokban
Az intézményi és városgondozási felújítási munkák mellett a költségvetési helyzet lehetővé teszi néhány fontos kisebb beruházási, felújítási feladat teljesítését is. A Képviselő-testület döntése alapján a 3 ajánlat közül kiválasztott Nakama-Team Kft. már végzi a Sportcsarnok villámvédelmének kiépítését. A bruttó 5,8 mFt-os látványos, épületen végzett munka elkészültének határideje szeptember 20-a.
Külső és belső helyszínen valósul meg a Sportcsarnok világító ablakai tartószerkezetének megerősítése, illetve az öltözői folyosó tetőszerkezetének felújítása. A 3 ajánlattevő közül legelőnyösebb együttműködést kínáló Kisép-Generál Kft.-vel kötöttünk szerződést, melynek összege a tartószerkezet megerősítésére bruttó 1,8 mFt, a folyosó tetőszerkezetének felújítására vonatkozóan pedig bruttó 2,5 mFt.
Megkezdődött a ravatalozó faszerkezetének megerősítése
Alvállalkozóként a Koncsár Bt végzi a Csépi úti temető ravatalozóján szükséges javítási munkákat. Ez a vállalkozás működött közre az esztétikus, egykor megyeszerte elismerést kiváltó épület megépítésénél is.
A munkálatok költségére a Képviselő-testület bruttó 15,9 mFt-ot biztosított, s a Gyertyaláng Kft. 4 mFt-tal járul hozzá a rekonstrukciós munkához.
A Polgármesteri Hivatalhoz érkező bejelentések alapján vizsgáljuk a nyomós kutak kiváltásának lehetőségét is, azonban a távolabbi területeken még nincs elektromos áram.
Az odavezetés költségeinek felmérése folyamatban van.
Szüreti felvonulás
Új térfigyelő kamerák
Több hete meghozta a Képviselő-testület a döntést új térfigyelőkamerák elhelyezéséről. Erről a városi honlapon és a Tököl: Tények, közügyek facebook oldalon, s a Tököli Tükörben is tájékoztatást adtunk.
Hat helyszínen 11 térfigyelőkamera kerül elhelyezésre a tököli illegális hulladékelhelyezési problémák megelőzésére. Bízunk benne, hogy a közel 7mFt-os beruházás jelentős változást eredményez a szabálytalanságokat elkövetők távoltartásában. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a kamerák segítségével a rendőrségi intézkedések is sikeresebbek.
Jelentős visszatartó ereje van az így kiszabható 50eFt-os bírságnak is.
Felhívjuk a figyelmet, hogy a kamerák rövid időn belül működésbe lépnek és aki mégis illegális hulladékot helyez el a komoly bírság mellett a szemét elszállítására is kötelezve lesz.
A feladat teljesítéséhez Elmű-s egyeztetés szükséges oszlopok állítása miatt, valamint minden helyszínen biztosítani kell az internet elérést. A szerződés aláírására várhatóan a jövő héten kerül sor.
Jó tempóban folyik a rekultiváció
Megtartottuk a Polgármesteri Hivatalban az aktuális kooperációs egyeztetést. A helyszíni munkálatok napi követése mellett a megbeszélésen új információk nem hangzottak el.
Miután a Globe Aqua Kft. megfelelő tempóban végzi a munkát a 25%-os teljesítés kiegyenlítése is megtörtént. Már megkezdődött a depónia kialakítása, ahová feltúrással, illetve szállítással kerül a hulladék. Ez természetesen célszerűségi szempontok alapján dől el. Jó hír, hogy veszélyes hulladékos elemek, tartályok nincsenek a területen.
A szervezett munkának köszönhetően a december végi határidő biztosan tartható, reméljük hosszabb esős idő nem akadályozza majd a munkát.
A munkafolyamatban október második felében megkezdődhet a visszatakarás, s megtörténik a vizsgálati kutak kialakítása is.
Tájékoztatás a „Zöldhatóság” közleményéről
A Pest Vármegyei Kormányhivatal közleményt tett közzé a Ráckevei (Soroksári)- Duna revitalizációjára vonatkozó környezeti hatásvizsgálati, környezetvédelmi hatósági eljárás megindításáról.
A kérelembe és a mellékleteibe történő betekintés lehetőségét a Tököli Polgármester Hivatal ügyfélszolgálatán biztosítjuk.
Közleményt IDE kattintva érhetik el, vagy a Polgármesteri Hivatal hivatalos hirdetőtábláin tekinthetik meg .
Tököl Városi Programok
Sportpálya (Tököl, Sport utca)
2023. szeptember 23. (szombat) 10,00 órától:
VSK Tököl – MKFC Szigetszentmiklós U16 foci
2023. szeptember 23. (szombat) 16,00 órától:
VSK Tököl – Dömsöd III.osztályú felnőtt bajnokság
2023. szeptember 24. (vasárnap) 10,00 órától:
VSK Tököl – Ráckeve VAFC U13 foci
Városi Sportcsarnok (2316 Tököl, Aradi u. 56.)
2023. szeptember 23. (péntek) 18,00 órától:
Tököl – Kőrösi Kölyök Diáksport Egyesület-Treff 99 felnőtt férfi kézilabda
2023. szeptember 24. (vasárnap) 11,00 órától:
Tököl – Szigetszentmiklós NKSE II. felnőtt női kézilabda
Meghívó 2023. szeptember 28-i képviselő-testületi ülésre
Tájékoztatás
Tisztelt Lakók és Gépjármű Tulajdonosok!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy Szigethalom Dunasor utcában (Rubikon utca-Karám köz között) a kivitelezési munkák megkezdődnek.
DUNASOR UTCA FELÚJÍTÁSA 2023.09.25-2024.06.24.
A felújítás a Rubikon utcától kezdődik és szakaszosan halad a Karám köz irányába. Tájékoztatjuk az ingatlan tulajdonosokat, hogy a kapukijáratok megközelíthetőek lesznek. Szakaszonként félpályás útlezárások várhatóak.
Az esetleges kellemetlenségekért előre is elnézésüket kérjük, köszönjük türelmüket!
Amennyiben észrevételük van, keressék a munkahelyi vezetőt. (Szabó László: 06/70 624 1006)
Tisztelettel: HVT-BAU KFT.
Női kézilabda csapatunk előrelépett
A tavalyi évben kiválóan szereplő csapatunk a Pest megye I. osztályú bajnokság döntőjében váratlanul sima mérkőzésen veszítette el az NB II-be jutás közvetlen esélyét. Márczy Gábor edző és a játékosok ambíciója azonban nem veszett el, s az MKSZ-től másodikként kapott lehetőséggel élve mégis eljutottak a Nemzeti Bajnokság második osztályába. Kemény nyári felkészülés után idegenben a Testnevelési Egyetem csapata ellen kezdtek. A kemény, technikás ellenféllel lányaink mindig paprikás hangulatú mérkőzéseket vívnak, s így volt ez most is. A döntetlen eredmény bravúros rajtnak számít. Már csak az kell, hogy ez a lendület a további mérkőzéseken is megmaradjon.
Az első hazai mérkőzés valóban lendületes játékot hozott. Csapatunk az FTC fiataljai ellen derekasan helytállva, nagy küzdelemben szenvedett vereséget.
Látványos NBI/B mérkőzés
A szombat esti program még látványosabb mérkőzéssel zárult. A hazai mérkőzéseit Tökölön játszó Szent István SE szintén ferencvárosi utánpótlás csapatot fogadott. Lepsényi Sándor edző fiatal játékosokkal kezdett, azonban a zöld-fehérek lendületes játéka meglepte a hazaiakat. Korán 6-8 gólos hátrányba kerültek. Hiába volt kiváló kiváló kapusteljesítmény, s hiába javult fel a támadó játék, az izgalmas, színvonalas NB I/B találkozó állása már nem fordult meg. A szépszámú szurkolótábor az egykori tököli Győrffy Alexandra és Márczy Tekla pályára lépését, sikeres megmozdulásaikat megkülönböztetett figyelemmel kísérte.
Hétvégi izgalmak
Férfi kézilabdásaink és labdarúgóinknak is izgalmas hétvégéjük volt. A kézisek hazai pályán 6 gólos előnyt leadva zártak k36-36-ra a Budai Farkasok U21-es csapata ellen. Döntetlenre végzett a tököli labdarúgócsapat is, de ez a taksonyi 0-0 jó eredménynek számít. A fiatal tököli csapat szépen helytállt a forró hangulatú, több kiállítással tarkított mérkőzésen. A Dömsöd elleni hétvégi hazai meccs már rangadónak számít. A sportkör vezetése várja a szurkolókat lányaink, fiaink mérkőzéseire.
Elektromos és elektronikai hulladékbegyűjtő akció
Tököl Városi Programok
Sportpálya (Tököl, Sport utca)
2023. szeptember 16. (szombat) 10,00 órától:
VSK Tököl – Dömsödi USE U19 foci III.osztály
Városi Sportcsarnok (2316 Tököl, Aradi u. 56.)
2023. szeptember 15. (péntek) 17,30 órától:
Tököl – Abonyi KC női U17 kézilabda
2023. szeptember 16. (szombat) 12,00 órától:
Tököl – Inárcs-Örkény Kézilabda Club Egyesület női U19 kézilabda
2023. szeptember 16. (szombat) 14,00 órától:
Tököl – Ferencvárosi TC U21 női felnőtt kézilabda
2023. szeptember 16. (szombat) 18,00 órától:
SZISE-Bamba Marha – Ferencvárosi TC női U19 kézilabda
2023. szeptember 17. (vasárnap) 11,00 órától:
Tököl – Esztergomi Vitézek RAFC férfi U20 kézilabda
2023. szeptember 17. (vasárnap) 13,00 órától:
Tököl – Budai Farkasok-Rév U21 férfi felnőtt kézilabda
Tököl-Somorja
Barátság 30 év után is
A hétvégén a tököli sportcsarnokban fogadta az öregfiúk labdarúgócsapat a felvidéki Somorja hasonló korú csapatát.
Bizony az eltelt idő lassított a játékosok mozgásán, vannak, akik már a fiaikat küldték pályára maguk helyett, de a játék, az együttlét ugyanolyan jól esett mindenkinek, mint régen. A baráti vacsora már nem nyúlt az éjszakába, de a beszélgetések mellett néhány nóta is elhangzott.
A hagyomány alapján a folytatás sem marad el, Somorján szeretettel várják a visszavágóra a tökölieket.
Feltöltődés a nyári táborokban
A nyári hónapokban a tököli óvodások, iskolások és közösségek tagjai, összesen 13 csoporttal, kb. 350 óvodás, iskolás gyermek, sportoló és néptáncos fiatal vett részt a Gyermektábort a képviselő-testület döntése alapján térítésmentesen használó különböző táborokban a Kis-Dunaparti gyermeküdülőben.
A nagyon jó hangulatban, változatos programokkal telt napokat mindig izgatottan várják a gyerekek és a szülők is. A kizárólag tököli közösségek által több, mint 30 éve térítésmentesen igénybe vehető üdülés pár napos, maximum egyhetes időpontokat jelent, s már eddig is több ezer fiatal töltődött fel nyári élményekkel.





























