A rendszerváltoztatás előtt is tudtuk, azóta már beszélni is lehet róla, hogy az ateista diktatúra tervezetten akarta szétzúzni a magyar keresztények vasárnapi templomba járásának, s a keresztény ünnepek megtartásának kultúráját.
Kezdetben csak rábeszélésekkel, később egyes foglalkozások esetében tiltásokkal, hátrányos megkülönböztetésekkel akarták elérni céljaikat. Bizony Tökölön is titokban figyelték a körmeneten résztvevőket, listát vezettek a templomba járó tisztviselőkről.
Már generációk számára természetes, hogy Isten nélkül élik a hétvégi ünnepet. 1990 óta szabad a vallásgyakorlás, de nem lett jobb a helyzet. Nemzeti ünnepeink szentmiséhez kapcsolódása, vallásosságunk, hitünk templomon kívüli vállalása az újrakezdés bizonyítéka.
Reménykeltő, hogy történelmi egyházaink tököli vezetői, Brezina Károly rómaikatolikus, Horváth Dániel református, Prodán Gábor görögkatolikus és Rubint Sándor baptista lelkész aktivitása létszámnövekedést hozott a templomi közösségek esetében, s felpezsdült a szentmiséken kívüli külső programok száma.
Nagy öröm, hogy a város Adventi ünnepségén nagy számban vettek részt a tököliek. A tököli lelkiség, élő hagyományok jelentek meg a műsorban. A Komsije a délszláv, a Sváb Asszonykórus, a német gyökerekhez vitte vissza a hallgatóságot. Eőry Viktória és a katolikus Keresztény Zenekar és kórus a karácsonyi ünnepkör hangulatát idézték fel. Idén vendégművészek is emelték a koraest hangulatát. Pelsőczy László, Pelsőczyné Szentesi Nóra, Kovács Éva Rebecca művészek magas színvonalon énekeltek, a várakozás ünnepélyességétől és a karácsony csodájáról, a Kisded megszületéséről.
A műsort a Szigetszentmártoni Fúvószenekar alkalomhoz illő zenei összeállítása zárta.
A résztvevők nagyszerűen érezték magukat, amihez az önkormányzat és a közösségek vendéglátása is hozzájárult.
Köszönet jár mindenkinek, aki az esemény szervezésében, lebonyolításában részt vett. A bódítóan finom forralt borokat az Árkocsevics családnak, a Polgárőr Egyesületnek és a Tököli Gazdák Vadásztársasásának köszönhetjük.
A finom süteményeket a Tököli Gazdakör, a Gyöngyvirág Nyugdíjas Klub, a német, a szerb és a horvát nemzetiségi önkormányzatok, a Baba-mama Klub, valamint a Tököli Polgármesteri Hivatal kínálták.
Emelték az ünnep hangulatát a tököli kézművesek ünnephez illő ajándéktárgyai is. A családias hangulathoz és a szervezéshez sokan gratuláltak. Igazán örömteli, hogy az évek során a városi advent Tököl sokakat megérintő, bensőséges ünneppé vált.