| Ha valaki elmegy közülünk, egy kicsit
Vele halunk mi is...
Szakál Antal plébános atya
(1935. november 16- 2011. november 10.)
Nemrég
még ünnepeltük, ünnepeltünk Vele. Ma már Érte szól az ünnep!
Közelgő születésnapját megelőzi halálának híre. De még befejezte, amit
elkezdett: az elsőáldozást még levezette, de már jelezve, egyértelmű,
szelíd egyszerűségével, határozottságával: "addig tedd dolgod, míg
azt megtenni van módod, szeretetből add magad annak, aki arra teremtett!"
Igen, ünnepelnünk kell Őt távozásában. Hogy itt volt, hogy bennünket
alakított, hatott ránk. Értünk volt, hogy minket jobbá tegyen; miközben
jobbnak tartott, mint akik vagyunk. Mert úgy szeretett, hogy jobbá válhassunk!
A szeretetről tett tanúságot, mégpedig arról a szeretetről, amiről nem
lehet beszélni, mert vagy van, vagy nincs; vagy észrevesszük, vagy nem.
Abban a minőségben, amit a szentírásban Krisztus szava minősít -, hogy
az Atyát megmutassa nekünk, és, hogy testvéreivé lehessünk!
De sziklaszilárd is volt, határozott. Legfőképpen hitében, majd meggyőződésében
és vallásában is. Rá illett: "pap vagy Te mindörökké"! Tudta,
hogy szolgálattevő, tudta kit szolgál, és azt is tudta, hogy e szolgálatában
felelőssége is van értünk!
Akik szerettük, ebben a szeretetben őrizzük, mert ki lenni tudott, azt
ránk hagyta, hogy lehessünk azzá, akiknek bennünket akar látni az Atya,
hogy Vele lehessünk majd közösségben ott, ahova vágyott életében, és ahova
felvételt nyert Isten végtelen irgalmából, szeretetéből! Legyen az örök
boldogság része, és közbenjárónk a menyben!
Az Érte mondott Szentmisében így szóltak az Evangélium szavai: "Jézus
ezt válaszolta: "Elérkezett az óra, amikor megdicsőül az Emberfia.
Bizony, bizony, mondom nektek: ha a búzaszem nem hull a földbe, és nem
hal el, egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz. Aki szereti életét,
az elveszíti, de aki gyűlöli életét ebben a világban, az megmenti az örök
életre. Aki nekem szolgál, az engem kövessen, s ahol én vagyok, ott lesz
a szolgám is. Aki nekem szolgál, azt megtiszteli az Atya."[Jn 12,23-26]
|