A Honvédelmi Minisztérium és Tököl város önkormányzata hagyományosan minden év november 3-án koszorúzó megemlékezést szervet az 1958-ban kivégzett Maléter Pál honvédelmi miniszter, posztumusz vezérezredes emlékét őrző kopjafánál. A tököli repülőtér bejáratánál elhelyezett emlékjel 1989 óta hirdeti, hogy a honvédelmi miniszter mártíromsága a repülőtéren berendezett egykori szovjet főhadiszálláson kezdődött, miután 1956 november 3-án a tárgyalásra érkező magyar kormányküldöttséget Ivan Szerov, a szovjet államvédelem hadseregtábornoka hitszegő módon foglyul ejtette.
A megemlékezés résztvevőit Hoffmann Pál, Tököl polgármestere köszöntötte. Kiemelte: örömmel és büszkeséggel emlékeznek Maléter Pálra és a szabadságharcosokra. „Olyan demokráciában élünk, amiért Maléter Pál, a pesti és a vidéki szabadságharcosok, köztük a mi tököli elődeink 1956-ban küzdöttek” – emelte ki. A városvezető beszédében úgy fogalmazott: amikor az 1956-os megmozdulások szimbolikus alakjára emlékezünk, üzenetet kapunk bátorságról, hazafiságról és mártíromságról. „Maléter Pál és társa itt indultak el a mártíromság útján, az ő példájuk vezet bennünket. Az ő példájuk nem engedi, hogy feladjuk a jelenben. Ez a kopjafa arra figyelmeztet, hogy senki nem félemlíthet meg bennünket” – tette hozzá.
Szabóné Szabó Andrea alezredes, a Honvédelmi Minisztérium Katonai Örökség vezető szakreferense emlékbeszédében Maléter Pálra és az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire emlékezett. „Bár Maléter Pál sohasem vágyott arra, hogy a politika reflektorfényébe kerüljön, mégis az 1956-os forradalom egyik legismertebb alakja lett” – mondta Szabóné Szabó Andrea alezredes, a HM Katonai Örökség Főosztály főosztályvezető-helyettese az 1956-os forradalom és szabadságharc november 4-i leverésének évfordulója alkalmából, a honvédelmi tárca és Tököl Város Önkormányzata által szervezett Maléter Pál emlékünnepségen tartott beszédében. Az alezredes elmondta: 1989 óta áll mementóként a Maléter Pál, az 1956. novemberi harmadik Nagy Imre-kormány honvédelmi minisztere emléke előtt tisztelgő kopjafa, amely egyszerre állít emléket és egyben figyelmeztet is. „Emléket állít egy katonának, aki számára nem volt kérdéses, mit követel meg tőle szeretett hazája és népe. Egy olyan katona emlékét őrzi, akit esküje egy életre kötelezett. Azonban figyelmeztet is minket múltunk egy tragikusan szomorú, sorsfordító eseményére” – emlékeztetett. Szabóné Szabó Andrea alezredes felidézte, hogy az evangélikus értelmiségi családba született Maléter, aki a prágai Károly Egyetem és a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem orvostudományi karán folytatott tanulmányai után állt katonának, tökéletesen megtestesítette az elhivatott katona mintaképét. „A Ludovika Akadémia megtanította és megszerettette vele a tiszti hivatás szépségét, a katonai szolgálat méltóságát” – magyarázta. „Elhivatottságának, felkészültségének köszönhetően megindult felfelé a katonai ranglétrán, és az 1956-os forradalomig ezredesi rendfokozatot ért el. A tisztet 1956. október 25-én a Kilián-laktanyához küldték a rend helyreállítására, miután az előző napon összecsapások robbantak ki a felkelők és a szovjetek között, ráadásul a konfliktusba az ott állomásozó katonák is belekeveredtek. Paradox módon, a férfi, aki életét áldozta a forradalomért, úgy került először kapcsolatba a felkelőkkel, hogy tűzharcba keveredett a Kilián-laktanyánál tanyázó fegyveresekkel, ahol kieszközölte a felkelők fegyverletételét, és ellenőrzése alá vonta az objektum területét” – részletezte az alezredes. A HM Katonai Örökség Főosztály főosztályvezető-helyettese felidézte: Maléter végül a forradalmat megvédeni képes, haderőt megszervezni akaró katonatisztként vált ismertté a szabadságharc során. „Nem volt tehát véletlen, hogy Nagy Imre miniszterelnök november 2-án honvédelmi miniszterré nevezte ki.
Honvédelmi miniszterként azt a feladatot kapta, hogy egyezzen meg a szovjetekkel a hadseregük kivonásáról, valamint – a Nagy Imre-kormány terveinek megfelelően – ismertesse el hazánk semlegességét és kilépését a Varsói Szerződésből” – tette hozzá. Ismertette: bár 2019-ben elhunyt özvegye, Gyenes Judit és a tisztek megpróbálták lebeszélni, Maléter a magyar tárgyalóküldöttség tagjaként a tököli szovjet főparancsnokságra ment, ahol azonnal letartóztatták. A Tökölön tartózkodó, Ivan Alekszandrovics Szerov tábornok vezette szovjet küldöttség azonban gyakorlatilag csak az időt húzta, hogy biztosítsa a Vörös Hadsereg zavartalan bevonulását Magyarországra, Malétert és a magyar vezérkart pedig csak azért hívták a Pest vármegyei városba, hogy foglyul ejthessék a forradalom teljes katonai vezetését. „A honvédelmi miniszter tisztában volt a találkozó kockázatával, de vállalta a halálos veszélyt” – sorolta. „Maléter Pál vezérezredes, honvédelmi miniszter élete, mártír halála – ahogyan az emlékét őrző kopjafa is – örök mementóvá nemesült figyelmeztetés a saját életünkben meghozandó, a haza sorsával összefonódó döntések, a nemzetünk megmaradásáért vállalt felelősség és a hit fontosságára” – hangsúlyozta.
A megemlékezés emlékműsorában Pelsőczy László színművész, a Nemzeti Kamara Színház örökös tagja és a tököli Weöres Sándor Általános Iskola diákjai, tanárai léptek fel. Az ünnepi főhajtás a kegyelet virágainak az emlékműnél történő elhelyezésével, majd Maléter Pál néhány száz méterrel odébb található szobrának megkoszorúzásával zárult.
A rendezvényen emlékműsort adott Pelsőczy László színművész mellett a Tököli Sváb Hagyományőrző Énekegyüttes, a Szárny-Nyitogató Alapfokú Művészeti Iskola és a Weöres Sándor Általános Iskola diákjai, akiket felkészített Tádicsné Gólya Mária tanárnő. „Mennybéli nagy Isten, Hozzád kiáltunk…” – udvarhelyszéki népdalfeldolgozást adnak elő a „Szárny-nyitogató” Alapfokú Művészeti Iskola tanárai: Török-Ábrahám Brigitta – ének és Demjén Gergely – harmonika, közreműködik egykori növendékük: Szajkó Sára – népi furulyán.
A kopjafánál a Honvédelmi Minisztérium képviselője, Hoffman Pál Tököli polgármestere, Gergics Illés és dr. Vass Lucia alpolgármester mellett számos 1956-os és tököli civil szervezet és egyház helyezte el az emlékezés koszorúját, majd a tököli iskolások virágot helyeztek el a kopjafánál.
A megemlékezés zárásaként megkoszorúzták a város bejáratánál 2006-ban elhelyezett Maléter Pál szobrot is.