Látványos eredmények,
együttműködés és versengés
Hoffman Pál polgármester írása tapasztalatokról, tervekről
Költségvetési
szempontból nem a legjobb évet zártuk Tökölön, de ez sok más magyarországi
településre is igaz. Megvan bennünk a kitartás, és bízunk benne, hogy
jobb idők jönnek. Az ország érdekeit sikeresen szolgáló kormányzati teljesítmény,
jogszabályi rendezettség, tervezhető gazdálkodási feltételek; ez az, amire
szükség van.
Tököl tervezetten nő és fiatalodik. Sajnos itt is nagyobb a bizonytalanság,
nőtt a munkanélküliség.
Kihasználjuk a vállalkozástelepítés lehetőségeit, segítettük az Ipari
Park létrejöttét - a város déli részén is iparterületeket jelöltünk ki
- , lehetővé tettük az Airport Bevásárló Központ megvalósulását. A volt
szövetkezeti melléküzemágak telephelyeinek újraélesztését, a város déli
ipari területének betelepítését és a több száz munkahely létrehozását
komoly eredménynek tartjuk. Bízunk abban, hogy a volt szovjet repülőtéri
területek az itt élők igényeinek megfelelően hasznosulnak. Ki kell használnunk
a város jó földrajzi adottságait.
Jól látható, hogy a logisztikai fejlesztés lehet az egyik kitörési pont.

Vonzóvá tesszük a várost
Mint minden településnek, Tökölnek is vannak jó és rossz adottságai,
ezek egy része nem változtatható, más részük azonban igény és lehetőségek
szerint változhat. Befektetőbarát településként a város vezetése tisztában
kell legyen adottságaival, lehetőségeivel és korlátaival. De érezni kell
a befektető igényeit és preferenciáit is. Gyakran a befektetői gondolkodásmód
alapján kell készíteni a város ajánlatát. Tökölön komplex szemléletmód
érvényesült, mely projektenként, érdeklődő beruházóként volt képes bemutatni
a városi kínálatot. Tradicionális ágazatként a gyártó-, összeszerelő tevékenységre
a volt szövetkezeti melléküzem telephelyeit, más szolgáltató tevékenységre
a Csépi út melletti iparterületek, logisztikai tevékenységre az északi
iparterület, Ipari Park létrehozására a Dunai Repülőgépgyár egykori épület-ingatlanjait,
területeit tartottuk alkalmasnak. Kereskedelmi befektetők számára szintén
a volt szovjet repülőtér melletti területek jöhettek szóba.
Döntéseinkkel sokat tettünk hasznosíthatóságuk érdekében.
|

Folyamatos fejlődést biztosítunk
Nagy előny volt, hogy a város közmű kiépítésével 1994-re elkészültünk,
a közműkapacitások korlátok nélkül rendelkezésre álltak, de előnyt jelentett
a város elhelyezkedése, a közlekedési hálózat, és a rugalmas építési szabályozás
is. Fontos szempont volt a helyben rendelkezésre álló munkaerő. A bürokratikus
akadályok lebontása mellett az adórendszer és az adóterhek mértéke számított.
Ez beruházásösztönző tényt jelentett, gyakran a városokban tapasztaltaktól
kedvezőbb volt.Fontos tapasztalatunk, hogy a barátságos fogadtatás, a
személyes szimpátia, a profi kommunikáció, a betartott ígéretek, a megoldásra
törekvő munkatársak óriási előnyt jelentenek. Már a kapcsolatfelvétel
idején törekedtünk a befektetők döntési szempontjainak megismerésére.
A településmarketing eredményeként a Tökölön befektető vállalkozások száma
jelentős, nemcsak magyar, hanem vegyes, magyar-nemet, magyar-horvát vállalkozások
jöttek a városba.
Az érdeklődő cégek csapatai gyakran maguk állítottak össze települési
bemutató anyagot.
A kistérségi együttműködésre nagy szükség lenne, de esélyét csökkenti
a települések közötti verseny, pedig a befektetők gyakran ötven kilométeres
körzetekben gondolkodnak. Adottságaink folyamatos vizsgálata, megfelelő
területek előkészítése, színvonalas ajánlatok készítése a feladatunk.

Kényelem az itt lakóknak és a vendégeknek
A turizmus is lehetőségeket jelent, hiszen a történelmi emlékek mellett
a Duna a horgász-, a lovas és a kerékpáros turizmus esélyét erősíti.
A város működőképességének megőrzése általában nem érdem, de a versenyben
maradás, a fejlődés csak fontos ésszerűsítési lépésekkel lehetséges. Szívós
küzdelem eredménye, hogy fejlesztésekre is maradt energia. Elmondhatom,
hogy ismét sikeres ciklus végéhez közeledik az önkormányzat.
A hosszú távú tervezés, a távlatokban gondolkodás ebben a ciklusban is
pénzt és látványos eredményeket hozott.
|