A Globe Aqua Kft. befejezte, az Önkormányzat átvette

Nagy létszámú csoport járta be az egykori sittlerakó területét a február 29-ei testületi ülés előtti reggelen. A bizottságok tagjai, s a képviselők mellett a kivitelező Globe Aqua Kft. vezetői, s a projektmenedzsment munkatársai is részt vettek a záró rendezvényen. Hoffman Pál polgármester köszöntötte Bóna Zoltán országgyűlési képviselőt, majd elmondta, hogy a hatalmas munka eredménye mindenkire nagy hatással van. Kiemelte, hogy Tökölön a környezet és természetvédelmet hangsúlyosan kezelik, ennek ez a helyszín is bizonyítéka. A beruházás más szempontokból is jelentős, mert a rendezett terület, de a depónia is új lehetőségeket hoz a város számára.
A fenntartási időszakot követően a terület ipari tevékenység, csarnoktelepítés, napenergia felhasználás mellett a szabadidő eltöltésre is alkalmassá tehető.
Távlatokban munkahelyteremtést és helyi adó bevétel növekedést is hoz majd a helyreállított terület.
Köszönet jár mindenkinek, aki a projekt sikeréhez hozzájárult.

Bóna Zoltán országgyűlési képviselő, aki a munka kezdetén is járt a helyszínen, gratulált a szerződés szerinti kivitelezéshez, s ahhoz, hogy a kormányzati támogatás bizonyítottan jó helyre került.
Sok sikert kíván az új lehetőségek kihasználásához.

 

Februárban tartotta éves taggyűlését a Tököli Polgárőr Egyesület

A taggyűlésen a napirendek megtárgyalása során felmerült kérdések kiterjedtek a tököli közbiztonságra, a Pest Megyei Polgárőr Szövetség kapcsolataira, az 50 órás közösségi szolgálatot végző diákok iskoláinak szerződéskötéseire.
A 2025-ös év terveiről Ecsedi Beáta elnök asszony tájékoztatta a jelenlévőket. A Tököli Polgárőrség 20 éves jubilálását méltóképpen meg szeretné ünnepelni, ehhez kérte a tagokat az emlékek felkutatására, melyből kihagyhatatlan Ágics Péter (Kanyara) a megalakuláskori első Elnök, valamint azok a személyek, akik még rendelkeznek tárgyi és emlékezeti információval.
Kiváló polgárőri tevékenységéért, kitüntetést ítélt oda a Pest Megyei Polgárőr Egyesület, Ruckel Zsolt részére.
Szomorú szívvel konstatálta az egyesület, hogy egyre többen elhagyták a földi életet és így kellett búcsúzni a polgárőrség kötelékéböl. Juhász Tibor, Gaál Gábor, Vejmola István, Ócsai István, Csertő László tagtársaik emlékét méltóképpen őrzik.

Aláírták az óvodaberuházási szerződést

Felgyorsult a Napsugár és Horvát Óvodák bővítése és felújítása beruházás.
Miután minden szükséges jóváhagyás rendelkezésre áll, lehetségessé vált a szerződés aláírása a nyertes vállalkozás a Pharos 95 Kft tulajdonosaival.
Mint már korábban jeleztük, a gyermekek elhelyezése után az épület kiürítése is megtörtént. 2024. február 27-én megtörtént a szerződéskötés és a munkaterület átadása.
A képen a Végh-Kajtár Erika ügyvezető és Hoffman Pál polgármester a szerződés aláírásakor.

Jó estét Tököl, kezeket a magasba!

Így köszöntötte az Ismerős Arcok zenekar a Művelődési Központ nagytermét megtöltő közönséget.
Nyerges Attila szövegeinek, s a zenének köszönhetően percek alatt pörgős, mégis bensőséges hangulat uralkodott el a teremben. A zenekar elgondolkodtató dalszövegei nem igényeltek a számok között hosszabb felvezetést, mindenki tudta miről énekel Nyerges Attila, amikor a „fejem tiszta, a céljaim pontosak, nem lehet ennél semmi fontosabb”, vagy a „neked is tenned kell valamit, hogy magyarnak érezhesd magad” mondatokat énekelte. Így volt ez a Budapestről, s az erdélyi fenyőkről szóló számoknál is. A remek hangulatot csak fokozták a ráadás számok, amelyek közül a Nélküled-et már állva, a zenészekkel együtt énekelték a nézők.

Lélekemelő, szép este volt.

E-on Hálózat tájékoztatása

Társaságunk 2024.03.10-én a biztonságosabb villamosenergia ellátás érdekében karbantartást végez villamos hálózatán. A fenti időszakban előfordulhatnak rövid idejű fogyasztói zavartatások (feszültségingadozások, és pillanatnyi áramkimaradások), melyek a karbantartás természetes velejárói. Munkatársaink mindent megtesznek annak érdekében, hogy a zavartatást minimálisra csökkentsék.
Továbbá felhívjuk szíves figyelmüket a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény 36. § (2) bekezdés c)-d) és e) pontja szerint a hálózati engedélyesek a szükséges legkisebb fogyasztói körben és időtartamban az elosztást korlátozhatják, szüneteltethetik üzemzavarok, valamint más módon el nem végezhető munkák és kapcsolások érdekében. Ezen jogszabályi rendelkezés alapján társaságunk jogosult egyébként az esetleges üzemzavarok, védelmi működések elhárítás és tervezett munkavégzések idejére a szolgáltatást a fenti fogyasztási helyet is érintően szüneteltetni. A hivatkozott jogszabályi rendelkezéssel egyezően elosztói üzletszabályzatunk 4.1. pontja is rögzíti, amely szerint Társaságunk a villamos energiát folyamatosan, de nem szünetmentesen biztosítja a rendszerhasználók részére.

Megértésüket, és segítő együttműködésüket köszönjük.

 

Elérte célját a kézilabda Tököl Kupa

Megtelt élettel múlt vasárnap a Sportcsarnok. Három-három női és férfi kézilabdacsapat játszott körmérkőzéseket reggeltől késő délutánig. Szépszámú nézősereg élvezte a felváltva sorra kerülő női és férfi mérkőzéseket. A férfiaktól a hatalmas iram mellett remek egyéni akciókat láthattunk, a nők inkább felépített, több átadásos játékot játszottak. A végeredményt tekintve csapataink második helyei, és a mutatott játék bíztató, de a bajnoki rajtra még élesebb, fegyelmezettebb teljesítményt vár a két edző, Márczy Gábor és Krichenbaum Tibor.

A lányok két mérkőzést játszottak.

  1. RKSK- TÖKÖL 27-29: Két gólos győzelem az erős középcsapat ellen. sok játéklehetőséget kaptak fiataljaink.
  2. TÖKÖL- VECSÉS 26-40? Az látszott, hogy egy élcsapattal mint a Vecsés mi a kezdősorunkkal tudunk közel maradni, ez 20 percig ment.

A férfiak szintén két mérkőzést játszottak.

  1. TÖKÖL- DUNAKESZI 25-25: Biztos vezetés után döntetlen lett a végeredmény. Ha nem lett volna forgatva a csapat biztos győzelem lett volna.
  2. KOMÁROM -TÖKÖL 31-24: A végig vezető Komárom magabiztos győzelmet aratott a sokat hibázó csapatunk ellen.

A felkészülést remekül szolgálta ez a négy mérkőzés. A férfi csapatunk versenyben van a felső házba kerülésért az NB 2-ben. A nők feljutva az NB 2-be küzdenek, hogy bent tudjanak maradni. itt egyre több feladatot kapnak fiataljaink.

Több helyszínen szerepeltek a Tököl kézilabda utánpótlás csapatok az elmúlt héten

Giczi Miklós iskola válogatottjai szépen helytálltak a területi döntőkön. A 7-8 évfolyamból kikerülők tovább is jutottak a Pest megyei döntőbe, megelőzve a Szigetszentmiklósi és Ráckevei iskolák csapatait.
Az U12 leány korosztály az egykori EHF Kupagyőztes Korgyuk Elena tanárnő vezetésével hazai tornán szerzett tapasztalatokat.
A Hoffman Pál által felkészített U10 fiúcsapat Ráckevén szerepelt a helyiek által szervezett tornán.
Szigetszentmiklós csapata kiemelkedett a mezőnyből, de az életük első tét meccseit játszó tököliek Ráckevét és Dunavarasányt megelőzve megszerezték a második helyet.
A képek visszaadják a gyerekek örömét, s a nagyszerű rendezés hangulatát. Köszönet a rendező Csöme Kft-nek, s a Ráckevei DSK-nak.

 

 

 

 

Tököl Városi Programok

Városi Sportcsarnok (2316 Tököl, Aradi u. 56.)

 2024. február 24. (szombat) 16,00 órától:VSK TÖKÖL – SZISE NB II. női kézilabda mérkőzés

2024. február 24. (szombat) 18,00 órától: SZISE – ÉRD NB I/B. női kézilabda mérkőzés

Tököli Művelődési Központ és Könyvtár (2316 Tököl, Kossuth L. u. 66.)

2024. február 22. (csütörtök) 19,00 órától: Kőhalmi Zoltán önálló estje

2024. február 23. (péntek) 19,00 órától:  Délszláv Táncház a Kolo Zenekarral

2024. február 25. (vasárnap) 19,00 órától: Ismerős Arcok koncert a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából

 

Fontos ügyekben döntöttek a képviselők

2024. február 15-én ülést tartott a város képviselő-testülete, az alábbiakban mutatjuk a napirendeket és a szavazások eredményeit.

Részt vett 10 képviselő: Hoffman Pál, Ágics Antal, Csurcsia István, Füle Zoltán, Gergics Illés, Kiss László, Malaczkó István, Vaslaki Judit, Vejmola István és Vukov Máté.

Bejelentéssel távol 2 képviselő: Farkas Zsuzsanna, Karászi László.

 

Napirend Szavazások
1.)    A helyi önkormányzat a saját bevételeinek és adósságot keletkeztető ügyleteiből eredő fizetési kötelezettségeinek a költségvetési évet követő 3 évre várható összegének meghatározása 10 egyhangú igen
2.)    2024. évi költségvetési rendelet 9 igen, 1 tartózkodás
3.)    Művelődési Központ és Könyvtár 2024. évi rendezvényterve 10 egyhangú igen
4.)    Hagyományőrző Óvoda igazgatói álláspályázatának kiírása 10 egyhangú igen
5.)    A szociális támogatásokról, valamint a személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátásokról szóló 6/2018. (III.1.) számú rendelet módosítása 10 egyhangú igen
6.)    Polgármester szabadságtervének jóváhagyása 10 egyhangú igen
7.)    Dr. Turopoli Éva fogorvos rendelési idő módosítására vonatkozó kérése 10 egyhangú igen
8.)    Közösségi támogatás elszámolására vonatkozó határidő módosítási kérelem – Komsije Népdalkör 10 egyhangú igen
9.)    Üzlethelyiség bérbeadás – Tököl, Mester utca 1. 10 egyhangú igen
10.) Horvát Óvoda együttműködése a Magyar Labdarúgó Szövetséggel 10 egyhangú igen
11.) Javaslat a Tököl-Szigetújfalu kerékpárút szabályozási terv módosítását lehetővé tevő településrendezési, tervezési szerződésre 10 egyhangú igen
12.) Kölcsey utcai kereskedelmi egységek építési övezet módosítási és az érintett telekterületek értékesítési kérelme 10 egyhangú igen
13.)  Kolozsvári utcai kereskedelmi egység építési övezet módosítási és az érintett telekterület értékesítési kérelme 10 egyhangú igen

2024-ben is gyarapodik a város – Biztonságos, átlátható költségvetést fogadott el a képviselő-testület

Több héten keresztül tartó, többkörös egyeztetés eredményeként készült az előterjesztés. Megállapíthatjuk, hogy ez a költségvetés is Tököl gyarapodásáról szól. Ha külön vesszük a működést a fejlesztésektől és a beruházásoktól, akkor jól látjuk, hogy a ciklus záró évében is 1 mdFt-ot közelíti a beruházásokból fakadó önkormányzati gyarapodás. Ha a ciklus egészére nézünk vissza, akkor ez több, mint 2,5 mdFt, Tököl emelkedése továbbra is lendületes. Az eredményeink és a város stabil helyzete sok év egymásra épülő munkájának köszönhető. Összetett és nehéz feladat volt a Covid járvány következményeinek, feladatainak kezelése, a megemelkedett energiaárak és most a magasabb vízdíj költségeinek előteremtése, és az inflációs áremelkedés ellensúlyozása. Mindezt úgy kellett elvégeznünk, hogy versenyképes béreket, juttatásokat akarunk adni a munkatársainknak is.

Tovább visszük a közösségi együttműködés minden formáját, a kulturális és sportegyesületekkel, a horvát, a szerb és a német nemzetiségi önkormányzatokkal, és a történelmi, vagyis a katolikus, református, görögkatolikus és baptista egyházakkal.

Az elmúlt években az Önkormányzati működésben is jelentős átalakításokat hajtottunk végre. Zökkenőmentesen váltottunk szolgáltatót a közétkeztetésben, az új céggel is rendezett maradt a hulladékszállítás, s néhány hónap után helyreállt a kompközlekedés. Óriási erőfeszítéssel és költségvállalással megmentettük, önkormányzati működtetésbe vettük a lakótelepi kispostát. Problémás csapadékgyűjtő helyszíneket számoltunk fel. Kerékpárutat, járdát építettünk, térfigyelőkamerákat telepítettünk. Elkészült a Környezetvédelmi Program véleményezési dokumentuma, s folyik a szintén stratégiai jelentőségű Helyi Építési Szabályozási dokumentum véglegesítésének előkészítése is.

Hitelterheink teljesítése is garantált. Tapasztalataink szerint joggal optimisták a cégek Tökölön, így adóbevételeink reálisan tervezhetők.

Holisztikus, távlatos gondolkodásunknak köszönhetően a beruházásaink pozitív költségvetési kihatásokkal járnak. Az energiahatékonyságot eredményező korszerűsítések költségmegtakarítást eredményeztek a rekultivált sittlerakó területe beruházást vonzó helyszínné vált, s új munkahelyeket és adóbevétel növekedést hoz majd. Ugyanez mondható el a Csépi úti ipari-kereskedelmi területre hozott döntésünkről is. A legnagyobb változást azonban a repülőtéri 40 HA-s logisztikai terület hasznosulásától várhatunk.

Folytatjuk az intézményi korszerűsítést, s emellett kiemelten fontos az út és járdaépítési lakossági igény teljesítése is. Keressük azt a költségvetési megoldást, amely előre hozza ezen fejlesztések megvalósítását.

A könyvvizsgálói véleményhez szükséges dokumentumok, adatok rendelkezésre álltak, a rendelet-tervezetet a hivatal előkészítését követően hatéridőre benyújtottam, előterjesztettem. Ez azt mutatja, hogy az önkormányzat kötelező, önként vállalt és államigazgatási feladatainak ellátásához szükséges forrásokat biztosítjuk. A tervezett bevételek teljesítéséhez kell igazítani a kiadásokat. Egyébként a tervezett előirányzatok mind a bevételi, mind a kiadási oldalon alátámasztottak.

A tervszámok alapján a költségvetési egyensúly és a likviditás is biztosított. Az a korábbi gyakorlatunk, mely szerint munkabér és likvidhitel kerettel működünk, megmaradt, ezeket a hiteleinket év végén visszafizetjük.  Vannak évek, amikor igénybe sem vesszük. Természetes, hogy változás esetén a helyzetet költségvetési módosítások során kezelni fogjuk. A Képviselő-testület többségét adó FIDESZ-KDNP csoport tárgyalta, de nyilván minden képviselő megismerte a költségvetést. Nem kívánok semmit kiemelni ebből a költségvetésből, mert cikluszáró költségvetés, s az ágazati részletekről folyamatos tájékoztatást kívánok adni. A testület dönt majd a következő év költségvetéséről. Ez egy biztonságos, kiegyensúlyozott, jó előterjesztés, csakúgy, mint az elmúlt több, mint 30 évben, az elmúlt 4 évben is. A költségvetési keretek Tököl számára előrelépést és biztonságos, kiegyensúlyozott működést tesz lehetővé.

Megnyugtató, hogy a képviselő-testület kilenc igen szavazattal, egy tartózkodás mellett, ellenszavazat nélkül elfogadta a költségvetést.

 

Fantasztikus szellemi frissesség – Hoffman Pál polgármester a 100 éves Mozsgai Jánosnét köszöntötte

Hoffman Pál polgármester az unokák, dédunokák otthonában köszöntötte Mozsgai Jánosnét, 100. születésnapja alkalmából.

Vera néni unokája és unokaveje társaságában szeretettel fogadta a köszöntést. Hoffman Pál polgármester átadta a város ajándékait és az emléklapot, melyen Orbán Viktor miniszterelnök köszöntötte az ünnepeltet.

A „centenárius” ünnepelt, ahogy a családtagok emlegették, örömmel emlékezett vissza életének arra az éveire is, amikor 1950 előtt még tököliként lakott az erdészházban, hordta fiatal postásként a leveleket, csomagokat a kerékpárján. Pontosan visszaidézte Vera néni Tököl egykori orvosa, a ma már díszpolgári címmel kitüntetett Dr. Bácsújlaky Dezsővel kapcsolatos emlékeit, s a fiatalon megélt II. világháború tököli, s Szilágyi-telepi történéseit. Szinte hihetetlen történeteket hallottunk a 95. születésnapi sétarepülésről, az unokák által számára szervezett jetskizésről, motorozásról.

Derűs személyisége mindenkit lenyűgözött. Távozáskor nagy örömmel kívántunk jó egészséget, s szép éveket.

Isten éltesse Vera nénit!

Több százan kísérték utolsó útjára Hoffmann Józsefet

Hoffmann József vagy ahogy őt mindenki szólította Hoffmann Dodi 1950. május 19-én született Tökölön. Édesanyja Firnigel Katalin révén elismert gazdálkodó, édesapja Hoffmann Frigyes ágán gépész-kovács család második gyermeke volt.

A falu közösségi életében már gyermekként aktív volt, ministránsként az egyházi, labdarúgóként a sportéletben kötött életre szóló barátságokat. 25 évesen 1975-ben házasodott össze Bátyi Évával, akivel később nagy szeretetben nevelték gyermeküket Fruzsinát.

Elismert, megbecsült szakember volt mindenhol, hosszabb ideig dolgozott a helyi TSZ vasipari melléküzemében, majd 1994-től napjainkig a Tököli Sportcsarnok életének szervezője volt, ami meghatározó szakasza volt az életének.

A sport szeretete egész életében végigkísérte. Évtizedekig volt kemény, de elegáns jobb hátvédként a tököli csapat erőssége, sikereinek részese. Aktív pályafutását befejezve, alapító tagja, majd évtizedekig vezetője volt a Tököli Öregfiúk Labdarúgó Csapatának. Nyugodt, barátságos személyiségével nemcsak a saját csapattársai előtt szerzett tekintélyt, hanem a partnercsapatok s fiatal focisták között is. Erős baráti szálak fűzték a felvidéki Somorja és a Szendehely csapatának játékosaihoz. Sok évig edzőként iskolás labdarúgó palántákkal is foglalkozott. Nagy örömként élte meg a találkozásokat a sportbarátokkal s egykori tanítványokkal.

Közéleti szerepvállalása 1990 után teljesedett ki. Alapító tagja volt a Német Kulturális Egyesületnek, majd a Tököli Német Nemzetiségi Önkormányzatnak. Részt vett az egykori rendszerváltó Falufórum eseményein. A sváb hagyományok őrzése mellett, a magyarság ügyei és keresztény katolikus hite mellett is elkötelezett volt.

Tudása, tapasztalata, bölcsessége a város ügyeit illető döntésekben is megjelentek, miután a Képviselő-testület mellett működő Oktatási, Művelődési és Sportbizottság tagjaként is tevékenykedett. Munkáját 1998-ban a Tököl Város Sportjáért emlékéremmel ismerték el. Derűs természete a Zenés Nyári este sváb napján, a Hagyományőrző napokon, a Tököli Sváb Asszonykórus programjain, valamint a Sváb bál házigazdájaként is megnyilvánult.

Szerethető, segítőkész, jó ember volt, akinek jó volt a társaságában lenni.

49 éve tartó példaértékű házasságának alapja Évával a szeretet volt. Ez az érzés erősödött meg gyermeke Fruzsina majd unokája Gréta megszületését követően.

A betegsége miatt nehezebbé váló éveket a családi harmónia, Éva, Fruzsina és férje Barna, s unokája Gréti szeretete, ragaszkodása tette biztonságossá és reménytadóvá.

Hoffmann Dodinak a családi élet, a tudatosan vállat hit és közéletiség mellett a szorgalom, a becsület, s a határozottság voltak alapelvei.

Teljes életet élt. Méltó volt a családi hagyományokhoz, kiérdemelte az emberek, közösségek tiszteletét.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nyugodjék békében!

Isten Vele!