Csak néhány nap eltéréssel tartotta a Weöres Sándor Általános Iskola hagyományos ballagási ünnepségét és az évzárót. A Covid járvány alatt elmaradt esemény két év után a személyes találkozások örömét adta meg a résztvevőknek. A diákok elfogódottságát oldotta a jó szervezés, az ünnepélyességet pedig emelte a boldog szülők és gyermekek elegáns, látványosan szép megjelenése. A ballagáson az ajándékok öröme, az évzárón a bizonyítvány osztás előtti izgalom is látszott a gyermekeken. Giczi Miklós igazgató az évzáró beszédében a tanév fontos eseményei között említette a mintegy 160m Ft-os rekonstrukciót, amelyet a lakótelepi iskola felújítására fordítottak. A város vezetésének és a Szigetszentmiklósi Tankerületi Központnak köszönhetően egyre jobb körülmények között tanulnak diákjaink. Ez látszik is az eredményeken, mert a kiváló tanulmányi eredményeket elért tanulók elismerése mellett a sportban és a művészetekben sikeres diákokat is köszönhettek. Ajándékokat adott át a Horvát Nemzetiségi Önkormányzat és a Német Nemzetiségi Önkormányzat, valamint a Szárny-nyitogató Művészeti Iskola vezetése.
szerkesztoseg összes bejegyzése
2022.06.22-én Dr. Turopoli Éva fogorvos rendelése szünetel
2022.06.22-én Dr. Turopoli Éva fogorvos rendelése szünetel.
Helyettesíti: Dr. Részegh-Staufer Norbert Tibor a saját rendelési idejében (Telefon: 06-24/406-997)
Módosult a MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. Százhalombatta-Ercsi, Dunai Finomító területén végzett tevékenységére vonatkozó egységes környezethasználati engedély
A Pest Megyei Kormányhivatal határozatát, mint hirdetményt ITT olvashatják. A határozatba való betekintés lehetőségét a Tököli Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálatán biztosítjuk.
Dr. Sárcsevity Rea rendelése 2022. 06.24-2022.06.30-ig szabadság miatt szünetel
Dr. Sárcsevity Rea rendelése 2022. 06.23-2022.06.30-ig szabadság miatt szünetel.
Helyettesíti: Dr. Medveczky Sándor (telefon: 06-30-950-9506) az alábbi rendelési időben:
Hétfő: 12-14
Kedd: 8-10
Szerda: 14-16
Csütörtök: 7-9
Péntek: 7-9
Folytatódik a „Tököl nem nyilvános fel- és leszállóhely IV. osztályú repülőtérré nyilvánítási eljárása”
A légiközlekedési hatóságként eljáró technológiai és ipari miniszter a Tököl Airport Repülőtérfejlesztő és -üzemeltető Zrt. , mint a Tököl nem nyilvános fel- és leszállóhely üzemeltetője vonatkozásában, a 2014. augusztus 14. napján, hivatalból indult Tököl nem nyilvános fel- és leszállóhely IV. osztályú repülőtérré történő átminősítési eljárásban RLF/37387-3/2018-NFM számú végzésével felfüggesztett eljárását 2022. június 15. napjával folytatja. A hirdetmény közzétételéről az alábbiak szerint gondoskodunk.
A hirdetmény ITT olvasható!
Elfogadta a HVB a szavazólap adattartalmát
Magyar állampolgárság 14 év után – Állampolgársági eskütétel a Tököli Polgármesteri Hivatalban
2022. június 9-én ünnepélyes keretek között Hoffman Pál polgármester előtt tett állampolgársági esküt Zorigt Ariunbold.
Hoffman Pál polgármester elsőként gratulált Zorigt Ariunboldnak és férjének akik 14 éve Tököl polgárai. A magyarul folyó, baráti beszélgetés során az itt töltött időszak sok érdekes pillanatát elevenítették fel.
Megszületett a környezetvédelmi engedélyről szóló döntés
Nemzedékről nemzedékre, nemzetségről nemzetségre – Beszámoló a Tököli Közösségek és Nemzetiségek Napjáról
Csattanós választ adott a tököli közösségek és nemzetiségek napjának sikere a rendezvények miatt fanyalgóknak.
Az utóbbi kettő, járvánnyal terhes év után ismét önálló rendezvényként, régi fényében ragyogott a Tököli Közösségek és Nemzetiségek Napja.
A rendezvényen részt vettek a Tököli Horvát, Német és Szerb Nemzetiségi Önkormányzatok, a Tököli Gazdák Vadásztársasága, a Gyöngyvirág Nyugdíjas Klub, a Tököli Polgárőr Egyesület valamint a Rác Férfikórus.
Az ízletes ételek kóstolója után 16 órakor nemzetiségi együttesek bemutatója következett:
- a Takser Spatzen Zenekar (Taksony)
- a Horvát Óvoda
- a Szivárvány Óvoda
- a Szárny-nyitogató Alapfokú Művészeti Iskola
- az Érdi „Igraj kolo” Hagyományőrző Együttes
- a Tököli Hagyományőrző Együttes
- a Tököli Délszláv Együttes
- a Paja Zarić Együttes (Szerbia)
- a Milomir Petrović Együttes (Szerbia)
programjából különösen az utóbbi két vendég együttes emelkedett ki. A napot a Csiga Band muzsikája zárta.
Szép létszámú közönség láthatóan igen jól érezte magát, bebizonyosodott, hogy Tökölön nem idegenek programjait kell másolni, hanem a saját hagyományainkat kell tovább éltetni. Bevált az a kezdeményezés is, hogy a gyerekekre mindig gondolunk, így a Lovas napon is, s a közösségi napon is volt ugrálóvár, kocsikázási lehetőség.
A június 6-i Gyerek napon ez a kínálat tovább bővül. Egész napos játszóház, kézműves foglalkozás, hintózás, kisvonat, légvár, s 14 órától pünkösdi programok várják a gyerekeket és felnőtteket. 18 órától az Alma együttes fellépése zárja a napot.
A Helyi Választási Bizottság 2022. június 15. napján 14 órai kezdettel ülést tart
Tájékoztató földi szúnyoggyérítésről
Ezúton értesítjük a lakosságot, hogy településünk területén országos központi szúnyoggyérítés keretén belül, földi úton történő szúnyoggyérítés kerül elvégzésre.
A kezelés pontos időpontja: 2022. június 1. napján, napnyugta utáni órákban.
Pótnapok: 2022. június 2-3. napjai, ugyanebben az időben.
Alkalmazott készítmény: Deltasect Plus 1,2 ULV szúnyogirtó szer. A készítmény a kijuttatott csekély mennyiségben (0,6 liter/hektár) kizárólag az érzékenyebb rovarokat pusztítja el, melegvérű állatokra, emberre nem veszélyes, hatóanyaga néhány óra alatt lebomlik.
A lakosság részére javasolt intézkedések:
A szabadban tárolt gyermekjátékokat, élelmiszereket, evőeszközöket, a szabadban szárított ruhákat, a kezelés napján javasolt összegyűjteni vagy letakarni. A kezelés idejére és az azt követő 1 órában javasolt az ablakokat, ajtókat zárva tartani és a külső levegőt bejuttató mesterséges szellőztető berendezéseket kikapcsolni. A kezelt területen termő zöldségeket, gyümölcsöket fogyasztás vagy feldolgozás előtt ajánlott megmosni. A kezelést végző gépkocsi közvetlen közelében tartózkodni nem szabad.
A szabadban, fedetlenül tárolt vízgyűjtő edényekben, a különböző tárgyakban megülő esővízben akár egy hét alatt is kifejlődhetnek a szúnyoglárvák. A szúnyogirtó kezelés kiegészítéseként ajánlott, hogy az ingatlantulajdonosok szüntessék meg, rendszeresen ürítsék vagy takarják le az épületek körüli kisebb, pangó vízgyülemeket.
92 éve élő hagyomány
A Magyar Hősök Emlékünnepe alkalmából megemlékezést tartottak a Hősök terén.
Köszöntőt mondott: Bosnyák Simonné, az Oktatási, Művelődési és Sport Bizottság tagja.
Az ünnepi műsor keretében felléptek a Tököli Weöres Sándor Általános Iskola és a Szárny-nyitogató Művészeti iskola volt és jelenlegi tanítványai. Szajkó Sára népi ének, Lehoczki Balázs koboz kíséretével, valamint Pap Ágoston szavalata, s dr. Vass Lucia alpolgármester megemlékezése megrendítően idézte fel a kort, melynek hőseire, s áldozatára emlékezünk.
Emelte a rendezvény ünnepélyességét, hogy díszőrséget adott a Tököli Mikecz Kálmán Huszárbandérium, s hogy az általános iskola diákjai az iskolavezetés kezdeményezésére tanáraikkal együtt vettek részt az ünnepségen.
A megemlékezés részeként Hoffman Pál polgármester és Dr. Vass Lucia alpolgármester koszorút helyezett el az I. és a II. világháború tököli áldozataira emlékezve.
Nyílt nap a szennyvíztisztító-telepen
Tisztelt Tököliek!
Sokan természetesnek vesszük, hogy ha a csapot megnyitjuk, abból folyik a víz, majd az elhasznált víz, a csatornán elfolyva eltűnik a szemünk elől. Ebből következően hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ami eltűnt a lefolyón, attól végleg megváltunk, a szennyvízelvezető rendszer, valamint a szennyvíztisztító-telepek teszik a dolgukat és ártalmatlanítanak minden káros anyagot, kifogyhatatlan kapacitással és teherbíró képességgel.
Sajnos azonban ez korántsem ilyen egyszerű a szennyvízhálózatokban és a szennyvíztisztító-telepeken, így a Tököli szennyvíztisztító-telepen alkalmazott technológia is rendkívül bonyolult és érzékeny, az üzemeltetés során fokozottan ügyelni kell arra, hogy tisztító képességét ne terheljük túl. Emellett a tisztított szennyvíz, élővízbe bocsáthatóságának is rendkívül szigorú feltételei vannak, ami szintén behatárolja a szennyvíztisztító-telepek hidraulikai és biológiai kapacitását.
Bár ezen létesítmények a nagy közönség számára nem látogathatóak, szeretnénk egy nyílt nap keretén belül betekintést engedni a szennyvíztisztítás mindennapjaiba az érdeklődő lakosok számára. A nyílt nap célja a felhasználók tudatosságának erősítése, mert a felhasználókon múlik, hogy a szennyvízelvezető rendszerbe milyen minőségű szennyvíz kerül.
A nyílt nap időpontja 2022. június 4. (szombat). Az esemény látogatására az előzetesen regisztrált jelentkezők számára lesz lehetőség, ahol a szennyvíztisztításról szóló tájékoztatás csoportosan, szakmai vezetők iránymutatása mellett fog megtörténni.
A nyílt napon való részvétel mindenki számára előzetes regisztrációhoz kötött, tekintettel arra, hogy a területen egyidőben tartózkodó látogatók létszáma korlátozott.
A nyílt napról honlapunkon és Facebook oldalunkon tájékozódhatnak, ahol ismertetésre kerültek a jelentkezés és a részvétel feltételei (pl: minimális korhatár) egyaránt.
A regisztrációs felület az alábbi linken található: https://www.vizmuvek.hu/hu/rendezvenyek/adatlap/31
Bízunk benne, hogy a kezdeményezésünk eléri célját és minél szélesebb körben felkelti az érdeklődést.
Tisztelettel,
Fővárosi Vízművek Zrt.
Cím: Budapest XIII., Váci út 182.
Postacím: 1397 Budapest, Pf. 512
Web: www.vizmuvek.hu
Virágosztás és városszépítés
Idén is nagy sikeres van a virágosítási akciónak. A Tököl Szépül program keretében összesen 191-en, köztük társasházak igényeltek közterületre virágot, 56 fővel többen mint a tavalyi évben.
A közterületre megigényelt virágok – 2 rózsatő és 4 db évelő virág – 2022. június 09-én (csütörtökön) 12-20 óra között és június 10-én (pénteken) 12-18 óra között vehetők át a Művelődési Központ és Könyvtárban, a lakcímkártya bemutatása ellenében.
Dr. Medveczky Sándor rendelése 2022. 06.03-2022.06.10-ig szabadság miatt szünetel
A helyettesítési feladatokat Dr. Sárcsevity Rea (telefon: 06-24-737-420) látja el az alábbi rendelési időben:
- Hétfő: 9-11
- Kedd: 11-13
- Szerda: 9-11
- Csütörtök: 13,30-15
- Péntek: 9-11
Újabb 1 mdFt-ot hozott a Képviselő-testület Tökölre
Hoffman Pál polgármester tájékoztatója a Képviselő-testület és a Bizottságok számára
A díszteremben elhelyezett két plakát mutatta be a fontos eredményeket.
Büszkén mutatja be, hogy újabb 1 milliárd forintot hoztak a városnak. Két pályázat lett sikeres. A 738 mFt-os Napsugár Óvoda korszerűsítésre beadott pályázat, és a 299 mFt-os sittlerakó rekultivációs pályázat. Aláírta a megállapodást a Pénzügyminisztériummal mindkét támogatásról, az elsőt az „Élhető települések” felhívására nyújtották be, a másodikat a „Gyermeknevelést támogató humán infrastruktúra fejlesztésére” adták be.
A programok a „Széchenyi Terv plusz” programban Európai Uniós társfinanszírozással valósulnak meg.
Köszöni mindenkinek, akinek a sikerekben része volt, Kánai Gergelynek, a Polgármesteri Hivatal munkatársainak, Gaál Ágnes jegyzőnek, Rácz Judit aljegyzőnek, Sipiczki Zoltán építész tervezőnek, a műszaki iroda és pénzügyi iroda munkatársainak, valamint az óvodák vezetőinek, Rácz Annamáriának, Gajárszky Istvánnénak, és a bizottságok tagjainak, akik támogatták, s a képviselőknek, bizottsági tagoknak, akik a szükséges döntéseket meghozták.
Külön köszönet azoknak a képviselőknek, akik a költségvetést is megszavazták, így a pályázatok sikeréhez szükséges forrásokat is biztosították. Így ez elsősorban azoknak a sikere, akik a feladatok megoldásába tudást tettek, felkészültségükkel, felelősségvállalásukkal vitték előre ezeket a beruházásokat.
A későbbiekben összefoglalót készítünk a sikeres pályázatok háttérmunkájáról.
Tököli városi rendezvények
Városi Sportcsarnok (2316 Tököl, Aradi u. 56.)
2022. május 21. (szombat) 16,00 óra: Tököl – Kecskemét ifjúsági férfi kézilabda
2022. május 21. (szombat) 18,00 óra: Tököl – Kecskemét felnőtt férfi kézilabda
Tököli Sportpálya (2316 Tököl, Sport utca)
2022. május 28. (szombat) 10,00 óra: Tököl – Ráckeve U19 férfi labdarúgás
2022. május 29. (vasárnap) 10,00 óra: Tököl – Alsónémedi U16 fiú labdarúgás
Művelődési Központ és Könyvtár (2316 Tököl, Kossuth Lajos u. 66.)
2022. május 28. (szombat) 10,00 óra: Tököli Közösségek és Nemzetiségek Napja