|
Megszabadultunk
Autóval, autóbusszal közlekedve naponta megyünk el a volt szovjet laktanya
épületei és a repülőteret körbevevő kerítés körül. Gyártelepről jövet
gyakran eszembe jut a már elkopott, egykori bátor meszelt felirat: „Ruszkik
haza!” Ma már új szöveg látható a kerítésen: „Édes Anna nagyon szeretlek!”-
írta fel valaki szerelmes üzenetét.
Június 19-én felidéződött a huszonegy évvel ezelőtti nap. Amikor a híradóból
jól ismert képen látjuk, hogy Silov altá-bornagy egyedül ballag át a Záhonyi
hídon, s elhagyja Magyarországot. Mi a Tökölről felszállt utolsó repülőgépre
gondolunk. Idősebbekkel be-szélgetve még előjönnek a szovjet megszállás
kezdeti emlékei. 1944. no-vember vége, amikor Ercsi felől érkező szovjet
katonák utcáról-utcára har-coltak az itt lévő német és magyar katonákkal.
Évtizedekig a háborúra emlékeztető mementó volt a visszavonuló né-metek
által felrobbantott templomtorony, s mindennapi találkozási lehe-tőség
a faluba kijáró szabadnapos szovjet katonák csoportja. Az országgyűlés
2001-ben június 19-ét Nemzeti Emléknappá, június utolsó szombatját a Magyar
Szabadság Napjává nyilvánította.
Fontos, hogy emlékezzünk az időszakra, ami a szabadság fordulója volt.
Korszakhatár, amikor a Kádár-korszak öröksége miatt nehéz hónapok, évek
jöttek ránk. Nem engedhetjük a múlt meghamisítását. Az idősek el kell
mondják gyermekeiknek, unokáiknak, hogyan élték meg a háború utáni időszakot,
a „zabrálást”, a „málenkij robotot”. A beszolgáltatást, a nők bujkálását
a szovjet katonák elől, s a vörös zászló alatti kényszeres szovjet-magyar
közös falusi ünnepek időszakát. Nem szakadhat meg az emlékezés, mert akkor
nem érthetjük a jelen történéseit sem. Ezekben a napokban felelősségérzettel,
s hálával gondolunk Antall Jó-zsefre, Annus Antalra, Für Lajosra, Csurka
Istvánra, s azokra a tököliekre, akik az országos politikusok társai voltak
a kivonulási megállapodás és a hely-reállítás feladataiban.
|