szerkesztoseg összes bejegyzése

Emelkedett hangulat a szüreti felvonuláson

A közösségi események, így a szüreti felvonulás élménye lehetőség olyan érzések megélésére, amelyek megemelnek bennünket, máshol nem érezhetők. Ilyen közös öröm volt az idei szüreti felvonulás is a száznál is több felvonulóval, gyermek és felnőtt táncosokkal. Az örömöt fokozta a nyolc helyszínen megtapasztalt szeretetteljes készülődés, fogadás is. A roskadozó asztalok, a finom ételek és a fantasztikusan jó idő reggeltől késő délutánig összetartották a résztvevőket. Az esemény, melyen több mint 500 tököli vett részt különösen a fiatalok számára marad emlékezetes élmény.

Szüreti emlékek, hangulatok

Fürtöktől roskadozó szőlősorok, a puttonyos férfiak évődése, s a szüretelő asszonyok vidám nevetése. Otthon a préselés férfias munkája, a finom must íze felejthetetlen emlék. A családi, baráti szüretelések utánozhatatlan hangulata, a közös falatozás öröme megalapozta a szüreti időszak régi parádés szüreti felvonulásait. Nincs jobb, mint közösen ünnepelni a bő termést, reménykedve várni a jó borokat.
fotók: Malaczkó István (HOMA) és Hoffman Pál archívumából

H6 HÉV tervek, remények

Elfogadta a képviselő-testület a H6-os HÉV vonalra készített településrendezési terv módosítási javaslatokat, s az Állami Főépítésszel szükséges egyeztető tárgyalásokat kezdeményez.

A fejlesztés első üteme a H6 vonal Ráckeve-Budapest, Boráros tér közötti szakasz tervezése. A tervezés érinti a település területét is. A beruházással kapcsolatos kisajátítási eljárások előfeltétele a város településszerkezeti tervének, helyi építési szabályzatának és szabályozási tervének kismértékű módosítása a vasúti pálya és a közvetlen környezete mentén. Az elkészült munkaanyag partnerségi egyeztetése, a lakossági tájékoztatás elektronikus úton történt.

A módosításokkal kapcsolatos észrevételeket az érintettek 2022. május 31-én 16 óráig tehették meg a hivatal@tokol.hu email címre. A határidő lejártáig két észrevétel érkezett a lakosság részéről a tervezett kisajátításokkal kapcsolatban. Az észrevételeket az önkormányzat tovább küldte a településtervezőhöz.

Az első észrevétel a Csépi úti vasúti útátjáróval kapcsolatban történő rendezési terv módosításához érkezett. Füle Katalin és Both Péter az 1626 hrsz.-ú ingatlan tulajdonosai jelezték az önkormányzatnak, hogy a H6 HÉV vonal fejlesztése érinti az Ő ingatlanukon található 33 m2 alapterületű üzletüket.

A második észrevétel a Mester utca-Kossuth Lajos utca közötti szakaszon található ingatlanok kisajátítása ügyében érkezett Arnóth Bence, Arnóthné dr Gyergyói Melinda, György Mihály, Mezei András, Mezei Andrásné, Henzel János, Henzel Jánosné és Tasnádi László részéről az ingatlanuk végét érintő beruházással kapcsolatban. Füle Katalin és Both Péter esetében sajnos nem volt használatbavételi engedély, így nem volt jelölve, ezért a tervezők nem tudták figyelembe venni a tervek elkészítésénél. Az észrevételekre megfelelő választ kaptak és áttervezéssel megoldható a probléma.

A második észrevétel esetében a válaszból kiderül, új vágány nem lesz, a kisajátítás teljes körű szakértő véleményt követően fog megvalósulni, és csak akkor keresik konkrétan a tulajdonosokat, ha a kisajátítás záradéka megvan. A rendezési terv módosításával párhuzamosan az INFRAPLAN Zrt. készíti a HÉV vonalát keresztező közúti és gyalogos átjárók terveit. Tököl területén minden közúti átjáró átépítésre kerül Az átépített átjárók mellé belterületen a közúti forgalomtól elkülönítve fénysorompó biztosításával ellátott gyalog átjárók kerülnek kialakításra. A tervdokumentáció részét képezi a lehatárolási terv is, amely pontosan tartalmazza a tulajdonosi és kezelői lehatárolásokat a feladatok elvégzésére. Az útátjárók a jelenlegi helyükön kerülnek átépítésre. Az átjárók átépítésének tervei összhangban vannak rendezési tervben szereplő módosításokkal.

Nagydobronyi adomány

A Képviselő-testület döntése alapján Simon Gyula, Csurcsia István és Hoffman Pál segítségével eljuttatták az 1 millió forintos adományt, mely a Művelődési központban Csurcsia István által szervezett koncert nyomán gyűlt össze.

Az adományt levélben köszönte meg Nagydobrony polgármestere.

A képviselő-testület ülésén történt

  • Módosították az új típusú Települési terv készítésére korábban megkötött szerződést. A kialakult költségvetési helyzetre tekintettel emelték az intézményi és helyiséghasználati díjakat. A mellékletben a Sportcsarnok és a Művelődési Központ díjai ismerhetők meg. Külön döntésben hagyták jóvá Hoffman Pál 50 %-os emelésről szóló javaslatát, mely az uszoda jegy és bérletár módosítására vonatkozott.
  • Megválasztották Kiss László képviselőt a Pénzügyi, településfejlesztés, Környezetvédelmi és Ügyrendi Bizottság, és az Oktatási, Művelődési és Sport Bizottság tagjának.
  • Módosították a szociális rendeletet a bölcsődei felvételi eljárás pontosításáról, és a tököli újszülöttek egyszeri juttatásáról. A kisgyermekes családok gyermekvállalási döntését méltányolja a képviselő-testület azzal, hogy 2023. január 1. után minden tököli újszülött szüleit 25 eFt támogatásban részesítik.
  • A Képviselő-testület szeptember 1-től új szerződésben biztosítja a logopédiai feladatok ellátását. A gyógypedagógiai és logopédiai oktatást 4.100.- Ft/csoport, a mozgásfejlesztést 2.000.- Ft/óra díj ellenében látja el Gergics Mária pedagógus.
  • Ismét csatlakozott Tököl a Bursa Hungarica felsőoktatási Ösztöndíj pályázathoz.
  • Felülvizsgálták az étkezési térítési díjakat is. 2022. szeptember 1-től 6,08 %-os emelést fogadtak el, ami a KSH által közzétett öt évre vonatkozó inflációs ráta átlaga.
  • Tudomásul vette a Képviselő-testület, hogy 2022. október 1-jei hatállyal létrehozzák Tököl 4. számú területi védőnői körzetét és a védőnői körzetek utcajegyzékét is módosították.
  • A Képviselő-testület a Pest Megyei Rendőrkapitányság megkeresésére jelezte, hogy támogatja Novák Sándor alezredes Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság vezetői kinevezését.
  • A Digi iroda távozása miatt megüresedett helyiség bérbeadási pályázat kiírását is támogatták, csakúgy, mint a Tököl, 1408/1 hrsz. alatti „Rencs” ház árveréses értékesítési folyamatának elindítását is.
  • A Képviselő-testület felhatalmazta a Polgármesteri Hivatal munkatársait Takács László ingatlan házszám módosítási kérésének rendezésére.
  • Jóváhagyta a képviselő-testület a Fővárosi Vízművek által készített Gördülő Fejlesztési Tervjavaslatot.
  • Támogatták a képviselők az általános iskolában feleslegessé vált bútorok átadását a Tököli Rónai Katolikus Plébánia részére.

Tököl Városi Programok

Tököli Sportpálya (2316 Tököl, Sport utca)

2022. október 13. (csütörtök) 17,00 óra:

VSK Tököl–Dunaharaszti MTK II. U13 fiú labdarúgás

2022. október 16. (vasárnap) 10,00 óra:

VSK Tököl–Inárcs VSE U19 férfi labdarúgás

2022. október 16. (vasárnap) 15,00 óra:

VSK Tököl–Szigetbecse SE megye IV. férfi labdarúgás

 

Városi Sportcsarnok (2316 Tököl, Aradi u. 56.)

2022. október 14. (péntek) 17,30 óra:

Tököl–Vecsés U17 lány kézilabda

2022. október 15. (szombat) 11,00 óra:

Tököl–Vecsés U19 lány kézilabda

2022. október 16. (vasárnap) 18,00 óra:

SZISE-Szombathely NBI/B felnőtt női kézilabda

Viziközmű vagyonátadás – ellenszavazat nélküli döntés

I. Változások a víziközműrendszerek üzemeltetésében

Az ország sok térségében vált problémássá a víziközmű rendszerek üzemeltetése. Ennek oka a 2013 óta a lakosságnak komoly megtakarítást eredményező víz- és szennyvízdíj befagyasztása, valamint az energiaáremelkedések.

A soros, 2022. szeptember 22-ra tervezett ülést a víziközműről szóló döntési határidő miatt két nappal előre kellett hozni. Rendkívüli ülés keretében 2022. szeptember 20-án kedden tárgyalta a Képviselő-testület. Az előterjesztést minden képviselő 16-án (öt nappal korábban), pénteken megkapta, abban semmi változás nem történt.

Az előterjesztés részletesen tartalmazta a víziközmű vagyon jogi helyzetét és e vagyonhoz kapcsolódó jogok és kötelezettségeket. Testületi döntés volt szükséges a programban való részvételről, a víziközmű vagyon és működtető vagyon, valamint a fel nem használt fejlesztési források az államra történő ingyenes átruházásáról.

Az integráció során az állam elsődleges célja a többségi önkormányzati tulajdonú társságokban 5%-os tulajdonrész megszerzése, ezt követően az állam ázsiós tőkeemeléssel biztosítja a társaság működését 2022. év végéig. Az integráció keretében az önkormányzattól a víziközmű vagyon, a működtető eszköz, a fel nem használt fejlesztési források és szolgáltatóban fennálló részesedést veheti át az állam nevében eljáró tulajdonosi joggyakorló Nemzeti Vízművek Zrt. Az önkormányzat a tulajdonában álló víziközmű vagyont, valamint működtető eszköz tulajdonjogát térítésmentesen, nyilvántartási értéken adhatja át a Magyar Állam részére.

II. Megnövekedett kapacitások – tiszta víz a Dunában – megszűnt bírság

A kistérségben Halásztelek, Szigethalom, Tököl összefogásával kiváló helyzetet teremtettünk az elmúlt 30 évben. A településeken a teljes víz-, csatornahálózat kiépült, és a szennyvíztisztító telepet is folyamatos fejlesztettük. Ez egyrészt kapacitás növekedést eredményezett, másrészt pedig sokkal korszerűbb tisztítási eljárást tudtunk kialakítani. Már 7500 m3 kapacitással rendelkezünk, s tiszta vizet engedünk a Dunába. Nem kell 15-20 mFt szennyvízbírságot fizetni. Idén szembesültünk azzal, hogy az üzemeltető Fővárosi Vízművek tájékoztatása szerint a naponta befogadásra kerülő 5600 m3 szennyvíz feldolgozása leköti a teljes kapacitást, így új igények befogadására nem képesek. Megfogalmaztak egy fejlesztési tervet is, erről folyamatosan kaptak tájékoztatást a képviselők. Ezekre forrásunk településenként egyelőre biztosan nincs, pályázatokra készültünk. Először önálló pályázat, később Szigetszentmiklóssal való együttműködés lehetősége vetődött fel. Már tárgyalásaink is voltak, a közös terv elkészítése kb. 3,5 mFt-ot igényel. A partner településeink közül Szigethalom jelezte, hogy jelenleg nincs rá forrása. Három ütemű fejlesztésről van szó, kb 3,5 milliárd forintos költséget jelent, csak az első ütem 1,4 milliárd forint.

III. Alacsonyan tartott lakossági díjak – 500 mFt-os költségvetési megtakarítás

A területen nem csak a szennyvíztisztító fejlesztési igénye jelent feladatot, hanem az üzemeltetés is. A Tököl Város Önkormányzat tulajdonában lévő víziközmű vagyont a Fővárosi Vízművek Zrt. (melynek tulajdonosa a főváros, Budapest) üzemelteti 2013. november 5. napján aláírt vagyonkezelési szerződés keretében. Szigethalmon más szolgáltatóval dolgoznak.

A Fővárosi Vízművekkel olyan szerződést és együttműködést tudtunk kialakítani az elmúlt 9 évben, hogy az üzemeltetés a városnak nem került pénzébe. A Fővárosi Vízművekkel kiváló kapcsolatunk az üzemeltetés korrekt módon történt és a hálózati rekonstrukcióért és fejlesztésekért is sokat tettek. Ezekről a képviselő-testület minden évben tájékoztatást kapott. A 9 év alatt összességében ez többszáz millió forintot tett ki.

A korábbi tököli üzemeltető TVCS Kft 2013-ban a további üzemeltetéshez 60 mFt-os költségvetési forrást igényelt. Erre a Fővárosi Vízművekkel kialakított együttműködés miatt nem volt szükség. Az életveszélyes elektromos szekrények cseréjétől kezdve a 130 elromlott átemelő cseréjén át a vezetékek szakaszolásáig sok minden történt.

Az utóbbi időszakban a rezsicsökkentésre vonatkozó előírások miatt nehezedett a helyzet az együttműködésben.  Kilenc év alatt a költségvetés minimum 500 mFt-os megtakarításhoz jutott. Nem kellett a költségvetésből kifizetni évente a 60 mFt-ot, és lakossági díjemelés sem történt. Több környékbeli településnek éveken át volt ilyen mértékű kiadási kötelezettsége. A rezsiköltség befagyasztás a családoknak kb. 2 mFt költségmegtakarítást eredményezett.

IV. Álláspontok: Fővárosi Közgyűlés – Fővárosi Vízművek – Tököli Képviselő-testület

A Fővárosi Vízművek tájékoztatóra hívta a víz-, csatornaszolgáltatásban érintett településeket. Tökölt Gergics Illés alpolgármester képviselte. A tájékoztatón elsősorban a Fővárosi Vízművek veszteségei és a további növekvő költségek jelentették a témát. A Fővárosi Vízművek tájékoztatását korábban megkaptuk. Jelezték a problémás helyzetet.

Ennek a lényege, hogy:

  • a szennyvízhálózat 30 éves, folyamatos rekonstrukcióra szorul. A szennyvíztisztító nagy értékű létesítmény, melynél a szennyvíztisztításra vonatkozó kötelező vagyonértékelés nyomán a megnövekedett értékcsökkenés pótlása nem teljesíthető.
  • A szennyvíztisztító és a csatornahálózat kapacitás problémái miatt fejlesztések szükségesek, de erre a forrás nem áll rendelkezésre.
  • A visszapótlási kötelezettség teljesíthetetlensége a 2013.07.01. napjától csökkentett díjak, s az alacsonyan tartott lakossági terhek miatt alakult ki.

Idézet a Fővárosi Vízművek leveléből:

„ Fentiek alapján tájékoztatjuk, hogy a fejlesztések (különösen a KEOP beruházások), valamint a jogszabály okán kötelező vagyonértékelés miatt megnövekedett értékcsökkenés forrása a vízdíj megemelésének, a jogszabályi korlátból fakadó, évek óta történő elmaradására tekintettel nem képződik meg a szükséges mértékben. Emiatt Társaságunk a visszapótlási kötelezettséget mindaddig nem tudja elismerni és teljesíteni, amíg a törvényalkotó nem biztosítja számára jogszabályi szinten az így megnövekedett költség díjban vagy egyéb formában való megtérülését. Mindemellett adott visszapótlási kötelezettség teljesítése a Vksztv-ben megfogalmazott keresztfinanszírozási tilalom miatt másik viziközmű ágazat hátrányára sem megengedett. Ezúton szeretnénk felhívni szíves figyelmüket, hogy a 10 éve befagyasztott vízdíj és a 2023. évre vonatkozóan bizonytalan villamos energia árak okán a GFT finanszírozására a tulajdonosokkal és hatóságokkal egyeztetve megoldást szükséges találni.”

  • Tököl költségvetése nem képes a biztonságos feladatellátáshoz szükséges források kipótlására. A szükséges fejlesztések finanszírozására sincs költségvetési fedezet. Ezért merült fel a kérdés, hogy a víziközmű vagyon működtetése és kezelése a jövőben hogyan oldható meg. Cél, hogy a tököli családok a döntést követően is biztonságos ellátásban részesüljenek, megvalósuljanak a fejlesztések, és folyamatos legyen a rekonstrukciós munka.

V. Összefoglalás

A döntés meghozatala ésszerű gondolkodást kívánt. Van benne kockázat, jelentős a felelősségvállalás. Ráckeve Dömsöd, Dunavarsány, Szentendre térsége és Halásztelek az állami tulajdonba adás mellett döntött. Van olyan térség az országban, ahol már csődbe is ment a szolgáltató, állami tulajdonba került a víziközmű vagyon. Tököl esetében ez a víziközmű vagyon 2,2, milliárd forint. Ebből 1,5 mdFt a hálózat és 699 mFt a szennyvíztisztító Tökölre jutó értéke. Ez azonban nem olyan vagyon, ami a városnak bevételt jelent.  A vezetékhálózat 30 éves, s az átemelő szivattyúk is rekonstrukcióra szorulnak. A szennyvíztisztító viszonylag új, de az értékcsökkenés visszapótlása a 9 éve nem emelt díjakból nem lehetséges. A díjszabást a kormány határozza meg 2013 óta. A díj akkor változik, ha erről a Kormány dönt, azonban kilenc éve a családok terheinek csökkentését helyezik előtérbe.

A képviselő-testület a döntést Hoffman Pál, Ágics Antal, Csurcsia István, Gergics Illés, Kiss László, Malaczkó István, Vaslaki Judit, Vejmola István 8 igen, Füle Zoltán és Vukov Máté 2 tartózkodó szavazatával fogadta el. Farkas Zsuzsanna levélben jelezte, hogy a határozati javaslatot ellenzi.

A biztonságos feladatellátás az állami tulajdonba adással garantált. Jelen helyzetben a fejlesztési forrásokhoz jutáshoz is nagyobb az esély, ha állami tulajdonba kerül a víziközmű vagyon.

Beruházások, tervek, levelek, H6-os HÉV

Bóna Zoltán képviselő úr, valamint közös levélben Nagy János Szigetszentmiklós polgármestere, Fáki László Szigethalom polgármestere, és Hoffman Pál Tököl polgármestere levélben fordult Lázár János miniszter úrhoz a felfüggesztett M0 autóút Szigetszentmiklósi felhajtóval kapcsolatban. A beruházás fontosságát emelték ki, és folytatását kérték.

A beruházások felfüggesztései nagy állami beruházásokat is érinthetnek. H6-os HÉV fejlesztés napirendben nem szerepel. Bízom abban, hogy a kisajátítás előfeltétele a szabályozás kismértékű módosítása. A határidő lejártáig két észrevétel érkezett a tervekkel, s a lakosság részéről a tervezett kisajátításokkal kapcsolatban. Az észrevételeket az önkormányzat tovább küldte a településtervezőhöz. Azokat indokoltságuknak megfelelően kezelték.

Az első észrevételben a 1626 hrsz-ú ingatlan tulajdonosai jelezték az önkormányzatnak, hogy a H/ HÉV vonal fejlesztése érinti az Ő ingatlanukon található 33 m2 alapterületű üzletet.

A tervezőket tájékoztattuk a képviselő-testület döntéséről, mely szerint a fenti ingatlannal kapcsolatos tulajdonosi észrevételére az ingatlan területét érintő változásokra a Bau-URB Kft településtervezője válaszát nem fogadták el.  A jelzett ingatlannal kapcsolatosan a fedényterv elkészült, mely már nem érinti az ingatlanon található üzlethelyiséget.

A második észrevételben a Mester utca-Kossuth L. utca közötti szakaszon található ingatlanok tulajdonosai kérdezték, hogy miért érintett a Bodza utcában található ingatlanuk a részleges kisajátításban. A tervező válaszában leírta, hogy a HÉV fejlesztése során a teljes vonal infrastruktúrája megújul, magában foglalva a megállóhelyeket és az azok közti pályaszakaszokat. A jelenlegi vágányok kialakítása a fejlesztett állapotban ilyen formában nem tartható meg, a korszerűen, szükséges üzemeltetési-fenntartási igényekhez illeszkedő infrastruktúra a mainál nagyobb szélességet igényel. A kisajátítással érintett területen zajárnyékoló fal és vasútüzemi szempontból fontos közműsáv kerül elhelyezésre.  Amennyiben a kisajátítással érintett terület kisajátításra kerül, akkor jogszabály alapján a kisajátított ingatlan tulajdonosát a tulajdonjoga elvonásáért, az ingatlanon fennálló jog jogosultját pedig a joga megszűnéséért teljes, azonnali és feltétlen kártalanítás illeti meg. A kisajátítási hatóság határozatban dönt a szakértői vélemény, az arra érkezett kérdések és észrevételek alapján a kisajátításról és a kártalanításról. Jelenleg Tököl településsel érintett szakaszon folyamatban van a kisajátítási tervek készítése és záradékolása. A záradékolási eljárás lezárását követően fogják a tulajdonosokat megkeresni.

 

Tököl Városi Programok

Tököli Sportpálya (2316 Tököl, Sport utca)

2022. október 8. (szombat) 10,00 óra:

VSK Tököl–Taksony SE fiú U19 labdarúgás

2022.október 8. (szombat) 15,00 óra:

VSK Tököl–Veresegyház VSK felnőtt megye I. labdarúgás

2022.október 9. (vasárnap) 15,00 óra:

VSK Tököl–Bugyi OBO SE II. felnőtt megye IV. labdarúgás

Városi Sportcsarnok (2316 Tököl, Aradi u. 56.)

2022.október 7. (péntek) 18,00 óra:

SZISE – Tempo KSE női kézilabda

2022.október 8. (szombat) 14,00 óra:

VSK Tököl – Dunaharaszti MTK fiú U20 kézilabda

2022.október 8. (szombat) 16,00 óra:

VSK Tököl – Gyömrő felnőtt női kézilabda

2022.október 8. (szombat) 18,00 óra:

VSK Tököl – Dunaharaszti MTK felnőtt férfi kézilabda

Művelődési Központ és Könyvtár (2316 Tököl, Kossuth Lajos u. 66.)

2022. október 8. (szombat) 09,00 óra:

Szüreti felvonulás

 

Új beiratkozási rend

Elindultak a nevelési intézmények, a gyermekek jó körülmények között nevelkednek. A Napsugár Óvodánál már most elkezdődtek az előkészületek, mert tavasszal a felújítás megkezdésekor közel 100 gyermek elhelyezéséről kell gondoskodni legalább egy éves időszakra, amíg a munkálatok tartanak.

Minden gyermeket fel tudunk venni a bölcsődébe és folyamatos a beszoktatás. Az egyéb nevelési intézményekbe, óvodákba is fel tudunk venni minden gyermeket. Ez a környezetünkben lévő településeken nem természetes, vannak olyan települések, ahol magánbölcsődékben, óvodákban vásárolnak férőhelyeket havi 30-40 eFt összegben gyerekenként. Több tízmilliót költenek, mert a megfelelő körülményekkel nem rendelkeznek. A Minibölcsőde elindulásánál tapasztalat, hogy a beszoktatás folyamata lassítja a férőhelyek feltöltését, de év végére teljessé válik a férőhely kihasználás. A jegyző asszonnyal és az intézmény vezetőjével arra törekedtünk, hogy a szülők pontosabb igény meghatározását érjük el egy új beiratkozási rend kialakításával, mely napirend a legutóbbi bizottsági és testületi ülésen szerepel. A Szociális és Egészségügyi Bizottság ezután is 30 napon belül elbírálja a kérelmeket.

 

Elsődleges célunk a környezet természetes állapotának megtartása

Motocross közösség keresett meg, hogy az önkormányzattal együttműködve szívesen takarítanának azokon a területeken, amit használnak. Tájékoztattam őket, hogy önkormányzati csatlakozás nem lehetséges ehhez a kezdeményezéshez, mert ezeken a területeken nincs helye technikai sportoknak. A természet védelme és a motoros sportok működése egyeztetést igényel. A teljes Dunapart csak Tökölön nyitott. Ez annak köszönhető, hogy 1991-ben a vagyonátadáskor a Nyári-gátat önkormányzati tulajdonba kértük. Pozitívum, hogy az illetékesek nem tudják lezárni a Dunapartot, mint Halásztelken és a többi településen, családok nyugodtan kirándulhatnak, sétálhatnak a természetben.

Az erdőgazdálkodás témájában akcióztak a Tököli Parkerdőért feleslegesen, „Ne engedjük kivágni a Pilisi Parkerdő fáit” hangoztatták. A Pilisi Parkerdő Zrt nyilatkozott, hogy a kormány által elfogadott rendelet nem teszi lehetővé a Parkerdő fáinak a kivágását a Tököli Parkerdőben sem. Még a magántulajdonú erdők esetében is szabályozott a fakivágás.  Az ezzel kapcsolatos hangulatkeltés, aggódás alaptalan.

Dunaparti fagyűjtésre érkeznek megkeresések. A Dunapart nem önkormányzati tulajdon, ezért a területen fa begyűjtésére engedélyt nem tudunk kiadni. Az Urbanicza-szigeten az önkormányzati területre sem adunk ki engedélyt. Korábban volt ilyen lehetőség, de sajnos visszaéltek az önkormányzati engedéllyel, szárazfa gyűjtés helyett gőzerővel megindult a fakivágás. A mezőőrök kontrollálják a területeket, valamint a rendőrség is figyel az illegális fakivágásokra.

Eseménydús nyár

A Gyermeküdülő nyáron teljes feltöltöttséggel működött. Helyi intézmények, iskolások, óvodások, közösségek térítésmentesen vehették igénybe. Köszönet Burlovics Attilának és Ágics Antalnak a megfelelő körülmények kialakításáért. 14 csoport közel 300 résztvevője használta a Kis-Dunaparti gyönyörű környezetű létesítményt.

Lezajlottak a nyári rendezvényeink és nagy sikere volt a Zenés nyári Esték rendezvénysorozatban Veréb Tamás, Peter Sramek és a Schorokscharer Burschen sváb zenekar koncertjeinek. A Summerfest nem csillog a régi fényében, amióta külföldi fellépők nem vesznek részt a rendezvényen, de Halász László intézményvezető mindent megtett, hogy a kisgyermekes családoknak és az érdeklődő felnőtteknek egyaránt vonzó programokat szervezzen. A visszajelzések alapján összegezhető, hogy a családi napok a táncestek és a zenekarok fellépései sok érdeklődőt vonzottak, sikeresen szórakoztatták a tökölieket.