Tököl biztonságban van

Miután Budapesten 830 méter körüli vízmagassággal tetőzött a Duna, Tökölön kettőzött figyelemmel folyik a védekezés.

A III. fokú készültségnek megfelelően védekezünk, a védmű készültségi foka 100%. A nap folyamán meglátogatta a védmű-szakaszt Pest Vármegye Főispánja, Tarnai Richárd Úr is. A védekezés állásáról a Szigetszentmiklósi Járási Helyi Védelmi Bizottság Elnöke, dr. Bekk Mária és Hoffman Pál polgármester adott tájékoztatást. Ennek lényege, hogy Tököl biztonságban van, sőt nagyobb biztonságban mint 2013-ban, mert az akkori kormányzati beruházás nyomán megerősített töltés nem igényel további erősítést. Mindhárman részesei voltak az akkori időszaknak, melyben a tököliek 9000 zsákot töltöttek meg két nap alatt, amiből 5500-at Tökölön használtak fel, a többi Tasson jelentett segítséget. Akció közben tapasztalták meg a tököli gazdák és vadászok odaadó munkáját, amellyel ártérben rekedt őzeket mentettek ki a vízből.

A gátfeljárók és a Tököl-Szigetújfalu közötti út továbbra is zárva marad.

A Főispán Úr, Gabara János és Juhász Attila beszámolóját követően elismerését fejezte ki a gazdák, a vadászok és a vízügyi dolgozók munkájával kapcsolatban.

 

Tájékoztatás a 2024. szeptember 23-ára tervezett képviselő-testületi ülés új időpontjáról

Tisztelt Meghívott vendégeink!

Ezúton értesítjük Önöket, hogy a hétfőre (2024. szeptember 23. napjára) tervezett bizottsági üléseket és a képviselő-testületi ülést az elhúzódó árvízi védekezéssel kapcsolatos feladataink miatt ismét el kell halasztanunk.

Az ülések új időpontja: 2024. szeptember 26-a csütörtök (az ülések kezdési időpontja változatlanul 8 óra és 9, 30 óra)

Megértésüket köszönjük!

Tisztelettel:

Hoffman Pál sk. polgármester