Több héten keresztül tartó, többkörös egyeztetés eredményeként készült az előterjesztés. Megállapíthatjuk, hogy ez a költségvetés is Tököl gyarapodásáról szól. Ha külön vesszük a működést a fejlesztésektől és a beruházásoktól, akkor jól látjuk, hogy a ciklus záró évében is 1 mdFt-ot közelíti a beruházásokból fakadó önkormányzati gyarapodás. Ha a ciklus egészére nézünk vissza, akkor ez több, mint 2,5 mdFt, Tököl emelkedése továbbra is lendületes. Az eredményeink és a város stabil helyzete sok év egymásra épülő munkájának köszönhető. Összetett és nehéz feladat volt a Covid járvány következményeinek, feladatainak kezelése, a megemelkedett energiaárak és most a magasabb vízdíj költségeinek előteremtése, és az inflációs áremelkedés ellensúlyozása. Mindezt úgy kellett elvégeznünk, hogy versenyképes béreket, juttatásokat akarunk adni a munkatársainknak is.
Tovább visszük a közösségi együttműködés minden formáját, a kulturális és sportegyesületekkel, a horvát, a szerb és a német nemzetiségi önkormányzatokkal, és a történelmi, vagyis a katolikus, református, görögkatolikus és baptista egyházakkal.
Az elmúlt években az Önkormányzati működésben is jelentős átalakításokat hajtottunk végre. Zökkenőmentesen váltottunk szolgáltatót a közétkeztetésben, az új céggel is rendezett maradt a hulladékszállítás, s néhány hónap után helyreállt a kompközlekedés. Óriási erőfeszítéssel és költségvállalással megmentettük, önkormányzati működtetésbe vettük a lakótelepi kispostát. Problémás csapadékgyűjtő helyszíneket számoltunk fel. Kerékpárutat, járdát építettünk, térfigyelőkamerákat telepítettünk. Elkészült a Környezetvédelmi Program véleményezési dokumentuma, s folyik a szintén stratégiai jelentőségű Helyi Építési Szabályozási dokumentum véglegesítésének előkészítése is.
Hitelterheink teljesítése is garantált. Tapasztalataink szerint joggal optimisták a cégek Tökölön, így adóbevételeink reálisan tervezhetők.
Holisztikus, távlatos gondolkodásunknak köszönhetően a beruházásaink pozitív költségvetési kihatásokkal járnak. Az energiahatékonyságot eredményező korszerűsítések költségmegtakarítást eredményeztek a rekultivált sittlerakó területe beruházást vonzó helyszínné vált, s új munkahelyeket és adóbevétel növekedést hoz majd. Ugyanez mondható el a Csépi úti ipari-kereskedelmi területre hozott döntésünkről is. A legnagyobb változást azonban a repülőtéri 40 HA-s logisztikai terület hasznosulásától várhatunk.
Folytatjuk az intézményi korszerűsítést, s emellett kiemelten fontos az út és járdaépítési lakossági igény teljesítése is. Keressük azt a költségvetési megoldást, amely előre hozza ezen fejlesztések megvalósítását.
A könyvvizsgálói véleményhez szükséges dokumentumok, adatok rendelkezésre álltak, a rendelet-tervezetet a hivatal előkészítését követően hatéridőre benyújtottam, előterjesztettem. Ez azt mutatja, hogy az önkormányzat kötelező, önként vállalt és államigazgatási feladatainak ellátásához szükséges forrásokat biztosítjuk. A tervezett bevételek teljesítéséhez kell igazítani a kiadásokat. Egyébként a tervezett előirányzatok mind a bevételi, mind a kiadási oldalon alátámasztottak.
A tervszámok alapján a költségvetési egyensúly és a likviditás is biztosított. Az a korábbi gyakorlatunk, mely szerint munkabér és likvidhitel kerettel működünk, megmaradt, ezeket a hiteleinket év végén visszafizetjük. Vannak évek, amikor igénybe sem vesszük. Természetes, hogy változás esetén a helyzetet költségvetési módosítások során kezelni fogjuk. A Képviselő-testület többségét adó FIDESZ-KDNP csoport tárgyalta, de nyilván minden képviselő megismerte a költségvetést. Nem kívánok semmit kiemelni ebből a költségvetésből, mert cikluszáró költségvetés, s az ágazati részletekről folyamatos tájékoztatást kívánok adni. A testület dönt majd a következő év költségvetéséről. Ez egy biztonságos, kiegyensúlyozott, jó előterjesztés, csakúgy, mint az elmúlt több, mint 30 évben, az elmúlt 4 évben is. A költségvetési keretek Tököl számára előrelépést és biztonságos, kiegyensúlyozott működést tesz lehetővé.
Megnyugtató, hogy a képviselő-testület kilenc igen szavazattal, egy tartózkodás mellett, ellenszavazat nélkül elfogadta a költségvetést.