2024. június hónap bejegyzései
Bizonyított az idősgondozói és családsegítő rendszer
Folyamatos közterület helyreállítás
Idén is nagy siker volt a Piknik mozi
A tavalyihoz hasonlóan a Városi Sportpályán kiépített helyszínre már kora este érkeztek a nézől.
Az érdeklődést nem csökkentette az sem, hogy eső miatt egy nappal eltolódott a rendezvény. A filmre főként fiatal társaságok és gyermekes családok érkeztek.
A napsütés utáni kellemes idő erősítette a közös szórakozás jó hangulatát.
Nagy sikerű sportnapot tartott a VSK labdarúgó szakosztálya a városi sporttelepen
A nap színes forgatagában került sor a Pest vármegyei III. osztályban bajnokságot nyert felnőtt csapat köszöntésére, s az utánpótlás csapatok gálaprogramjára. A fiatal focisták szülei és a szakosztályvezetés közreműködésével szervezett nap gazdag volt emlékezetes részletekben, ilyen volt a főzőverseny, az ügyességi vetélkedők egész sora. A gyerekek számára nagy esemény volt, hogy Gergényi Bence a Székesfehérvár tököli származású labdarúgója is elfogadta Jaszenovits Balázs szakosztályvezető és Márczy Gábor VSK elnök meghívását, s élménybeszámolóval, dedikálással lopta be magát a gyerekek szívébe.
Az eseményen nagy számban megjelentek azok a volt labdarúgó játékosok, akik egykor Tököl magasabb osztályú csapataiban, a Pest megye I-ben, az NB-III-ban és az NB II-ben játszottak.
1 Ft hiány sincs a 2024. évi költségvetésben – Tököl hitelterhe a legalacsonyabb a környező településekkel összevetve!
Az interneten továbbra is valótlan állítások jelennek meg az Önkormányzat hiteléről és a városi költségvetés megismerhetőségéről.
- Tény, hogy a város 2024-ben fennálló hiteltartozása 193 mFt,
- Tény, hogy ez minden képviselő előtt ismert,
- Tény, hogy ennek ellenére a nyilvánosságban mást mondanak,
- Tény, hogy ugyanezt tették öt éve is, de nem tudták félrevezetni a tökölieket.
Tényekről szól az alábbi, a 2024. évi költségvetésről szóló rendelettervezet vizsgálatáról szóló könyvvizsgálói jelentés is.
„Összegzés
A könyvvizsgáló úgy ítéli meg, hogy a tervezett előirányzatok a jelenlegi adatok alapján alátámasztottak, mind a bevételi oldalon, mint pedig a kiadási oldalon.
A bevételek tervezése során figyelembevételre kerültek a jelenleg ismert jogszabályi változások, a 2023. évi várható teljesítési adatok, illetve a szakirodák és intézmények számításai, elemzései, indoklásai.
A kiadások tervezése az Önkormányzat kötelező, önként vállalt és államigazgatási feladatainak ellátásához szükséges előirányzatokra tekintettel történt, a bevételekhez hasonlóan szintén a szakirodák, az intézmények támogatásával, figyelembe véve a források biztosította lehetőségeket.
Jelen időpontban és állapotban a tervszámok tekintetében a költségvetési egyensúly, a likviditás biztosított, amennyiben év közben a teljesíthetőség bármilyen (külső, vagy belső) okból változik, úgy költségvetési rendeletmódosítást szükséges végrehajtani, figyelemmel a rendeletben rögzített hatásköri és eljárási szabályokra is.
A könyvvizsgáló a fentiekben leírtakat figyelembe véve, a könyvvizsgálói jelentésben részletezettek szerint a rendelettervezetet vitára és rendeletalkotásra alkalmasnak ítéli.”
Tény, hogy a valótlan hitelszám mellett 800 millió Ft – 1 milliárd Ft költségvetési hiányról is írnak, miközben tudják, hogy csak egyensúlyban lévő költségvetést lehet elfogadni. Nem számítanak szakmai indokok, nem számít a Könyvvizsgálói jelentés, terjesztik a valótlanságot.
A zavarkeltés mellett céljuk könnyen átlátható: nem akarják, hogy a tököliek a sikeres öt év több, mint 2 mdFt-os fejlesztéseiről beszéljenek.
Szerintük nem épült meg a Minibölcsőde, nem valósult meg a sittlerakó rekultiváció, nem újították fel a Sportcsarnokot, Sportklubházat sem. Nem létezik nekik csapadékvíz elvezetés, a kerékpárút építés, de járdák és utak építése sem. Az írások a pénzügyi felkészültség teljes hiányát mutatják.
A látványtervek és a megvalósult beruházások képei, a valóság mégis mindig meggyőzte a tökölieket. Most is egyértelmű a város fejlődése.
Nemhogy 1 mdFt hiány nincs, 1 Ft sem hiányzik a költségvetési egyensúlyhoz.
Tájékoztatás az Önkormányzatok részére a Dunán levonuló árhullámról
Megemlékezés a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából
Hoffman Pál polgármester a képviselő-testület tagjai, s Erdélyből elszármazott tököliek előtt emlékezett a 104. évvel ezelőtti eseményre.
A családi történetek mellett szó esett két megdöbbentő számról is, jelesen arról, hogy a szégyenteljes Trianoni diktátum az akkori Európa hatodik nemzetéből az országcsonkítással Európa tizenhatodik államát hozta létre.
A koszorút a Székelykapura Hoffman Pál polgármester, Dr. Vass Lucia alpolgármester és Gergics Illés alpolgármester helyezte el.
Az ünnepséget a jelenlévők a Székely Himnusz éneklésével zárták.
Újabb dilettáns álhír, most az energiafelhasználásról
A tököliek az elmúlt öt évről szóló beszámolókban jelentős környezetvédelmi beruházásokról kaptak tájékoztatást.
A csapadékvíz elvezetés, az illegális hulladékgyűjtés mellett nagy horderejű, 300 mFt-os beruházás volt a sitlerakó rekultivációja. A munkálatok során 200 ezer m3 hulladék került őrlésre, deponálásra. Ez jól illeszkedett a korábbi fejlesztések sorába.
- Csatornáztuk a Kis-Dunaparti ingatlanokat.
- Térségi összefogással öt település számára oldjuk meg a szennyvíztisztítást. A TVCS Kft évi 50 mFt-os igénye helyett a Fővárosi Vízművekkel együttműködve 10 év alatt 500 mFt költségvetési támogatási igényt és évi 15 mFt, összesen 150 mFt környezetszennyezési bírságot takarítottunk meg.
- Az intézmény felújítások során homlokzat és tetőszigeteléssel, korszerű kazánokkal és műanyag nyílászárókkal szintén nagyot léptünk előre.
Az intézmény korszerűsítés, a LED-es közvilágítás és a napenergia felhasználás szintén jelentős környezetvédelmi előrelépés volt, és költségmegtakarítást eredményezett.
A fentiek, s a kiváló konzorciumi gázbeszerzési közbeszerzési eljárás eredményezte azt a városunknak viszonylag kedvező szolgáltatási szerződést, amely az energiaválság idején is megfizethető közüzemi díjakat tartalmazott.
A támogatások nem pályázatra, hanem számításokat tartalmazó dokumentumokra, s személyes tárgyalásra épültek. A megemelkedett költségekből vállalt át a kormány. Természetes, hogy ez Tökölön kevesebb volt azon településekhez képest,
- ahol régi kazánok és nyílászárók vannak,
- ahol nincs még LED-es közvilágítás,
- ahol nem használnak napenergiát,
- s ahol a gázszerződések miatt nem három, hanem nyolcszorosára emelkedtek a gázárak.
Az eltérő számok bizonyítják, a kormány nem tett különbséget kormánypárti és ellenzéki települések között!!
Mindenki a helyzetétől függően számíthatott segítségre.
A jogszabály a Mentőszolgálathoz rendeli a házi és gyermekorvosi ügyeleti ellátást
Félrevezető információk jutottak el hozzám az egészségügyi alapellátáshoz kapcsolódó háziorvosi és házi gyermekorvosi ügyeleti ellátásról.
Korábban lehetőség volt a helyi önkormányzat által finanszírozott ügyelet fenntartására. Tököl és Szigethalom erről közös rendszerben gondoskodott, amely minimális, 2,5 mFt költséggel járt. Másutt 20-30 mFt-os költséggel létrehoztak helyi ügyeletet, amelynek fenntartása évente szintén 40 mFt összeget igényelt. Tökölön ismerve az egészségügyi átalakítási szándékokat, a közös rendszer mellett maradtunk. Ezzel évente 40 mFt, öt év alatt 200 mFt költségvetési kiadástól mentesült a város.
Mellékeljük a 2023. január 1-től érvényes jogszabály módosítást, mely a 2011. évi CLXXXIX., Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény érinti.
„6/A.§. Az állami mentőszolgálat gondoskodik – az 5.§. (1) bekezdés c) pontjában foglalt kivétellel – az egészségügyi alapellátáshoz kapcsolódó háziorvosi és házi gyermekorvosi ügyeleti ellátásról.”
A c) pontban meghatározott kivétel:
„c) az alapellátásokhoz kapcsolódó fogorvosi ügyeleti ellátás, valamint Budapest területén az alapellátáshoz kapcsolódó háziorvosi és gyermekorvosi ügyeleti ellátás „
Gázvezeték üzemzavar elhárítási munka
Új kerékpárút nyomvonalterv készül
Valótlan információként terjed, hogy a Tököl-Szigetújfalu közötti kerékpárút kialakításához területeket vettek el a gazdáktól. A valóságot a mellékelt Földhivatali döntés igazolja.
„Az …. azonosítókkal rendelkező változási vázrajz záradékolási, nyilvántartásba vételi eljárást visszautasítom.
Indokolás
A fenti táblázatban felsorolt helyrajzi számokhoz tartozó ügyiratszámok szerint készített változási vázrajz vizsgálati és záradékolás iránti kérelmet az ingatlan-nyilvántartási célú földmérési és térképészeti tevékenység részletes szabályairól szóló 8/2018. (VI.29.) AM rendelet (a továbbiakban: Amr.) 47. § (1) bekezdés alapján visszautasítottam, tekintettel arra, hogy nem teljesültek az (Amr.47 § (5) bekezdésében foglaltak. Termőföldet érintő változás esetén a változási vázrajzot a földmérési vizsgálattal egy eljárásban mezőgazdászi szempontból is vizsgálni és záradékolni kell. Tekintettel arra, hogy a mezőgazdász záradékával a vázrajzot nem látta el, a 17609-21/2024. ügyiratszámon kelt határozata alapján, a rendelkező részben foglaltak szerint döntöttem.
Az Ákr. 112. § (2) c) pontja alapján a hatóság eljárást visszautasító végzése ellen önálló jogorvoslatnak van helye. A fellebbezés kizárásáról az Ákr. 116. § (1) bekezdés alapján adtam tájékoztatást. Az Ákr. 114- § (V bekezdés alapján az ügyfél – az önálló jogorvoslattal nem támadható végzések kivételével – a véglegessé vált döntés ellen közigazgatási pert indíthat.”
Ez figyelemmel a tulajdonosok és a képviselő-testület közös álláspontjára, a beterjesztett nyomvonal elutasításáról ad tájékoztatást.
Hoffman Pál polgármester és Gabara János, a Gazdakör elnöke továbbra is a kerékpárút állami területeken történő építését javasolja.
Cáfolat – Ismét valótlan hitelszámokkal riogatják a tökölieket
2024. május 6-án elfogadta a képviselő-testület a 2023-as év költségvetési beszámolóját és a 2024-es költségvetés első módosítását. Ezekből kiderül, hogy a 2024-ben lejáró Bölcsőde építésre felvett hitel visszafizetését követően 2027-ig évente 48,5 M Ft hitelt törleszt a város.
Miután a hitelterhekkel kapcsolatban ismét tudatosan valótlan számok kerültek az internetes nyilvánosságba, bemutatjuk az elfogadott rendelet valódi számait. Az idézett szöveg, a táblázatok és a számok bizonyítják, hogy a város hosszútávú hitelterhe 194 M Ft.
2023. évi zárszámadási rendelet szöveges előterjesztése:
„Hosszú lejáratú hitel tőkeösszegének törlesztésére összesen 56.488.840 Ft-ot fordítottunk, melyből 48.484.840 Ft a 400mFt fejlesztési célú hitel és 8.004.000 Ft pedig a bölcsődeépítéssel kapcsolatos hitelünk tőketörlesztése.”
2023. évi zárszámadási rendelet 16. melléklete:
Hitel célja | Eszköz | Hitelező | Felvétel éve | Lejárat éve | Hitel, kölcsön állomány (2023.december 31-i állapot) |
„Tököl Város Önkormányzatának Bölcsődéje – kapacitásbővítés új épület építésével” című projekthez hitelfelvétel | fejlesztési célú hitel | OTP Bank Nyrt. | 2014. | 2024. | 6 039 000 |
400.000 eFt összegű, fejlesztési célú hitel | fejlesztési célú hitel | OTP Bank Nyrt. | 2019. | 2027. | 193 939 430 |
Összesen: | 199 978 430 |
2024. évi költségvetési rendelet szöveges előterjesztése:
„Felhalmozási finanszírozási kiadások 54.524.000 Ft, ebből 6.039.000 Ft a bölcsődeépítésre felvett 66.069.000 Ft összegű hitel tőketörlesztésének, és a 400.000.000 Ft összegű, fejlesztési célú célhitel 48.485.000 Ft összegű törlesztésének 2024. évi üteme.”
2024. évi költségvetési rendelet 17. melléklete:
Hitel célja | Eszköz | Hitelező | Felvétel éve | Lejárat éve | Hitel, kölcsön állomány (2024.január 1-i állapot) |
„Tököl Város Önkormányzatának Bölcsődéje – kapacitásbővítés új épület építésével” című projekthez hitelfelvétel | fejlesztési célú hitel | OTP Bank Nyrt. | 2014. | 2024. | 6 039 000 |
400.000 eFt összegű, fejlesztési célú hitel | fejlesztési célú hitel | OTP Bank Nyrt. | 2019. | 2027. | 193 939 430 |
Összesen: | 199 978 430 |
Szó sincs tehát 800 M Ft-os, meg 1 milliárdos hitelről, ezt a képviselő-testületi ülésen résztvevők pontosan tudják.
A 2024. május 6-ai képviselő-testületi ülésen bejelentéssel távol volt Farkas Zsuzsanna, bejelentés nélkül távol volt Karászi László, a képviselő-testület Hoffman Pál, Ágics Antal, Csurcsia István, Gergics Illés, Kiss László, Malaczkó István, Vaslaki Judit, Vejmola István 8 igen, Füle Zoltán és Vukov Máté 2 tartózkodó szavazatával elfogadta a 2024. évi költségvetési rendelet módosítását.