Megkezdődött az ünnepi készülődés

A már hagyományként a Piac téren felállítandó városi fenyőfa idén kicsit hamarabb került ki a szokásos helyére. Ennek oka, hogy idén egy élő fát ültettünk el a térre, amely innentől ténylegesen a város karácsonyfája lesz. Hamarosan a fényfüzérek is felkerülnek rá, megérkezik a szintén hagyományos betlehem, az adventi díszítés és velük az ünnepi hangulat is a térre.

Korábban megcsodálhattuk ugyanitt a szüreti és őszi díszkompozíciókat is, amelyek nem készülhettek volna el, ha nincsenek önzetlen felajánlások a lelkes és a városukért tenni akaró tököliek részéről.
Így ezúton is köszönjük:
-Guthné Schneider Máriának immár sokadszorra az elkötelezettséget és kreativitást, amellyel időről-időre szebbé teszi a várost
-id. Radnics Lászlónak és Radnics Lászlónénak a szőlőprés város részére történő felajánlását
-Demeter Istvánnak és Burlovics Attilának a szüreti díszítéshez történő tárgyi felajánlásaikat és segítő munkájukat
-Páhi Máriának az őszi díszítéshez történő tárgyi felajánlását és segítő munkáját
-a Szárny-nyitogató Alapfokú Művészeti Iskola kreatív tanárainak az egyes dekorációkat
-valamint annak a sok lelkes segítőnek, aki a díszítésben részt vett.

Köszönjük Nekik!

Tóth Zoltán József polgármester

Fotók: Pocsveilerné Bánszki Marianna

Állampolgársági eskütétel

2024. november 25-én ünnepélyes keretek között Tóth Zoltán József polgármester előtt tett állampolgársági esküt Kekézovity Anna Grigorjevna, aki családjával és Hoffman Pál korábbi polgármesterrel együtt érkezett.

Tóth Zoltán József polgármester úr elsőként gratulált ahhoz, hogy az esküt tevő hivatalosan is magyar állampolgárrá vált.

Kekézovity Anna Grigorjevna Krasznodarban (Szovjetunió) született, több éve él Magyarországon, s házasságot is hazánkban kötött. Oroszországban profi kézilabdázó volt, Magyarországon szintén folytatja e sporttevékenységét. Elmondása szerint nagyon szeret itt élni és nagyon szereti Magyarországot.

Szívből gratulálunk magyar állampolgárrá válásához!

90 éves születésnapi köszöntés

Tóth Zoltán József polgármester a Nyírfaliget Idősotthonban köszöntötte Molnár Józsefné Erzsike nénit 90. születésnapja alkalmából.

Polgármester Úr a város ajándékai mellett az emléklapot is átadta, melyen Orbán Viktor miniszterelnök köszöntötte az ünnepeltet.

Erzsike néni nagy szeretettel fogadta a köszöntést. A beszélgetés során mesélt gyermekeiről, büszkén említette, hogy ért a számítógép kezeléséhez, hiszen Ausztráliában élő lányával naponta skypon beszélgetnek. Csillogó szemmel számolt be ausztráliai utazásairól, s az ottani városokról, melyeket meglátogatott. Távozáskor nagy örömmel kívántunk további egészségben, boldogságban gazdag éveket.

Gratulálunk ehhez a kivételesen megélt korhoz, és sok szeretettel kívánunk boldog születésnapot!

Megemlékezés az 1956-os forradalom és szabadságharcról és Maléter Pál honvédelmi miniszterről

November 3-án ünnepi megemlékezést és koszorúzást tartott Tököl városa Maléter Pál emlékére. Az ünnepséget Tóth Zoltán József polgármester köszöntője nyitotta meg a Maléter kopjafánál, majd a Honvédelmi Minisztérium megemlékezésére került sor.
Ezt követően az ünnepi műsor keretében a jelenlévők meghallgathatták a Tököli Sváb Hagyományőrző Ének Együttes műsorát, és a Szárny-nyitogató Alapfokú Művészeti Iskola, illetve a Tököli Weöres Sándor Általános Iskola tanulóinak előadását.

Látványos produkciónak lehetett szemtanúja az ünneplő közönség a Nemzeti Lovasszínház jóvoltából, Pintér Tibor színművész vezetésével.

Az ünnepség a kopjafánál és a Maléter Pál szobornál történő koszorúzással zárult.

Fotók: Bohunka-Skultéti Rebeka

Tájékoztatás képviselői fogadóóráról

Tájékoztatjuk Önöket, hogy Vukov Máté 6. számú, Farkas Zsuzsanna 7.  számú, Eötvös Miklós 8. számú egyéni választókerület képviselők fogadóórát tartanak, melynek

  • időpontja: november 11., hétfő
  • helyszín: Művelődési Központ (2316. Tököl, Kossuth. L. u. 66.)
  • Kezdés: 18:00 óra

Tisztelettel: Tököli Polgármesteri Hivatal

Tájékoztatás képviselői fogadóóráról

Tájékoztatjuk Önöket, hogy Haris Ádám 2. számú egyéni választókerület képviselő fogadóórát tart, melynek

  • időpontja: november 16., szombat
  • helyszín: Önkormányzati üdülő (Úttörő köz és Ponty köz között)
  • Kezdés: 10:30 óra

Tisztelettel: Tököli Polgármesteri Hivatal

Tájékoztatás képviselői fogadóóráról 

Tájékoztatjuk Önöket, hogy Haris Ádám 2. számú, és Litványi Károly 1. számú egyéni választókerületek képviselői fogadóórát tartanak, melynek

  • időpontja 2024. november 13.
  • helyszíne a Szivárvány Óvoda lakótelepi tagintézménye (2316 Tököl, Kisfaludy u. 2.).
  • Kezdési időpontja: 18:00 óra

Tisztelettel: Tököli Polgármesteri Hivatal