A Solar ViewPoint Kft tájékoztatása szerint Tököl település is felkerült az ingyenesen elérhető országos Napenergia Térképre, mely alapvető információkkal látja el a napelemes rendszer telepítés iránt érdeklődőket.
A lakosság és az intézmények számára is nagy segítséget jelenthet a most elérhetővé vált online térkép, mivel az érdekeltek megtekinthetik az épületek besugárzási értékeit, illetve azt, hogy az adott tetőfelületen telepítendő napelemes rendszerekkel hozzávetőlegesen mekkora összeget tud megtakarítani a beruházó (teljes napenergia potenciál kihasználtság esetén érvényes értékek), így több információval felvértezve vághatnak bele a napelemes rendszerek beszerzésébe.
A Solar ViewPoint Kft elhivatott abban, hogy ezzel hozzájárulhat a megújuló energiaforrásokat hasznosító berendezések szélesebb körű elterjedéséhez, valamint tájékoztatást nyújthat a beruházás előtt álló magánszemélyeknek, vállalkozásoknak, hogy a lakosság megismerhesse ezt az ingyen elérhető segítséget – lehetőleg még a legújabb pályázati kiírások megjelenése előtt.
Nem is lehetne ez időszerűbb, hiszen jövő év elején már érkezik a sokak által várt Napenergia Plusz Program lakossági napelemes pályázat, mely a háztartások által megtermelt zöldenergia felhasználását és tárolását is támogatja.
A cég szolgáltatása a www.napenergiaterkep.hu oldalon keresztül érhető el, mely folyamatosan bővül; most egyszerre 100-nál is több település került fel a felületre, melyet még továbbiak követnek majd. A napenergia térkép megtekintése, használata díjmentes, a még nem aktív települések megjelenéséről értesítést kérhetnek az oldalon feliratkozók. Az oldalon feltüntetett adatok tájékoztató jellegűek, a specifikus településrendezési, építési szabályzatok rendelkezéseire, valamint az energiaszolgáltatói előírásokra nem terjednek ki. Fontos kiemelni továbbá, hogy az egy épületre vonatkozó, ideálisan elhelyezhető napelempanelek számának pontos megtervezését nem helyettesíti az oldal, igény esetén egyéb online szolgáltatásaival a Solar ViewPoint Kft. ebben is tudja segíteni az érdeklődőket. A weboldal megjelenítésének részleteit a mellékletben csatolt ábrák mutatják meg (a korábban elkészült Miskolc városát használva példának).
2023.12.06. nap bejegyzései
Közös cél szolgálati lakások építése
Hoffman Pál polgármester évek óta dolgozik a régi egészségház Tököl számára hasznos felújításához szükséges pénzügyi források megszerzésén.
Bíztató tárgyalások folytak a BV Intézet vezetésével és a Szigetszentmiklósi Tankerületi központtal olyan együttműködésre, amely minden fél számára előnyös megoldással szolgálati lakások kialakítását eredményezheti.
Előrelépésnek tekinthető, hogy a Tankerületi Központtól most konkrét tájékoztatási igény érkezett erre vonatkozóan.
Bízunk bennne, hogy a jövő évi kormányzati költségvetés ilyen jellegű beruházásokra is biztosít forrást, s ez a régi terv is megvalósul.
Továbbra is meg kell kerülni a repülőteret
A térségi közlekedési gondok sok féle kezdeményezést indítanak el. Többek között felmerült a repülőtéri átjárás igénye is. Hoffman Pál polgármester levélben kereste ezzel kapcsolatban Antal Sebestyén urat. A válasz sajnos nem pozitív. Antal úr arról adott tájékoztatást, hogy a repülőtéri működés nem teszi lehetővé a kifutópályán keresztül bonyolódó közúti forgalmat.