Búcsúztatásán a Magyar Birkózó Szövetség vezetői, s birkózó barátai is részt vettek. A Sziget SC Birkózó Szakosztály nevében Virág Lajos vett végső búcsút Tomin Jánostól.
Tisztelt Gyászoló Család, Rokonok, Barátok, Ismerősök!
Mély fájdalommal állunk itt mindannyian Tomin Jani barátunk, sporttársunk ravatalánál, hisz valamennyien tudjuk május 19-én egy kiemelkedő személyiség távozott körünkből, türelemmel viselt, hosszú betegség után. Szomorúan búcsúznak a Sziget Sport Club elnökségén kívül egykori sporttársai, sportbarátai és a jelenkor birkózói is.
Mindannyian, akik ismerjük pályafutását, gazdag életútját tudjuk, hogy személyében olyan igaz embert veszítettünk el, aki nagyon sokat dolgozott a birkózó sportért.
Az életét végig kísérő szerelme a családja mellett a sport volt, mellyel, már egész korán megismerkedett. Gyerekként egy rövid ideig Tökölről a Margit-szigetre járva a vízilabdázással, de két esztendő után sportágat váltva a Csepel Autógyár birkózó szakosztályában a szőnyegek világával kötelezte el magát, méghozzá egy életre. A Csepelautó és a Sziget SC legendás edzője, Joszkin János volt a mestere, s hamar megmutatkozott a tehetsége a magasabb súlycsoportokban. Gyakran döntötte el csapatbajnokságok befejező embereként a találkozók sorsát, talán ezért is aggatta egy másik szép emlékű helyi sportember, a versenyzőként és edzőként is sikeres Baracsi Imre az Imperiál, röviden Impi becenevet a szinte mindig győztes paripa után. A Csepel Autó után a Csepel SC következett, Maróthy István keze alatt első osztályú szintig jutott. Másodvirágzását évekkel később veteránként élte, korosztályos világbajnoki érmek szegélyezték az útját.
Aktív sportolói pályafutása befejeztével továbbra sem szakadt el a sporttól bíróként, sportmunkatársként vállalt szerepet a Magyar Birkózó Szövetségben, a Magyar Szumo Szakszövetségben, valamint „hazatérve” először 1995-ben Szigetszentmiklóson a Sziget Sport Club megalapításában vett részt, majd azóta a Klub elnökségi tagjaként az addig szerzett hasznos tapasztalatait adta át a klubvezetés felé.
Aki ismerte, mindenki tudta róla, hogy a birkózás neki nem a munkája, neki a birkózás az élete és a szenvedélye volt. Nem csak a sportban elért eredményei miatt lett ismert és elismert, hanem a sportért, a birkózásért végzett áldozatos munkája eredményeképpen vívta ki mindenkiben a megbecsülést.
Elég csak arra gondolnom, mikor megláttuk a versenynaptárban, hogy valamelyik délszláv országban lesz verseny, egy valami biztos volt, hogy szerbül folyékonyan beszélő Impi az utazó csapat tagja lesz. Tudtuk azt is előre, hogy egy ilyen utazás alkalmával biztonságban leszünk, hiszen nem lesz fennakadás a határon a várakozással, nem lesz probléma a szerb autópályákon oly gyakori rendőri ellenőrzéseknél, és a mérkőzések alatt a szerb bírók sem fújnak majd ellenünk. És hogy miért?! Mert Impi mindenről gondoskodik!
Nem hátrált meg a nehézségektől, hanem mindig kitartóan küzdött, még akkor is, amikor mások feladták volna. Élete utolsó részében is jelen volt küzdelem. Sajnos az elmúlt évtizedben többször szorult ápolásra, de küzdeni és élni akarása mindig átsegítette ezeken az akadályokon. Tavaly viszont egy pesterzsébeti birkózóversenyről került kórházba, ahonnan bár betegsége alatt is igazi küzdősportolóhoz hűen küzdött és harcolt, de sajnos elfáradt és már nem tudott tartósan felépülni.
Tisztelt Gyászolók!
Őszinte részvétünket szeretnénk kifejezni Önöknek ebben a nehéz időszakban. Tudjuk, hogy semmi sem enyhítheti a fájdalmat, amit most átélnek, de reméljük, hogy találnak erőt és vigaszt a közös emlékekben.
Szomorúan, de olyan tisztelettel adózunk emlékének, amilyen tisztelettel ő volt egész életében a hőn szeretett sportágunk, a birkózás iránt. Az ő hagyatéka tovább fog élni mindazokban, akiknek életébe betekintést nyert, és mindazokban, akiknek megtiszteltetés volt ismerni őt.
Kedves Impi!
Sajnos innentől kezdve már csak az égi birkózószőnyegen ülve nézel majd le ránk. Mi annyit tudunk tenni, hogy megőrizzük méltóképpen az emlékedet. A Sziget Sport Club elnöksége többek között ezért is határozott úgy egyhangúlag, hogy az idei évben október 7-én megrendezésre kerülő területi diákolimpiai bajnokság Tomin János emlékverseny nevet fogja viselni, megismertetve Téged és örökségedet a következő birkózó generációval.
Búcsúzunk tőled szívünkben keserű fájdalommal és azzal az őszinte ígérettel, hogy soha nem felejtünk, emlékedet megőrizzük!
Legyen neked könnyű a föld, Nyugodj békében Impi!