A Zenés Nyári Esték rendezvénysorozat zárásaként, augusztus második hétvégéjén a vecsési Brunner Zenekar szórakoztatta a sváb zenét kedvelő közönséget.
A Brunner Kapelle egy sváb hagyományokat őrző zenei formáció. A hagyományőrzés mellett azonban tánczene és slágerek is szerepelnek a repertoárjukban. A zenekar első önálló fellépése 1988-ban volt, előtte tánccsoportokat kísértek. Az első próbák Brunner József és Brunner Mátyás kezdeményezésére indultak, a tagok nagy része az akkori fúvószenekarban szerzett barátságok által kerültek a zenekarba. Jelenleg a zenekar Brunner Bence vezetése alatt működik. Céljuk a sváb kultúrkör népszerűsítése a fiatalok körében és a jó hangulat megteremtése.
A Tököli Német Nemzetiségi Önkormányzat vezetői a már megszokott szeretetteljes vendéglátással kedveskedtek a több száz érdeklődőnek. A korai sötétedés és a környezet különleges hangulatot adott a programhoz. Kaszai Rita elnökasszony mellett Bodor Ibolya német nemzetiségi önkormányzati képviselő, és Helgert Julianna a sváb kórus tagja, kiváló vendéglátóként borral, s pogácsával kedveskedtek a hallgatóságnak.